Adott külpolitika sikerességét összességében csak utólag, évek múltán lehet érdemlegesen megállapítani. Napjaink komplex globális versenyében a sikeres külpolitikai döntéshozatal egy állam számára meghatározó jelentőségű.
Egy podcast beszélgetésen példákkal érveltem, bizonyítandó, hogy a huszadik században a román külpolitika sokkal sikeresebb volt, mint a magyar. Ez az elfogulatlan történészek véleménye is, különös tekintettel a világháborúk lezárását jelentő békeszerződésekre, a szovjet hadsereg 1956-os budapesti bevonulására, valamint az 1991-es kivonulására Magyarországról, szemben az 1958-beli Romániából történő kivonulással, az 1968-as Csehszlovákia elleni intervencióban való magyar részvétellel.
A huszonegyedik század első tíz éve a magyar külpolitika sikereit hozta. Miután 1996-ban Magyarország csatlakozott az OECD-hez, majd 1999-ben a NATO, 2004-ben az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, 2007-ben pedig a schengeni övezethez csatlakozott – úgy tűnt, számára ez a külpolitikai sikerek századja lesz.
Ezidőben Románia csak 2004-ben lett a NATO, 2007-ben az Európai Unió teljes jogú tagja, az OECD-hez és a schengeni övezethez, bár mindent megtett, még nem sikerült csatlakoznia.
A biztató századkezdet ellenére, a 2010-ben megszerzett parlamenti többség birtokában, ami abszolút teljhatalmat biztosított, a második Orbán-kormány új, tranzakzcionalista külpolitikai stratégiát alakított ki. A szakirodalom szerint ez azt jelenti, hogy egy állam vezetése a pillanatnyi haszon reményében bonyolítja külkapcsolatait, figyelmen kívül hagyva a fennálló szövetségi normákat és gyakorlatot.
Ezt a hozzáállást jól példázza, hogy Magyarország – bár az Unió legkorruptabb országa, 42 pont a korrupciós indexe a legutóbbi éves kimutatás alapján – nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez (EPPO), amelynek egyik legfontosabb feladata az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzése.
Pártvonalon hasonló a helyzet, ami azt bizonyítja, Orbán Viktor, bár szereti a focit, a politikában nem képes hosszú időn át egy csapatban játszani, ha nem ő viszi a prímet.
A FIDESZ 1992-ben a Liberális Internacionálé teljes jogú tagja lett, 2000-ben kilépett és az Európai Néppárt tagjaként folytatta. A viszony 2015-ben a menekültválság után mérgesedett el, amikor Magyarország az Unió többségi álláspontjával szemben pozícionálta magát. 2021-ben a jogállamisági vita, a hétéves költségvetés és a koronavírus-mentőcsomag belengetett vitája szakításhoz vezetett, jelezve a FIDESZ szélsőjobbra tartását.
Eközben az Európai Bizottság tizenhat év után hivatalosan hatályon kívül helyezte a Romániára vonatkozó együttműködési és ellenőrzési mechanizmust, amelyet 2007-ben vezettek be, hogy megkönnyítsék a fellépést a korrupció elleni küzdelem és a szervezett bűnözés terén, valamint elősegítsék az igazságügyi reformokat.
Románia korrupciós indexe sem jó, de folyamatosan javulva (legutóbb 46 pont) lehagyta Magyarországot.
A jelenleg zajló külpolitikai eseményekkel kapcsolatban, amikor Orbán Viktor presztizskérdésnek tekinti az EU–Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megakadályozását, több forgatókönyv lehetséges.
Abból kiindulva, hogy már 2013-ban küszöbön állt az EU–Ukrajna társulási szerződés aláírása, ami egyéb okok miatt nem következett be, viszont akkor a magyar miniszterelnök nem vétózott, pedig Ukrajna tíz évvel ezelőtt még felkészületlenebb volt, ez az indoklás nem helytálló. Mi több, lehetetlen helyzetbe hozza önmagát, hangzatosan érvelve újabb, nyugat-balkáni országokkal történő bővítést szorgalmazva, miközben azok az országok sem teljesítenek több csatlakozási feltételt.
Az első forgatókönyv szerint, a vétóval történő fenyegetéssel próbálja elérni a jogállamisági problémák miatt zárolt uniós alapok folyósítását.
Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, tartja a közmondás. Az Európai Bizottság friss döntése, mely szerint Magyarország 10,2 milliárd euróhoz juthat hozzá a visszatartott forrásokból, összefügghet Orbán Viktor kisétálásával az Ukrajnával kapcsolatos döntés meghozatala előtt.
A tranzakcionalista külpolitika gyakorlatába illik a Bulgária schengeni csatlakozásának belengetett vétózása, amennyiben Szófia nem vonja vissza az orosz gáz tranzitdíjának megemelését, ami 20 százalékkal megdrágítaná a gáz árát Magyarországon.
A másik szerint, bár Putyin legutóbb azt nyilatkozta, hogy Orbán nem orosz-, hanem nemzetbarát politikus, valójában számára „az ellenségem ellensége a barátom” mondás a mértékadó. Ezt tudja a magyar miniszterelnök is. Orbán Viktor se nem nyert, se nem vesztett Brüsszelben, hanem némi színjáték után megtette azt, amit elvárt Putyin. Blokkolta az Ukrajnának szánt 50 milliárd euró EU-s támogatást, amire annak az oroszellenes háborúban égető szüksége lenne.
Az orbáni bel- és külpolitika vélt vagy valós sikereinek felmutatása a kormányzati kommunikációban egyfajta rezsimfenntartó funkcióval rendelkezik.
Orbán Viktor számára, aki névlegesen is magára vette a külpolitika irányítását, nem létezik kudarc, meghátrálás EU-s szinten, csak az erők rendezett átcsoportosítása a keleti nyitás jegyében.
Ennek megfelelően a kormánypropaganda sikernek, győzelemnek állítja be azt, hogy gyakorlatilag Orbán magára maradt, elszigetelődött uniós szinten.
Még néhány ilyen pirruszi győzelem, és a miniszterelnök kisétáltatja Magyarországot az Európai Unióból.
Megjelent A Tanácsos Weboldalán 2023. december 16-án.
