A Magyar Rádió december elsején száz éves lesz, pontosabban lenne, mert ilyen néven már nem működik intézmény. 2011-ben, az MTVA létrehozásakor a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna TV és az MTI egyetlen szervezetbe olvadt be. A rádió mint intézmény megszűnt. A Magyar Rádió azonban tovább él a legendás hangokban, az archív felvételekben, a generációk emlékezetében, és bárki mondja a mikrofonba: „Jó napot kívánok, kedves hallgatóink…” – valójában a régi hagyományt folytatja. Most egy olyan, harminchat évvel ezelőtti epizódot idézek fel a Rádió történetéből, amely mindannyian büszkék lehetünk.
A múlt században se előtte se utána nem volt tapasztalható olyan egyöntetű gondolkodás, olyan egységes óhaj, mint Ceausescu uralgása alatt: a magyarok – határon innen és túl –, egységesen óhajtották bukását, és az óhaj ebben az esetben be is teljesült. Nagyon sokan tettek azért, hogy uralma megszűnjön, Tőkés László bátor kiállásától és a temesváriak ellenállásától kezdve volt ebben szovjet-amerikai titkosszolgálati egyeztetés és a román hadsereg átállása, és sok magyar civil, hivatalos és titkos szerepvállalás is, majd ha egyszer megnyílnak az archívumok, akkor nyilván többet lehet tudni ezekről az ügyekről. Nekünk (nekem) a Magyar Rádióban egy kicsi rész jutott a diktátor buktatás tortájából,
Tudni érdemes, hogy 1989 decemberére sorra dőltek össze az állampárti diktatúrák Kelet-Európában, hiszen 89 nyarán a lengyel választásokon tarolt az addig ellenzéki Szolidaritás, akivel Lech Walesa lefényképezkedett, az biztosan bekerült képviselőnek a Szejmbe, az állampárt támogatása összeomlott.
Ezek után az is nyilvánvaló lett, hogy a szovjet hadsereg nem avatkozik be úgy, mint tette huszonegy évvel korábban Prágában, vagy harminchárom éve Budapesten, nem kell Gorbacsovtól tartani. Így aztán szépen sorba ledőlt a berlini fal, összeomlott a csehszlovák és a bolgár állampárti rendszer, az akkor még létező 168 óra rádióműsorban el is hangzott, hogy ha Csehszlovákiában egy hét, Bulgáriában néhány nap volt a fordulat, akkor Romániában egy délután lesz?
A Magyar Rádió akkor a leghitelesebb magyar intézménynek számított, műsorait pedig nagyon sokan hallgatták. Elképesztően sokan. Én akkor a Krónika szerkesztőséget vezettem, a Kossuth Rádióban ezeknek a hírműsoroknak reggel másfél, délben egymillió hallgatója volt, de estére is maradt félmillió ember a rádiók előtt – mellett. Más, könnyen elérhető hiteles rádiós hírforrás magyar nyelven igen kevés volt, ennek és a híréhségnek tudhatóak be az óriási számok, internet még nem létezett…
A Krónikában december huszadikán, szerdán mi adtuk le azt az anyagot, ami bizonyította, hogy a tömegbe lőttek Temesváron. Ez volt az az anyag, amit kb. negyven rádió és tv állomás vett át tőlünk. Szerda reggel Pintér Dezső, a reggeli szerkesztő hagyta ott nekem egy üzenettel a német nyelvű hangfelvételt, azzal, hogy az Antenne Austria munkatársa készítette, az ORF, az osztrák állami rádió nem vette át, használjuk mi.
Az Antenne Austria kereskedelmi rádió Sopron mellől sugárzott adást Bécsbe – Ausztriában akkor még állami monopólium volt a rádiózás, így érhető is lehetett, hogy fenntartásokkal fogadták az egyetlen forrásból származó, akkor világpolitikai jelentősséggel bíró információt. Később azonban emlékeim szerint senki nem bukkant fel, hogy a dicsőséget magának vindikálja, ami legalábbis érdekes, és erősíteni látszik azt a feltételezést, hogy nem feltétlenül rádiós forrásból jött a hangfelvétel. Ezzel azonban akkor és ott nem igazán foglalkoztunk, maximálisan egyetértettünk abban, hogy a felvételt le kell adni!
Lefordítottam magyarra a német nyelvű tudósítást, magam szinkronizáltam, hallatszottak a lövések, a kiabálás, valódi helyszíni tudósítás volt, az biztos. A Déli Krónikában adtuk le, az MTI hírt készített belőle, és aztán a BBC-től a jeruzsálemi rádióig, az ARD-től az ORF-ig mindenki leadta, a Magyar Rádióra hivatkozva. Igen, az ORF is, mert azzal, hogy mi leadtuk, egyúttal hitelesítettük a tudósítást.Mintegy negyven rádió- és tv-állomás. Sem előtte sem utána nem vettek át ennyien híranyagot a Magyar Rádiótól…
Kitört a nemzetközi botrány, másnap jött a nevezetes Ceausescu beszéd Bukarestben, amelyben a diktátor külföldi összeesküvést emlegetett, de a helyszínről már menekülnie kellett.
A többi, ugye, már történelem…
P.S.: A következő napokban egy szemhunyást nem aludtam, a kollégák kissé kamikaze módra kocsival vágtak neki a határnak – Orosz József, Hollauer Tibor, Szörényi Péter-, Cseh Éva segélyeket vittek az emberek, zűrzavar és öröm uralkodott. Hétfőn két levelet is kaptam, a feladó ismeretlen volt. Azt írták, hogy ha kedves az életem, be ne tegyem a lábam Romániába. Megkérdeztem néhány embert, mennyire kell komolyan venni a dolgot, azt tanácsolták, hogy ha nem muszáj, akkor egy darabig valóban ne menjenek… Hat év múlva jutottam el, de az egy másik történet.
