Az elmúlt napokban sem volt hiány a progresszió abszurditásaiból. Persze kérdés, illethetjük-e a politikai korrektség nyugati vadhajtásait a progresszív jelzővel. Autentikusabb lenne a woke használata, amire viszont Orbán egyes kritikusai ugorhatnak. Pedig érdemes lenne nekik is a jelenségeket magukat nézni. Amiatt tudott ugyanis az elmúlt években ezekre hivatkozni a kormányfő, mert valóban létező tendenciákról van szó. Más kérdés, hogy mennyire gyűrűznek be hozzánk, vagy hogy mennyire tartjuk veszélyesnek azokat. De mindez nem indokolja, hogy erősen bírálható dolgokról inkább ne beszéljünk, csak nehogy nekünk nem tetsző malmokra hajtsák a vizet. Hajtják azok maguktól is.
Azt egyébként, hogy nálunk mennyire vannak ezek jelen, érdemes most például a Neokohn portáltól vagy Köves Slomótól megkérdezni. Nehéz ugyanis Facebook-tiltásukat nem az izraeli-palesztin harcokkal kapcsolatos nyugati közbeszéd mentén értelmezni. A Meta-algoritmus azt találta, hogy az érintett közszereplők – konzervatív-liberális zsidóként – népszerűsítették az Iszlám Állam terrorszervezetet, amely vádat nehéz a józan ész határain belül értelmezni. Tudjuk persze, a Facebook sok év elteltével sem volt képes megoldani, hogy a rendszere ne tiltson le bárkit minden apró-cseprő butaságért. Például azért, ha az ember le meri írni Toroczkai László nevét.
A Nádas Péter-ügy óta Németországban is akad újabb csodálnivaló. Most például az Oktoberfest kívánja betiltani Gigi D’Agostino dalát, a L’Amour Toujours-t. Hogy miért? Mert bizonyos bulizók annak dallamára idegenellenes rigmusokat szoktak skandálni. Nem vicc, komolyan ezért tette indexre az amúgy a szerelemről szóló diszkóslágert az említett fesztivál. Amikor az Orbán Viktor fémjelezte brüsszeli rendezvényt egy polgármester próbálta betiltani, az „csak” a szólás- és véleményszabadsághoz való joggal ment szembe. A mostani ügy már a józan ésszel is. Az oktoberfestes eset olyan, mintha a brüsszeli polgármester rögtön a Roxette-féle Listen To Your Heart-ot tiltotta volna, csak mert az végigkísérte Orbán politikai pályáját. Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor a kínai kommunista cenzorok a Micimackót helyezték tiltólistára, csak mert az ő alakjával ironizáltak többen Hszi Csin-pingen.
A magyar kormányfő egyébként nem véletlenül tudta a szándékozott tiltást saját politikai céljaira használni. Végtelenül kontraproduktív ugyanis az összes hasonló progresszív eljárás, és mindig azok malmára fogja hajtani a vizet, akik és ami ellen küzdeni próbálnak.
