
A szélkakas épületek ormára rakott forgó kakas bádogból, hogy a forgása által a szél irányát mutassa.
Trump azért egyedi politikai szélkakas, mert annak a szélnek az irányát mutatja, amit ő maga fúj. Viszont egyidőben fúj passzát-, illetve antipasszátszelet, így sokszor forog saját tengelye körül.
Ezért sajnálom azokat a politikai vezetőket, akik a Trump-adminisztráció döntései mögött rendkívül szilárd alapokon nyugvó ideológiát keresnek. Trump ideológiája az erőn alapszik, saját érdekeinek igazolására, valamint hatalmának legitimációjára szolgál.
Jól hangzó jelszavai, „America first” (Amerika az első), valamint „Make America Great Again” (Tegyük ismét naggyá Amerikát) sikeresnek bizonyultak ugyan a választáson, de azóta országában is gyorsan csökken népszerűsége, nem csak külföldön.
Atomháborút még nem, de gazdasági atomháborúval felérő vámháborút már sikerült kirobbantania,
Az Egyesült Államoknak tetemes folyó fizetésimérleg-hiánya van, amelyben szerepet játszik az, hogy az amerikai dollár, mint a világ tartalékvalutája, történelmi szinten is túlértékelődött, ami az amerikai exportot drágán tartotta és kevésbé versenyképessé tette.
Gazdasági tanácsadói szerint a Trump elnök által bevezetett vámok és a későbbi valutakorrekciók egyidőben növelik a bevételeket, valamint szolgálnak tárgyalási eszközként a más országokkal folytatott kereskedelmi vitákban, ami egy újabb világrend kialakításához vezethet.
Trump habitusából egyenesen levezethető, hogy vele szemben csak a hasonló erősségű ellenállás a célravezető. Ezt bizonyítja az Unió egyeztetési, majd a kölcsönös vámmentes ajánlatának zsigeri elutasítása is. Amennyiben az Európai Unió nem tud egységesen, erőt felmutatva fellépni, mint Kína, beleesik Trump csapdájába, az országonkénti egyezkedésekbe, amivel vesztett ügye lesz, felszeleteli önmagát.
Szerencse, hogy az Unió gazdaságpolitikájában a határozathozatalhoz elégséges a minősített többség, így egy-egy amerikabarát kormányfő, illetve államfő nehezen tudná azt blokkolni.
A Trump-féle kocka el van vetve.
Megjelent A Tanácsos Weboldalán 2025. április 8-án.