Könyvet szerkesztek a Kriterionnak: antológiát az 1970-es romániai Bartók-megemlékezések dokumentumaiból. Publicisztikák, beszámolók, versek, visszaemlékezések, vallomások lesznek benne meg fényképek, plakát- és műsorreprodukciók.
Munkám messze van a befejezéstől. Nem mintha nem céduláztam volna ki már rég az 1970-es szeptember-októberi sajtót, nem mintha nem volna már jó ideje kész az idevágó román írások magyar fordítása. A verseket is kiválogattam, a fényképanyag is összeállt valahogy – és mégse tudom a kötetet leadni.
Egyrészt: mert kiderült, hogy 1971 is Bartók-év. Nemcsak naptár szerint – Bartók ugyanis idén március 25-én lenne kilencvenéves –, hanem zenei és művelődési életünk mindennapos gyakorlatában is. Egymást érik a Bartók-rendezvények (többükről adtunk s adunk hírt ezen az oldalon), és sokan készülnek az új évfordulóra olyan írásokkal, amelyek jórészt éppen az 1970-es évforduló hatására fogantak, amelyek kiegészítik az akkori publikációkat.
A másik az, hogy még mindig sok Bartók-eseményről hallok véletlenül, amiből logikusan következik, hogy sok Bartók-eseményről még nem hallottam. Mert nem mindenről írt a sajtó, és nem is csak a sajtó által kiemelt „nagy“ események voltak igazán nagyok. Itt van például a kolozsvári 11-es Líceum tizenegyedikeseinek példás emlékünnepélye: egy tanítványom mesélt róla a szünetben; ha történetesen nem maradok bent szünetre a tanteremben, alighanem regisztrálatlanul maradt volna ez az igazán figyelemre méltó mozzanat, amelyik pedig tartalmi becsében, valóságos jelentőségében vetekszik nem egy filharmóniai protokoll-hangversennyel. A kovásznai középiskolások Bartók-ünnepélyéről is csak úgy szereztem tudomást, hogy barátom, Banner Zoltán, aki barátja a kovásznai Gazda Józsefnek, egy beszélgetésünk során véletlenül megemlítette.
Folytathatnám a példák sorát, de felesleges. Elvégre nem a műhelygondjaimról írok, hanem műhelygondjaim apropóján valamiről, ami már nem az én gondom, hanem közügy. E nehezen születő könyv szerkesztgetése közben számtalanszor kellett arra gondolnom, hogy mennyire hiányzik nálunk egy Bartók-központ. Mert milyen jó volna – jutott eszembe –, ha egy romániai Bartók-könyv sorsa nem lenne ennyire kiszolgáltatva a jó szándékú szerző életébe „bedolgozó” véletleneknek. Javasolnám egy központi Bartók-intézet létrehozását, ez összegyűjthetné és feldolgozhatná Bartók romániai (és a románsággal, a román népzenével kapcsolatos külföldi) ténykedésének valamennyi adatát, táplálná, gondozná és a külföld előtt méltán képviselné a mi nagy hagyományos Bartók-kultúránkat, s viszont, összekötne minket a nagyvilág Bartók-kultúrájával.
Van párizsi Bach-társaság, van bostoni Haydn- központ, és Bartók-archívum sem csak Budapesten van már, hanem New Yorkban is, Bartók kényszerűségből választott második hazájában. Természetesnek találnám, hogy Romániában létesüljön a világ harmadik Bartók-archívuma, abban az országban, ahol első népzenetudományos kötetét kiadták, ahol kutatott, koncertezett és annyi termékeny barátságot kötött, abban az országban, amelyikben született, amelynek népéért és kultúrájáért egy életen át önzetlenül munkálkodott.
Egy hazai Bartók-archívum létesítése lenne az 1971-es romániai Bartók-év legszebb eredménye.
Megjelent A Hét II. évfolyama 7. számában, 1971. február 12-én.
