Alig néhány évvel előbb még meghökkentünk, ha laikus olvasóként valahol olyan megállapítással találkoztunk, hogy az elméleti matematikai kutatások eredményeit felhasználják az orvostudományban, a nyelvészet területén vagy éppenséggel a zeneművészetben. Ma viszont már ott tartunk, hogy a laikus ember is természetesnek veszi ezt a matematizálódási folyamatot, ami tulajdonképpen nem más, mint annak a határozott célkitűzésnek az érvényesítése, hogy a matematikai elméletet szorosan összekapcsolják a tudományos kutatás valamennyi területével, a gyakorlati élettel.
E téren az Akadémia kolozsvári Számítási Intézetének országos szinten vezető szerep jutott, hiszen a dr. Tiberiu Popoviciu akadémikus által vezetett intézetben több mint negyedszázaddal ezelőtt megindult az approximáció-elmélet és a numerikus számítás témák örök területén a kutatás, amivel tulajdonképpen iskolát teremtettek az országban. Az intézetben dolgozó kutatógárda egyébként több irányban is úttörő munkát végzett. Ezeknek eredményeként 1964-ben éppen Kolozsváron született meg az ország első, teljesen tranzisztorizált, territ memóriaegységes számítógépe, de bevezette a matematikai módszerek alkalmazását az anyagi javak termelésébe, a gazdasági problémák optimális megoldásába is. És mivel az intézet egyik első számú feladatának tekintette a matematika modern ágainak a meghonosítását az országban, szinte magától adódik, hogy számottevő nemzetközi sikereket is a magukénak tudhatnak.
Most legutóbb, szeptember 6. és 12. között a Románia Szocialista Köztársaság Akadémiája és a Nevelés- és Oktatásügyi Minisztériumhoz tartozó Matematikai Társaság kolozsvári fiókja közösen rendezett nemzetközi kollokviumot Konstruktív Függvénytan címmel. Beszélgetésünk e nemzetközi konfrontáció értékeléséből indul.
Válaszol Németh Sándor, a matematikai tudományok doktora, az Akadémiához tartozó kolozsvári számítási intézet főkutatója
– Mindenekelőtt arra szeretnék választ kapni, hogy a lezajlott nemzetközi kollokviumnak vannak-e hagyományai Kolozsváron?
– Esetünkben valójában elmondhatjuk, hogy hagyományfolytatásról van szó, hiszen sorrendben ez már az ötödik ilyen jellegű nemzetközi tudóstalálkozó Kolozsváron. Mindezeknek a rendezvényeknek a célja elsősorban az volt, hogy általuk szorosabbra fűződjenek a nemzetközi kapcsolatok, de ugyanakkor a tudományok közötti kapcsolatok is. A Matematikai Társaság kolozsvári fiókjával a Számítási Intézet sok olyan országos és nemzetközi rendezvényt kezdeményezett már, amely a matematika gazdasági hatékonyságát, technikai alkalmazását, valamint eredményeinek a más tudományágakba való bekapcsolását tűzte ki céljául. Ezek a találkozók természetesen nem érhették volna el céljukat anélkül a tudományos háttér nélkül, amit a kolozsvári matematikai iskola és ezen belül az approximációelmélet (a közelítő számítás elmélete), és a numerikus analízissel kapcsolatos kutatások nemzetközi hírneve teremtett.
– Tartsunk egy kis kitérőt. Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával említette volt, hogy sajnos nagyon lassú a tudósok közötti információcsere folyamata, annak ellenére, hogy napjainkban minduntalan hallani lehet az információrobbanásról. Mi a magyarázata ennek a paradoxális helyzetnek?
– Annak ellenére, hogy napjainkban a tudományos és ezen belül a matematikai tárgyú folyóiratok, könyvek és egyéb kiadványok száma gyors ütemben növekszik, bizonyos ütemű folytonos információcserét biztosítva a szakemberek között, mégis elengedhetetlen a kutatók közötti személyes kapcsolat, konfrontáció, amilyen gyakran csak lehetséges. Hogy miért nem elegendő a szaklapokbeli információcsere? Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a legújabb kutatási eredményeket magába foglaló, közlésre leadott cikkek átfutási ideje igen hosszú, sokszor egy-két év, amin aligha lehet világszerte változtatni, hiszen szinte naponta születnek mind újabb s újabb eredmények az elméleti matematikai kutatás rendkívül szerteágazó területein. Ugyanakkor a személyes vélemény cserelehetőséget ad sok olyan gondolat, hipotézis, sejtés megfogalmazására, amely nagymértékben hozzájárulhat egy-egy probléma megoldásához, egy tétel megfogalmazásához vagy annak bizonyításához. Arról nem is beszélve, hogy minden iskola keretén belül olyan sajátos jellegű ismeretek léteznek, amelyek el sem jutnak a szakfolyóiratokhoz, és amelyek úgynevezett „folklórt” alkotnak. Ám ezek a „folklórismeretek” sokszor lényeges pontjai egy-egy kialakulófélben levő elméletnek, vagy egyszerűen módszerek, amelyek hathatósan hozzájárulhatnak bizonyos eredmények eléréséhez, viszont ezek csakis a személyes kapcsolat révén cserélődhetnek és sajátíthatók el. Ez is magyarázza, hogy a tudományos tanácskozások nem csupán az eredmények számbavételét jelentik, hanem egyre inkább alkotó jellegű munkaüléseket. Egyébként a matematikai nyelv általánossága magyarázza azt a nagymértékű nemzetközi munkamegosztást, amely a matematikai kutatás különböző területein mutatkozik. A szeptember elején lezajlott kollokvium munkálatait is ezek a vonások jellemezték.
– A kollokvium programfüzetéből kitűnik, hogya tanácskozáson tizennégy ország közel negyven kutatója vett rész négy főbb munkacsoportba osztva, s a mintegy másfél száz dolgozattal nem csak matematikusok, hanem más tudományágak képviselői is jelentkeztek. Mivel valamennyi elhangzott dolgozatról beszámolni képtelenség lenne, arra kérném, említsen meg néhány olyan előadást, amelyek világosabban, s a laikus számára közérthetőbben világítanak rá a matematikai kutatás és a többi tudományág kapcsolatára.
– A rendkívül széles skálájú dolgozathalmaz között az alapkutatáshoz tartozó elméleti dolgozatoktól kezdve a konkrét gazdasági és technikai alkalmazásokig a legkülönbözőbb jellegű referátumokat hallgathattuk meg. És éppen itt kívánom hangsúlyozottan megjegyezni, hogy a matematika nem azért absztrahál, mert nem akar konkrét lenni, hanem mert az absztrakció, az elvonatkoztatás egyben általánosítás is, és enélkül a matematika aligha lenne képes segédtudománya lenni a fizikának, a zenetudománynak, a biológiának, a pszichológiának vagy a nyelvészetnek, pontosabban a stilisztikának. A témák változatosságának a ténye természetesen nem az érdeklődési körök különbözőségéből származik, hiszen sokan voltak olyanok, akik két különböző munkacsoportban is tartottak előadást, hanem ez a tény inkább a rendszeresség igényének tudható be. De közelítsünk meg konkrétabban is néhány dolgozatot. Említést érdemelnek a nemzetgazdaság termelési függvényeinek meghatározásával kapcsolatos dolgozatok vagy azoknak a kutatási eredményeknek az ismertetése, amelyek által lehetővé válik a matematikai programozás, például az állattenyésztéstől kezdve a zeneelméleti kutatásokig, valamint egy – kolozsvári orvosokból és matematikusokból álló – kutatócsoport kísérleteinek az eredményei, melyek által majd megvalósítható a tuberkulózisos megbetegedések modelljének a meghatározása. Hogy az egészségvédelem szempontjából ennek mekkora hordereje van, elég ha csak annyit mondok, hogy ezáltal lehetővé válik a százszázalékos kórmegelőzés…
– Közismert, hogy országunkban jelenleg a tanügyi szervek erőfeszítéseket tesznek az oktatás korszerűsítésének érdekében. Így talán nem véletlen, hogy a IV. munkacsoport egyik fő témája a matematikai oktatás modernizálása volt. Ezzel kapcsolatosan is kérném, hogy tájékoztasson.
– A matematikai oktatás korszerűsítése világméretű probléma, ami a korszerű elektronikus számítógépek bevezetésének, valamint a matematika alkalmazási területeinek kiszélesedése révén jelentkezett, amely megoldásra vár. A mostani megbeszéléseken is ilyen vonatkozásúak voltak az oktatással kapcsolatban megvitatott kérdések. Többek között a néhány évvel ezelőtt megalakult számítástechnikai szaklíceumokban szerzett tapasztalatokról és kezdeményezésekről számolt be néhány fiatal tanár és kutató. Arról volt szó, hogy a számítógépek programozásának elmélete új lehetőségeket teremt a hagyományos matematikai diszciplínák tanításának átértékelésére. Amint a hozzászólásokból is kiviláglott, itt elsőrendű szempont kell hogy legyen a matematika és a gyakorlat szoros kapcsolata, a matematikai alapfogalmak gyakorlatból történő elvonatkoztatásának útja, amit az oktatás folyamatának is föltétlenül követnie kell. A számítástechnika fejlődésének nyilvánvalóan tükröződnie kell a matematikai, sőt néhány más szaktárgy oktatásában is, kezdve az elemi osztályoktól egészen a felsőfokú oktatásig.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 41. számában, 1973. október 12-én.
