Száznegyven éve született Jaroslav Hasek
Miért szeretünk annyira Svejk bőrébe bújni? A száznegyven éve, 1883. április 30-án született Jaroslav Hasek, úgy tűnik, feledhetetlen figurát alkotott. Olyat, akinek a történetét nemrég örömmel írta tovább egy seregnyi magyar szerző. Eljátszva a gondolattal, mit kezdett volna magával a derék katona a II. világháborúban vagy épp a hetvenes évek Magyarországán. Mindezt szintén egy jeles alkalommal, a Svejk megjelenésének századik évfordulóján.
De nem csak ilyenkor szeretünk az esetlennek tűnő, mégis élelmes, szórakoztató figurára gondolni. Politikai pártállástól függetlenül kötődik hozzá mindenki, beszéljünk a jobboldali publicista Máté T. Gyuláról vagy épp az említett kötet egyes szerzőiről, Parti Nagy Lajosról vagy Kukorelly Endréről. Balassagyarmaton még Svejk vendéglő is van, Prága legismertebb kapcsolódó kocsmája pedig az U Kalicha, vagyis a Kehelyhez címzett söröző. A Svejk 100 borítója szembe is állította egymással a régi és új világot, a Kehely sörözőét és a McDonald’s-ét. Nem vitás, a haseki világ itt van körülöttünk. És itt volt végig az előzőszázadban. Mi más mutatná ezt jobban, mint a Svejk kiadásainak története!
A Hasek-főmű magyar nyelven először az 1930-as évek elején, de még a párizsi Le Monde gondozásában jelent meg. Másfél évtizeddel később, 1945-ben végre nálunk is kiadták az akkor még Infanteriszt Svejk címűregényt, Karikás Frigyes fordításában. Ahogy a 30-as évekbeli kiadást is ő magyarította, Katona Fedor álnéven. A ’45-ös kötet előszavában Goda Gábor író sajátosan szabadon fogalmazott: „Jaroslav Hasek Svejkje a világirodalom nagy »illegális« könyve. Sajátságos illegalitása leginkább azzal a ténnyel indokolható, hogy amiként látszólag együgyű, csetlő-botló hőse, Svejk, a derék katona is mindenkor szembekerül a hatalom gyakorlóival, úgy maga a regény is, akarva-nemakarva, valamilyen társadalmi és politikai oknál fogva beleütközik mindig a fennálló társadalmi rendbe, sőt, bizonyos mértékig még akkor is, ha ez a társadalmi rend nem egy reakciós fudamentumon épül föl.”
Akár azt is gondolhatnánk, ez legalább egy bátor mondás. De ne magasztaljuk fel az 1945-ös kiadást sem. A következő év áprilisában ugyanis Pikay István kérte számon a Népszavában, miért is csonkították meg Hasek művét. Kifejezetten kemény hangot ütött meg, úgy fogalmazva, hogy az eset illuzórikussá teheti „a közvélemény szemében azt a sokszor hangoztatott állítást, hogy felszabadulásunkkal egy időben megindult a magyar szellemi élet átalakulása is”. Pikay említést tesz róla, hogy néhány napra Budapesten is forgalomba került a korábbi kötet, de aztán az ügyészség tett róla, hogy kivonják a forgalomból. A német „szolgaságból” kikerülve örült az új megjelenésnek, de csalódottan vette észre, hogy a korábbi változattal szemben megrövidült a kötetben a Svejk lelki vigasztalásra megy című 13. fejezet. „Nem tudjuk meg belőle például, hogy miként szerzi meg Svejk egy zsidó festékkereskedőnél az utolsó kenethez nélkülözhetetlen »püspök által megszentelt olajat«. De nélkülözzük a többi között azt a diskurzust is, amely a hadikórházból hazafelé menet a konflisban Svejk és Katz páter tábori lelkész között folyik. Katz páter körülbelül így kezdi a beszélgetést a párizsi kiadású Svejkben: »Te Svejk, megkenhetnéd a csizmámat azzal a püspök által megszentelt olajjal« stb.”
Pikay egyben úgy vélte, Godának fel kellett volna emelnie szavát, elvégre maga is író, ráadásul nem is a tehetségtelenebbek közül való. Még azt a kérdést is feltette: vajon mit szólna mindehhez, ha élne, Petőfi Sándor? A Svejket a kedvenc regényeként tartotta számon Bojtár Endre irodalomtörténész is. Kálmán C. Györgynek beszélt a Hasek-műről a Jelenkor 2013/12. számában, úgy fogalmazva: egyedülálló könyv, ami csak itt, a mi régiónkban születhetett meg. Olyan kötet, amelyről azt hisszük, világszerte ismerik, pedig Franciaországban nem született máig teljes és jó fordítás, angolul is csak egy nem túl jó változat a hetvenes évekből. Az évtizedek alatt Bojtárnak is változott a véleménye róla: a hatvanas évek végén még az átrázás művészetét emlegette, később viszont arra jutott, hogy a Svejk tragikus kötet. Amely arról szól, hogy ennyit tudunk magunkkal kezdeni, a legjobb esetben is csupán eléldegélve.
A magyar fordítás története eleve kalandos. Karikás azért utazott Franciaországba, hogy ott kommunista munkásokat toborozzon. Közben Bölöni György és Angyalosi Pál megbízta azzal, hogy fordítsa le a Le Monde magyar könyvei közé a Svejket. Ezt a magyar változatot fordította át franciára Angyalosi Pál és Magda, akiket a köteten ekkor Aranyossiként tüntettek fel. A következő negyven évre aztán ez is maradt az érvényes francia fordítás. Magyarországon közben viszont újrafordították, miután a Szovjetunióba emigráló Karikást a harmincas évek végén, koholt vádak alapján kivégezték. „Karikás fordítása nagyon jó zaftos, ismerte azt a nyelvet, amelyen Hasek írt, jobban, mint Réz Ádám, mert közvetlenebb élményei voltak. Azt a keveset, ami hiányzott még Karikás fordításából, úgy 30 oldalnyit, Goda Gábor fordította hozzá, aki 1945-ben kiadta a könyvet, persze Karikás neve alatt. Nem nagyon propagálták. (…) Mert hát mit mondhattak volna, hol van Karikás elvtárs?” – idézte fel Bojtár. Goda egyébként 1957 októberében hosszú cikket írt az Élet és Irodalomban Karikásról, és valóban nem tudott mit mondani arról, hova lett Karikás. Horthy börtönét és még egy Leninnel való szóváltást is megemlített, de a végéről csak ennyit: „Börtönévek. Megbetegedik. Szíve körül támad a baj. Szabadulása után, 1935-ben újra Moszkvában találjuk. Íme néhány adat és az adatok közt egy forradalmár sűrűvérű, mozgalmas mozgalmi élete.”
Bojtár kijelentette az interjúban azt is, élete „legboldogabb periódusa” kezdődik épp. Megszerezte ugyanis a két Karikás-fordítást, és most leteszi maga elé a négy változatot, Rézével és az eredetivel együtt, mondatról mondatra összeolvasva őket. Remélve, hogy kisül belőle valami, és ez neki nagy gyönyörűséget fog okozni. Pikay cikkéből is tudjuk: okozhatott valóban.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 17. számának (2023. április 28. – május 4.) nyomtatott változata.
