Épp tizenöt éve, hogy 1958-ban először rendezték meg Bukarestben a nemzetközi George Enescu fesztivált.
Az azóta hagyományossá vált zeneünnepünk születési okmányát több mint három évvel korábban írták alá: 1955. május 4-én, Enescu halálának a napján. Akkor, az országos gyász első óráiban határozza el a Minisztertanács, hogy a legnagyobb román muzsikus és a nagyszerű hazafi, az egyetemes jelentőségű zeneszerző és előadóművész emlékére háromévenként nagyszabású nemzetközi fesztivált tartanak fővárosunkban.
1958 szeptembere, az első Enescu-fesztivál: határkő a román zenetörténetben. Amíg a mester élt, elsősorban mint előadóművészt ismerte s rajongta a világ. Nemcsak a külföld, a nagyvilág, hanem a hazai közvélemény is csak másodsorban tartotta zeneszerzőnek. Művei közül csak a rapszódiák voltak igazán népszerűek, legfontosabb alkotása: közül nem egyet elő sem adtak életében. Bár ő maga a zeneszerzést mindennél többre tartotta, túl szerény volt ahhoz, hogy megküzdjön önnön alkotói elismertetéséért.
Tulajdonképpen csak halála után, éppen az első Enescu-fesztivál alkalmával, a Minisztertanács által intézményesített Enescu-kultusz eredményeként döbbent rá a köztudat arra, hogy a románság zseniális hegedűművésze, a karmester és zongoraművész, a világhírű pedagógus és a román zenei élet páratlan nagyságrendű vezéregyénisége elsősorban, eredendően alkotóművész volt, hogy életműve – melyet a román közönség addig csak töredékeiben ismert – előkelő helyet biztosít számára az európai zenealkotás egységes szervezetében. Főműve, az Oedipe akkor hangzott el először itthon, anyanyelvén, a román közönség tiszteletére Bukarestbe sereglett vendégek előtt, s a következő Enescu-fesztiválokon további műveit hallhattuk, amelyek ismerete azóta a román Enescu-kultúra kiteljesedését eredményezte: a Kamara-szimfóniát, a Vox marist, azelőtt soha el nem hangzott kamaraműveket…
Hogy maguk a román zeneszerzők is milyen kevéssé ismerték Enescu alkotásait, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az Enescu-fesztiválokon napfényre került, illetve újra felfedezett Enescu-muzsika döntően befolyásolta az újabb zeneszerző-nemzedékek arculatát. Elképzelhetetlen, hogy milyen irányba, hogyan fejlődhetett volna tovább a román zene e létfontosságú befolyás, e szellemi vezérlés nélkül.
De nemcsak a román Enescu-kultúra, a nemzetközi Enescu-értékelés s nem is csak a román zenealkotás szempontjából jelentett fordulatot 1958 szeptembere. Az első Enescu-fesztivál (melyhez hasonló rendezvényről nem tud a felszabadulás előtti Románia művelődéstörténete) nagymértékben megerősítette Románia kapcsolatát a nemzetközi zenei élettel. A művészeti élet háború utáni újjáépítéséből, az új, szocialista zeneművészet és zenekultúra megalapozásának a harcaiból győztesen kikerült ország ezzel a fordulattal deklarálta a legegyértelműbben az egyetemes zenei élet egységes áramköréhez való csatlakozását.
Akkor, 1958-ban és az azt követő első években ez volt a Fesztivál. A tények ismeretében nem tartjuk túlzásnak az állítást: az is az Enescu-fesztivál hatása, hogy azóta távolról sem ez az egyetlen ilyen jellegű rendezvény az országban, hogy zenevárosaink szinte kivétel nélkül megteremtették a maguk sajátos fesztiválját. A Kolozsvári Zenei Ősz, a Brassói Kamarazenefesztivál, a Román Zene Iași-i Fesztiválja, a Marosvásárhelyi Zenei Napok, a Temesvári Zenei Napok, azok a helyi szervezésű, de országos jelentőségű összművészeti ünnepségek, amelyek keretében a zene is fontos szerepet játszik (mint például a szebeni Cibinium), nem jöhettek volna létre a bukaresti példa és ösztönzés nélkül, s nélkülük sokkal szegényebb lenne zenei életünk. Mert nem kétséges: a fesztivál a modern zenei élet korszerű, nélkülözhetetlen létformája, s ezt a létformát az Enescu-fesztivál nemcsak Bukarest, hanem az egész ország számára honosította meg 1958-ban. Persze, azért még mindig ez a Fesztivál Romániában, az Enescué.
Tartalmi nagyságával, meg rendezésének nagyvonalúságával úgy emelkedik ki a többi közül, ahogy az dukál is a főváros nemzetközi rendezvényén ek. Itt az egész ország zenei életének a java mutatkozik meg a nagyvilág előtt, s a nagyvilág követei hódolnak a román zenei géniusz legnagyszerűbb megszemélyesítőjének.
A fesztivál megnyílt. Rádió- és tévéadóink hullámhosszain naponta hallani az Első szimfóniából vett szignált.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 37. számában, 1973. szeptember 14-én.
