Gyurcsány Ferenccel álmodtam. A nagyszülői falusi kertbe valami különös kulturális program szerveződött, oda látogatott el a már visszavonult politikus. Rögtön lett is izgalom: itt az alkalom eltűnéséről kérdezni az egykori kormányfőt! Rohantam hát a diktafonért, majd a politikus után, aki szokásos lárifáris modorában válaszolgatott. Mondatainak többnyire nem volt értelme, kicsit csalódott is voltam, de azért örültem az exkluzív tartalomnak. Majd felébredtem és elszomorodtam.
Azon kapom magam, hogy a volt pártelnök profilját lesem. Várom, hátha mégis érkezik új bejegyzés a kurta-furcsa lezárás után. „Sok-sok évvel ezelőtt Klári rátalált a pápai kalaposok 1822-ben kiadott, eredeti céhkiváltság-levelére.” Tényleg ez lesz húsz évünk emblematikus alakjának utolsó nyilvános politikusi közlése?
Nem látom sehol a felhőtlen örömöt Gyurcsány visszavonulása miatt. Inkább csak a zavart, értetlenséget. Meg azt, hogy akik tizenöt-húsz éven át követelték a távozását, most kényszeredetten ünneplik a dolgot. A DK-sok pedig kényszeredetten lelkesednek, hogy itt a vége a gyurcsányozásnak. Csakhogy valójában szerettünk gyurcsányozni. Ők szerettek ezen felháborodni. Volt ebben az egészben valami állandóság. Jól eső dinamika. Különös belegondolni: Gyurcsány húsz évéből tizenhatot fáradt utójátékként könyveltünk el. Pintér Bence egykori kollégám, ma már győri polgármester írta 2013-ban a Mandineren Gyurcsányról, utoljára című cikkében: „Gyurcsány nem fogja fel, hogy visszavonulásával sokkal többet tehetne Magyarországért, mint azzal, hogy járja az országot és traktorokra meg lovakra ül föl.” Gyurcsányról utoljára? Akkor kedvesen naivnak találtam ezt. Sosem szabadulunk tőle – legyintettem. Most mégis arra vágyom, hogy üljön fel újra azokra a traktorokra és lovakra. Feri, segíteni kell, gyere vissza!
Nosztalgia? Vágy a szórakozásra? Politikai identitásképző erő? Pro vagy kontra, de sokunk politikai önképét határozta meg, mit gondolunk Gyurcsányról. Politikai bűnei jelentősek, eredményei kétségesek. Már ha az ország fejlődése szempontjából nézzük. Pártot kiválóan épített, persze. De jobb időkben nem elsősorban a hatalmi machinációkra tekintettünk valós politikai teljesítményként. A volt DK-elnök árnyától nehezen szabadult az ellenzék. De hát felnőtt emberek ültek a többi pártban is. Nem volt kötelező besorolniuk Gyurcsány mellé, mögé.
Rengeteg mindent belevetítettünk. Ki jót, ki rosszat. Tavalytól viszont láthatóan más szelek fújnak. Ma már Magyar Péter az, akiért valaki rajong, más gyűlöli megveszekedetten. A gyurcsányozásnak feltehetőleg tényleg vége. Hiányozni fog.