Hosszú betegséget követően meghalt a magyar film megkerülhetetlen alakja, Tarr Béla. A Sátántangó és a Werckmeister harmóniák rendezője az év vége óta kórházban, mélyaltatásban volt. Hetvenéves volt.
Tarr Bélával közel öt éve interjúztunk, akkor kérdeztünk legendás filmjeiről, Krasznahorkai Lászlóval való együttműködéséről, a közállapotokról és az időskorról is, ezt itt olvashatják.
Ki az életbe újra
Szerettünk volna a rendezővel újra leülni egy nagy beszélgetésre. Nyitott is lett volna rá, de fájdalmai, betegsége miatt kérte, hogy halasszuk a dolgot. Szorítottunk gyógyulásáért, de a helyzet sajnos csak rosszabb lett. Még a legsötétebb napokon is volt pár jó szava az emberhez. Bizakodott, hogy lesz még mit csináljon, és annak kapcsán külön is beszélhetnénk – Krasznahorkai László Nobel-díjának öröme csak ezután következett. Annak kapcsán még tudott is a Telexnek néhány mondatot nyilatkozni: nagy elégtétel, évek óta számított rá. A Partizánon eközben a néhány évvel ezelőtt készült nagyinterjúból vettek elő egy részletet. Nagy dolog volt, hogy leült egy ilyen életútbeszélgetésre, arra hivatkozott pár hónappal ezelőtti beszélgetéseink során is. Ott mindent elmondott, nem is nagyon tud sokat hozzátenni – vélte. Fontos beszélgetés, a végighallgatását csak ajánlani tudjuk.
Négy évvel ezelőtti beszélgetésünket azzal kezdtük, voltak-e lakótelepi évei – emblematikus filmje, a Panelkapcsolat miatt adódott a kérdés. A hetvenes évek végén indult rendező már első rövidfilmjeivel (Hotel Magnezit, Cinemarxisme) bizonyított. Társadalmi alulnézet, dokumentarista érzékenység jellemezte mindkettőt. Olyan mondatokkal rögtön, melyek beégnek a néző fejébe: „Egy ágyig való eljutás annyit jelent, mint egyhavi munka. De onnét kikerülni olyan, mintha egy évi szanatórium után kerülne az ember ki az életbe újra.” Megelőlegezték ezek már a Családi tűzfészek című alkotást, mely az életkezdés lehetetlenségeiről adott szatirikus-kegyetlen látleletet. A szintén 1979-es Gothár Péter-filmmel, az Ajándék ez a nappal egymást követően ajánljuk a megtekintésük. Arról, milyen esélyeik voltak a fiataloknak a boldogulásra, hányfelé kellett szakadni egyetlen kis lakás esélyéért, és miket kellett elviselniük ráadásként a nőknek, tökéletes (egyben kiábrándító) képet adnak ezek az alkotások.
Az Ajándék ez a napot Esztergályos Cecília és Pogány Judit párosa tették feledhetetlenné, utóbbi pedig férjével, Koltai Róberttel közösen a Panelkapcsolatban is nagyot alakított. Tarr Béláról és Pogány Juditról alig néhány hónapja, a BIFF-en még készülhetett egy fantasztikus közös kép. A Panelkapcsolatról a rendező így vallott lapunknak 2021-ben: „ott is csak az emberi viszonyok érdekeltek. Amik bárhol ugyanúgy előjöhetnek, akárhol is éljen az ember. Végső soron mindig egymásra leszünk utalva.”
Méltóságot a megnyomorítottaknak
Krasznahorkai Lászlóval való együttműködéséből a legtöbben a maratoni hosszúságú Sátántangót ismerik, pedig hosszabb, mélyebb munkakapcsolat volt az övék, mely olyan nagy műveket eredményezett még, mint a Kárhozat, a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló. Krasznahorkai Nobel-díja után szerencsére újból mozis forgalmazást kapott az utóbbi, Tarr Béla életének utolsó nagyjátékfilmje.
A Telexnek nemrég felidézte, a tragikusan korán elment Balassa Péter esztéta adta oda neki a Sátántangó kéziratát, amit egyetlen éjszaka alatt el is olvasott, majd felkerekedett, hogy megkeresse a szerzőt. A Partizánnak beszámolt arról is, hogy megkérte Krasznahorkait, mutassa meg neki az eredeti helyszíneket és embereket. „Akkor jöttem rá, amikor megmutatta. Lementünk Gyulára és annak környékére, (…) hát akkor értettem meg, hogy miért baromi tehetséges ember. Ott ültek ilyen szerencsétlen véglények, akiket Krasznahorkai képes volt kicsit megemelni. (…) Maga a forma méltóságot ad nekik. Míg az életben tényleg ilyen szerencsétlen, a szocializmus által megnyomorított emberek voltak.” Akkor rájött, hogy nem lehet egyszerűen megfilmesíteni az alapanyagot, végig kell járnia az egészet.
Ezekről az alakokról Krasznahorkai László is beszélt nekünk, amikor még 2016-ban kérdeztük őt az akkori Magyar Nemzetben: „Már az első regényem, a Sátántangó után észleltem, hogy az ott valóságra lépő alakok közül néhányan megmutatkoznak az én hétköznapi, érzéki valóságomban is. Egyszer például álltam a sorban egy kevertért s egy sörért egy kocsmában, egy ürömi talponálló volt, s egyszer csak megbökdösi a hátamat hátulról valaki: Halics volt a Sátántangóból. El lehetne viccelődni azon, vajon hanyadszorra álltam már a sorban, s egyáltalán álltam-e még, hogy ilyeneket képzelek, de hát nem, az az alak tényleg Halics volt, és azt akarta, hívjam meg egy körre. Második regényem, Az ellenállás melankóliája után meg események történtek a látókörömön belül, olyanok, amelyek először a regényben estek meg. Ilyenkor persze kivert a víz. És óvatossá tett az egész. Hogy mit írok le azokból, amik mondatokként a fejemen átzúdulnak.”
Kozmikus a baj
Tarr Béla úgy fogalmazott nekünk négy évvel ezelőtt, hogy amikor belefogott a filmezésbe, már tizenhat éves korában azt tapasztalta, hogy valami baromira nem stimmel a társadalomban. Ahogy pedig haladt előre, fokozatosan rájött: nemcsak szociálisak, de ontológiaiak-kozmikusak a problémák. „Ahogy ezt az egész életet, a létezést magát műveljük. Aztán egyre inkább arra jöttem rá, hogy ez már sajnos kozmikus. Valójában magával a teremtéssel van a baj” – vallotta. Kételkedett a saját igazában, nem akart már erős kijelentéseket tenni – így lett viszont igazán súlya minden egyes kijelentésének. Nem ítélkezni akart, így láthatta át mélységeiben a világot, a társadalmat.
Nem vonult ettől még elefántcsonttoronyba, kivette részét a fiatal tehetségek útjának egyengetéséből, sokat köszönhetett neki a Freeszfe is. Olyan izgalmas filmek születésénél bábáskodott executive producerként, mint az Árni, a Minden csillag vagy az Élő kövek. Interjúnkban is vallotta, hogy ebben az életkorban az embernek kötelessége megosztania tapasztalatát a fiatalokkal. Szerényen fogalmazott itt is: ő csöndesen elmondja a magáét, ők pedig felhasználják azokat, ahogy gondolják. Ahogy maga is sokat tanulhatott egykor mesterétől, Jancsó Miklóstól. Aki megerősítette abban, amit maga is gondolt: nem szabad ítélkezni. Amikor pedig arról kérdeztük, lenne-e újra fiatal, azt felelte: „Ez a furcsa, hogy belülről én még mindig huszonévesnek érzem magam. Csak kívülről már mást látni. A lázadásban jelenik meg ez a leginkább. Valószínűleg most már így fognak elvermelni. Azt kell látni, hogy mindannyian különbözőek vagyunk. Vannak, akik jobban el tudják fogadni a világot, mások kevésbé. Én azok közé tartozom, akik nehezen fogadnak el bármit is.”
Távolodóban
Pécsen, 1955. július 21-én született. Szülei is szakmabeliek voltak: édesapja, id. Tarr Béla díszlettervező, Tarr Mária pedig súgó a Madách Színházban. Gyerekként Tarr még fel is tűnt Mihályfi Ernő 1965-ös tévéfilmjében, az Ivan Iljics halálában, olyanok oldalán, mint Básti Lajos, Dajka Margit vagy Fodor Zsóka. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult rendezést, amatőrfilmesként kezdte pályáját. Filmjeit elismerték a Berlinalén, Cannes-ban, Isztambulban és Jeruzsálemben, Locarnóban és Palm Springs-ben, 2023-ban pedig életműdíjat vehetett át az Európai Filmakadémiától. A Balázs Béla-díjat 1982-ben, a Kossuth-díjat 2003-ban, a Prima Primissima díjat 2023-ban kapta meg, tavaly pedig Budapest díszpolgára is lett. „Megszakad a szívem, hogy a díjat már nem adhattam át neki. Az átadóra már nem tudott eljönni, majd azt kérte, hogy akkor vigyem el neki, amikor egy kicsit jobban lesz. Nem volt nap, hogy ne gondoltam volna rá, várva, hogy tényleg jobban lesz” – emlékezett rá Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester. Búcsúzik tőle politikus, rendező, író és filmszínház is, Facebook-oldalán emlékezett, többek között, Bödőcs Tibor, Janisch Attila, Veiszer Alinda, Kovács Gellért, Jámbor András, Niedermüller Péter, Kunhalmi Ágnes, Szabó Szabolcs, Szentkirályi Alexandra, Latorcai Csaba, a Tabán és a Cirko-Gejzír mozik, a Magyar Filmművészek Szövetsége, a Cinema City, a Magyar Tudományos Akadémia, a Partizán, a Cinego vagy a Feldmár Intézet. Halálhíréről beszámolt nemzetközi lapok sora, többek közt a Sight&Sound, a Libération, a Le Figaro, a Le Monde, a Variety, a Deadline vagy a France 24. Hatása a mostani fiatal generációra is jelentős. Hofinak például egy száma is kijött Tarr Béla címmel (a 2025. novemberi klip végén még közösen gyújtanak rá a rendezővel), Co Lee Indulj el egy úton-feldolgozásában pedig azt halljuk: „Szívom a füstöt, pusztul az ózon / Nyílik a szem fel még ma / Dőljél hátra a kanapéra / Én mindig figyelek a magaméra / Táncol a lány, hey macarena / Sátántangó mint Tarr Béla.”
