Ember legyen a talpán, aki jelenleg meg tudná mondani, érvényes lesz-e még a Budapest-bérlet néhány hónap múlva, mondjuk, a Déli pályaudvartól Kelenföldig. Ha városhatáron belül maradok a HÉV-en, felmutathatom továbbra is a havibérletemet? A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) december 29-én arról számolt be, hogy „az utasok érdeke az első”, ezért háromoldalú megállapodást kötött a BKK, a Volánbusz és a MÁV-HÉV. A címben ugyanakkor ott szerepel az is, hogy „egyelőre marad” a jelenlegi tarifarendszer.
A MÁV-VOLÁN-csoport szilveszterkora azonban pontosítást tett közzé: „a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium döntésének megfelelően az átmeneti megoldás legfeljebb március elsejéig, az új tarifarendszer bevezetéséig lesz érvényben”. Micsoda öröm: legfeljebb márciusig megmenekültek hát az utasok! Persze mindez a szó szoros értelmében azt jelentené, hogy talán már addig sem tart ki az „átmeneti megoldás”, de ennyire ne legyünk szőrszálhasogatóak. Három hónapig talán még részesülhetnek a fővárosiak abban a kegyben, hogy a fővároson belül az itt vásárolt bérletükkel utazhatnak. És onnantól? Miféle új tarifarendszert emlegetnek? Hogyan lesz átmeneti megoldás abból, ami egész eddig a hétköznapi valóságot jelentette? Szemben azzal az abszurd elképzeléssel, hogy egyes járatokra külön bérletet vagy jegyet kell majd váltani, miközben épp olyan természetességgel utazunk rajtuk, mint az ötös buszon vagy a négyes-hatoson.
Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár szerint ugyanakkor súlyosabb következményei is lehetnek annak, hogy a budapesti tömegközlekedés egységes rendszere lényegében megszűnt. Szerinte előfordulhat, hogy ritkábban járnak majd a HÉV-ek, Budapesten belül nem vesznek fel utast a kék Volánbuszok, megszűnik a BKK által biztosított közös utastájékoztatás. „Évtizedes léptékű visszalépés formálódik és ebben a megoldásért, a megállapodásért a felelősség közösen terheli Karácsony Gergely főpolgármestert és Lázár János közlekedési minisztert a hatályos törvények szerint” – fogalmazott Vitézy.
Jó lenne, ha a felek elkezdenék érezni annak a felelősségét, hogy a pártpolitikai küzdelmek érdekében tehetnek tönkre valamit, ami eddig legalább jól működött. Ideje lenne a feleknek befejezni az egymásra mutogatást, és valóban megállapodni, mielőtt még valóban elindulunk a Vitézy által emlegetett évtizedes léptékű visszalépés irányába. Az egyszeri utas nyilván nem fog a minisztérium és az önkormányzat szerződéseiben elmélyedni, és nem menti, hogy ha romlik is minden, legalább hibáztathatja az egyik felet. Minden érintett feladata most az, hogy a végtelenül unalmas sárdobálás helyett a megoldást kezdje keresni.