Magyar Péterről, a humoristákat sújtó feketelistáról, a kert végébe épített akkugyárról és a negyvenezer vendégmunkás szexuális életéről
Kína magyarországi gyáraival betette a lábát az Európai Unióba, és ahogy a farkas a kismalac házából, ők sem fognak távozni innen – mondta a Magyar Hangnak Tóth Imre „Bruti”. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártot támogató humorista tisztában van vele, hogy kiállása miatt akár feketelistára is kerülhet, de, teszi fel a kérdést: hová vezet a megalkuvás?
– A fővárosban és több más településen is újraszámolták a szavazatokat. A Kutya Párt nem gondolkodik hasonló megoldásban, hátha az érvénytelen voksokkal elvinnék mind a huszonegy európai parlamenti helyet?
– Nem lenne hülyeség. Ha nem is mindet, de legalább 8-at elhozhatnánk mások elől. Én ugyan nem vagyok párttag, csak kívülről segítem a munkájukat, de úgy tudom, mégsem terveznek ilyesmit. Mi elfogadjuk a sorsunkat.
– Tavasszal több közvélemény-kutató is az 5 százalékos küszöb fölött mérte a Kutya Pártot, ám végül 3,59 százalékos eredményt értek el az EP-választáson, így egyetlen képviselőjük sem utazhat Brüsszelbe. Csalódott?
– Ambivalens érzéseim vannak, nem úgy szerepeltünk, ahogy reméltük. Persze egy tavaszi közvélemény-kutatást nehéz összemérni egy június elejivel, mert a kettő között a Tisza Párt felbolygatta a közéletet, és ezt egyetlen közvélemény-kutató sem láthatta előre. Le Marietta személyében mi egy szakértőt szerettünk volna Brüsszelbe küldeni, és a kampányt is a szakmai kérdésekre építettük fel, de a szavazókat ez hidegen hagyta. Úgy tűnik, az embereknek inkább az kell, hogy valaki érzelmektől túlfűtve üvöltse le az ellenfele fejét. Ezek után az, hogy Brüsszelben mit csinál majd, a kutyát nem érdekli. Nem hiszem, hogy akad olyan ember itthon, aki meg tudná mondani, hogy az elmúlt öt évben kik képviselték Magyarországot az Európai Parlamentben. Talán Cseh Katalin és Donáth Anna kivételével, akik ügyesen kommunikálták a munkájukat. Más kérdés, hogy milyen eredményt értek el ezzel.
– Deutsch Tamás sem kommunikálta jól a brüsszeli munkásságát?
– Deutsch Tamás tizenöt éve EP-képviselő, és szerintem senki sem tudja, hogy mit csinált ez idő alatt. Vagyis inkább csak sejtjük.
– Vissza a Kutya Párthoz: az önkormányzati választáson lényegesen jobban szerepeltek.
– A XII. kerületi eredmény óriási siker. Sok helyen olvastam, hogy meglepetésgyőzelem volt, de szerintem a legkevésbé sem meglepő. Kovács Gergő és csapata elképesztő munkát végzett az elmúlt évben. Nem kell túlmisztifikálni a politikát: ha valaki valóban dolgozik, azt helyi szinten az emberek elkezdik megbecsülni. És akkor mindegy, hogy a propaganda mivel támad, riogathatnak drogos tanyával, nevezhetik az ellenzéki jelöltet bohócnak, nem hat a választókra. És ugyanilyen fantasztikus eredmény a három budapesti közgyűlési hely is, ami az öt évvel ezelőtti nullához képest nagy előrelépés. A fővárosban erős a Kutya Párt, és ha minden így megy tovább, országosan is egyre jelentősebbé válhat. Jó úton haladnak.
– A kampányidőszakot a háborús pszichózis és Magyar Péter országjárása határozta meg. Hogyan élte meg az elmúlt hónapokat?
– Kormányváltó hangulatban van az ország, mindenkinek tele van a töke a regnáló hatalommal. És a választók nagy része szerint a legjobb megoldás, ha egyetlen ember irányába gravitál a társadalom, mert ő majd mindent megold. Persze, ha jól csinálja, és az időközben felépülő pártja is alkalmas lesz a feladatra, akkor tényleg megoldhatja a dolgot. Akárhogy alakul is a belpolitika, a Kutya Párt szerintem szeretné megőrizni autonómiáját, hogy a saját szabályai szerint működhessen a jövőben is. Meglátjuk, hogy ezt hogyan lehet összeegyeztetni más pártok elképzeléseivel.
– A kormányváltó hangulat ellenére több mint kétmillióan most is a Fideszre szavaztak.
– Attól tartok, a Fidesz-voksolók egy része Stockholm-szindrómában szenved, és nem tud szabadulni a kormánytól. A másik megoldás a sikerre az a töméntelen mennyiségű közpénz, amit a saját hatalma megőrzésére használt fel a Fidesz. Ha folyamatosan sulykolják az atomvillanást, annak azért csak van hatása. Még akkor is, ha a választás másnapján elmarad a nukleáris apokalipszis. Rendszeresen járom a vidéket a műsoraimmal, látom, mi zajlik a kis falvakban: a propagandának tényleg pusztító hatása van. Egy ideig persze most nélkülöznöm kell ezeket a fellépéseket, mert a köztévés szereplésem után valószínűleg nem hívnak majd…
– Feketelistára került?
– Két éve, az országgyűlési választások előtt is én képviseltem a Kutya Pártot a közmédiában. Akkor a rendelkezésre álló öt percet végigtelefonáltam, így próbáltam görbe tükröt tartani a hatalom elé, ami sikerült is: a műsor után hirtelen visszaesett a meghívások száma. Nem tudom, hogy létezik-e egy konkrét feketelista, amely alapján nemkívánatos lettem, vagy egyszerűen csak rossz a humorom, és ezért nem akarják, hogy fellépjek, mindenesetre érezhetően kevesebben tartottak igényt rám. Nem egy szervezővel beszéltem, aki a szemembe mondta, hogy bár szeretnének meghívni, nem lehet.
– Félnek a műsorától?
– Hat évig dolgoztam a Rádiókabaréban, de sok kollégámmal együtt már az épületbe sem engednek be. Ott talán valóban van feketelista, de máshol nem hiszem, hogy központilag tiltanának le, nem vagyok én annyira jelentős figura. Inkább az öncenzúra lép működésbe, a helyi potentátok úgy érzik, hogy baj lehet belőle, ha meghívnak. Ez így működik ma Magyarországon.
– Most is ön képviselte a Kutya Pártot a közmédia vitaműsorában. Ezzel a szerepléssel végleg kiírta magát a fideszes önkormányzatok műsorrendjéből?
– Attól tartok, ez nagyobbat ütött, mint a két évvel ezelőtti. Félek megjósolni, milyen hatással lesz a pénztárcámra.
– Mérlegel egy ilyen fellépés előtt? Nem tart attól, hogy a lemondások miatt elveszíti a közönségét?
– Aki akar, az megtalál, hiszen csinálok önálló esteket, vannak olyan fellépéseim, amelyekbe szerencsére nem szólhatnak bele. A közönség nem veszít el engem, a cenzúrával inkább én veszítek közönséget. Ami akkor is fájó, ha ez nem veszélyezteti a megélhetésemet. Nem vagyok gazdag, egy húszéves Toyotával járok fellépni – lassan le is kellene cserélnem –, de annyi műsorom mindig van, hogy megéljek. Tisztában voltam vele, hogy a közmédiás viccelődés mit eredményez majd, de azt is tudtam, hogy a különféle céges rendezvények kárpótolnak majd. És végül is az a legfontosabb, hogy az emberben legyen kurázsi. Hová vezet a megalkuvás?
– A közmédiába.
– Valóban, állhattam volna Németh Balázs helyén a vitaműsorban. De azt hiszem, jobb így nekem.
– Foglalkozik amúgy politikával a műsoraiban?
– Az önálló estjeimen kívül alig. Egy-egy falunapon például rendkívül színes a közönség összetétele, és senkit sem akarok megsérteni azzal, hogy viccet csinálok a kedvenc politikusából. Az önálló estre ugyanakkor azok váltanak jegyet, akik ismernek, ott belefér a politikai humor, mert a közönségem tudja, hogy mire számíthat tőlem, tisztában vannak az értékrendemmel. Persze Magyarországon a legtöbb humoristának hasonló a politikai nézete, legfeljebb nem mondják el a műsoraikban.
– Minden humorista kormánykritikus? Mi van a kormánypárti humorral?
– Biztosan létezik kormánypárti humor, de itthon valamiért nem működik. Szerintem aki próbálkozik is vele, az sem azért csinálja, mert hisz benne, sokkal inkább megélhetési okokból. Óriási poénok mindenesetre nem születtek a munkásságukból, az ország valahogy nem nevet a kormánybarát vicceken.
– A humor szükségképpen „balliberális”?
– Nincs sem bal-, sem jobboldali humor. Ellenzéki humor van. Én ugyanúgy szemben álltam a Gyurcsány-kormánnyal annak idején, mint most a sokadik Fidesz-kormánnyal. Egy humoristának az a dolga, hogy rámutasson a mindenkori hatalom visszásságaira. Nem ideológiák mentén humorizálok. Ugyanolyan jól ellennék egy tisztességes konzervatív kormány alatt, ahogy egy szociáldemokrata alatt is. Mind a kettő elé megpróbálnék görbe tükröt állítani, ha szükség lenne rá.
– Mégsem lehet megúszni az ideológiai meghatározást: a propaganda számára valószínűleg ön is „balliberális” humorista, aki a guruló dollárokból él.
– A fene se tudja, hogy mi vagyok. Talán a liberális állna legközelebb hozzám: libsi vagyok. De ezt a fogalmat annyira lejáratták, hogy már nem is gondolunk az eredeti jelentésére. Ezért sem szívesen határozom meg magam.
– Az EP-választáson is érvényesült a tendencia: a politika világszerte a szélsőségek irányába tolódik. Mit szól a szélsőjobb előretöréséhez?
– Azt hiszem, a legtöbb szélsőséges párt egyszerűen csak kihasználja az emberek gyűlöletét és félelmeit. Vannak persze, akik ugyanolyan elveket vallanak, mint a választóik, de legtöbben a politikai előnyökért, a hatalom megszerzése érdekében mondják, amit mondanak. Aztán amikor hatalomba kerülnek, már nem biztos, hogy a korábban hangoztatott elvek mentén politizálnak. Olyan ez, mint egy porond, ahová felléphetnek, és ha már ott állnak fent, rögtön változik a műsor. Nézzük meg a Jobbikot, milyen szépen változott át szélsőjobboldali közösségből polgári tömörüléssé! Elérték a gyűlöletkeltés maximumát, és mivel tovább akartak fejlődni, elkezdtek cukiskodni. Már nem volt zsidózás meg cigányozás, Vona Gábor hirtelen kiskutyákkal fotózkodott, kicsit meg is őszült, hogy konszolidált politikusi fizimiskája legyen. Szép nagyra nőttek, aztán jött az Állami Számvevőszék, odavágott egy 300 milliós büntetést, és azzal meg is volt oldva az ügy. A Jobbik széthullott, de most megint van egy jól látható szélsőjobboldali párt. Bár lassan a Fidesz lesz az igazi szélsőjobb Magyarországon.
– Félelemkeltő üzeneteik ugyanakkor egyre többször futnak ellentmondásokba: a migránskampányra például szépen reflektál a vendégmunkások tízezreinek betelepítése. Mit gondol, hogyan dolgozzák fel a fideszes szavazók mindezt?
– Nagyon nehéz lehet ezt megemészteniük, gyötörheti őket a kognitív disszonancia rendesen. Nem is olyan hangosak és lelkesek már a fideszes ismerőseim, mint 2015-ben voltak.
– Fel lehet oldani ezt az ellentmondást?
– Aki a közmédiából és a helyi propagandából tájékozódik, az valóban elhitte, amit a kormány sulykolt. Ismerek olyan nénit, aki 2015-ben, az első riogatások idején hetekre eltűnt, senki sem tudta, hogy mi van vele, aztán kiderült, hogy egyszerűen csak bezárkózott, és még a kertjébe sem jött ki, annyira félt a migránsoktól. Most meg a kormány hozza be őket az országba. Csak Debrecenbe negyvenezer vendégmunkást telepítenek be.
– Erre utalt a közmédiás vitában is: „Debrecenbe negyvenezer vendégmunkás érkezik, ezek a zömében heteroszexuális férfiak kivel fognak szexelni”?
– Próbáltam rámutatni a propaganda és a valóság ellentmondásaira. Azt hiszem, ez esetben indokolt a kérdés, hogy a betelepített férfiak vajon kivel létesítenek majd szexuális kapcsolatot. Nagy Feró annak idején a Békemenet elején üvöltözött, hogy idejönnek a migránsok, és megerőszakolják a lányainkat és asszonyainkat, erre most mit mondana? Nem vagyok idegengyűlölő, és szervezett keretek között támogatom a migrációt, de itt most az történik, hogy a durván kétszázezres Debrecenbe betelepítenek negyvenezer külföldit. Mintha egy hódmezővásárhelynyi ember költözne ide hirtelen. Erre milyen terve van kormánynak?
– Mire számít?
– Én tudom, mi lesz. Már szállítják a prostituáltakat, egy pillanat alatt kiépült az iparág. Igény van rá, lányokat találnak, de vajon ki akar vigalmi negyedet Debrecenbe? És ez csupán egy része az akkugyárak problémájának.
– „Akkumulátorgyárat szeretnék a kertem végébe” – énekelte az egymás után nyíló üzemeket ünneplő dalában. Az irónián túl mit tehetnek a civilek, ha véletlenül mégsem szeretnének a kertjükbe gyárakat?
– Meglepő módon csak a választás után hozták nyilvánosságra, hogy egy debreceni üzem a csatornába folyatta az ipari szennyvizét. A komoly szennyezéseket nem tudják eltitkolni, de nem kéne megvárni, hogy a legrosszabb forgatókönyv valósuljon meg. Ha elég hatékonyan tiltakozunk a gyárak ellen, akkor előbb-utóbb csak belátják az emberek, hogy itt valami nem stimmel, és nem csak akkor döbbennek rá a veszélyekre, amikor a saját bőrükön érzik a bajt.
Az akkumulátorgyártás rendkívül bonyolult folyamat, amely során különféle mérgező vegyületeket és rengeteg vizet használnak fel. Ez a víz pedig gőz formájában távozik a gyárból, és ki tudja, milyen anyagokat visz magával, amelyek aztán csapadékként visszajutnak a talajba, a kertjeinkbe. Légvonalban négy kilométerre lakom a gyártól, és azon kell aggódnom, hogy a tizenhárom tő paradicsomomra milyen vegyületek hullanak? Mit csináljunk: ha elkezd esni az eső, meneküljünk fedett helyre? Jelenleg senki sem tudja, hogy milyen anyagok távoznak az üzemből, ezért fel sem készülhetünk a veszélyre.
– A mikepércsi anyák látványos tiltakozásán túl a helyiek hogyan viszonyulnak az akkugyárakhoz?
– Kozma Éváék ötszáz méterre laknak a gyártól, nem meglepő, hogy hangosan kiabálnak. De rajtuk kívül nagyon kevesen veszik komolyan a dolgot. Egy-egy tüntetésen kint vagyunk legfeljebb százan. Egy kétszázezres városban. A többiek hol vannak, mire várnak? Ideraknak nekünk hét akkugyárat, HETET – Gödnek egy van –, és ezt itt mindenki eltűri. És újraválasztják Papp László polgármestert. A gyárak ügyében szervezett közmeghallgatáson még meg akarták lincselni, a választáson kapott majdnem 50 százalékot.
– Miért ekkora az érdektelenség?
– Nem értem az embereket. Ha a szennyezés nem is rémíti meg őket, az sem zavar senkit, hogy naponta egy kisvárosnyi vizet használ el a gyár? A víz az ország igazi kincse, ami a klímaválság miatt egyre értékesebb lesz, de ahelyett, hogy megbecsülnénk, feláldozzuk egy másik ország gazdasági sikere érdekében.
– Úgy tűnik, az érintett hatóságok és az önkormányzatok sem törik össze magukat, hogy felügyeljék a gyárak működését.
– A kormány szétverte a környezetvédelmet, nincs valódi felelőse a területnek, a hatóságok egymásra mutogatnak, és egyetlen kérdésünkre sem kapunk érdemi választ. Réges-régen ki kellett volna építeni egy olyan monitoringrendszert, amely nyilvánosan, mindenki számára hozzáférhetően követi a gyárak működését. Debrecen városa miért nem csinált még ilyet? Persze még azt sem tudjuk, milyen adatokat kellene néznünk, ha működne egy ilyen rendszer, hiszen a mérgező anyagokról és azok határértékeiről sem tájékoztattak bennünket. Pedig már működnek a gyárak. Nem az lett volna a megfelelő eljárás, ha az üzem elindulása előtt ezeket a kérdéseket tisztázzuk?
– Akkor már csak az elektromos autók iránti kereslet visszaesésében bízhatunk?
– Jól hangzik, de az sem oldja meg a problémát. A kínai cégek rendkívül hatékonyan alkalmazkodnak minden új helyzethez, és ha az autókba nem kell akkumulátor, kell majd valami másba. Ma már minden az elektromosságról szól, biztos vagyok benne, hogy találnak valami gyártanivalót, hogy az üzemek tovább működhessenek.
Magyarországi gyáraikkal betették a lábukat az Európai Unióba, és ahogy a farkas a kismalac házából, Kína sem fog távozni innen. Nekünk viszont ez az otthonunk. Nincs más esélyünk, csak ha szigorúan felügyeljük a gyárakat. De amikor néhány milliós büntetéssel megússzák a durva szabálysértéseket, vagy engedély nélkül is vidáman működhetnek, akkor szigorról nem nagyon beszélhetünk. Nincs ilyen kormányzati akarat.
– Miközben elszántan védjük a nemzeti szuverenitásunkat.
– A nemzeti szuverenitás addig tart, amíg a kormánynak jó. Ez csak propaganda, amit kétmillió választó benyel, de a szennyezés őket sem kerüli ki. Persze ne legyünk naivak, a Fidesz nem csak azért nyeri meg sorban a választásokat, mert módszeresen megtéveszti a választókat. Tudjuk, hogy miként szerzik meg a szavazatokat: „Józsikám, jó helyre húzd az x-et, különben ugrik a közmunka!” Ha kell, zsarolnak, ha kell, megveszik a szegregátumban élők voksait, buszoztatják az embereket, és ha ez sem elég, akkor bevetik a venezuelai menekülteket. Hagyjuk már a nemzeti szuverenitást!
– Feldühíti a közélet?
– Igen, és ezért sem szeretek politikával foglalkozni. Ami itthon folyik, azt már nagyon nehéz humorral megragadni. Amikor a bőrünket visszük vásárra, ritkán van kedvünk viccelni. És olyankor csak a bosszankodás marad.
– Mekkora a humoristák felelőssége ebben a helyzetben?
– Amikor az emberek folyamatosan kapják a szart a nyakukba, akkor szükségük van olyan helyekre, ahol kiadhatják magukból a feszültséget. Erre a humor a legjobb eszköz, ami nemcsak szelepként működik, de el is gondolkodtat. Sokkal hatásosabb lehet egy jó poén, mint egy dühös kirohanás az ország bajairól. Ezért lenne borzasztóan nagy baj, ha a humort is kiölnék az emberekből.
Forrás: A Magyar Hang VII. évfolyama 24. számának (2024. június 21–27.) nyomtatott változata.
