Az ún. progresszív, szabadon gondolkodó elit továbbra is lelkesen szeret elmélkedni arról, hogy Oroszország mennyire jól szét fog rohadni gazdaságilag majd valamikor a jövőben. Milyen faxa kis Észak-Korea lett/lesz belőle! Mennyire szemet gyönyörködtető, hogy a rubel lassan annyit sem ér, mint a papír, amire nyomtatják. Ezek azonban szekunder kérdések és elterelik a figyelmet a háború, az ún. warfighting, lényegi sine qua nonjairól.
A probléma a fenti gondolatmenettel elsősorban az, hogy a zaporizsjei, bakhmuti fronton, a véget nem érő aknamezőkön átvergődő ukrán fiatalok ezrein egy cseppet sem segít. Ugyanúgy elvesztik a lábukat, az életüket, ha a tüzérségi támogatás késik vagy egyáltalán nem jön meg, mert nincs vagy kevés a lőszer. Ugyanúgy darabokra tépi őket a szétrohadó orosz gazdaság által előállított gránát. És itt nem a flancos, okoslőszerekre kell gondolni, hanem a „buta”, kvázi kőkorszaki módszerekkel, nagy darabszámban előállítható tüzérségi gránátokra. Azokra, amelyek leegyszerűsítve egy acél hengerbe töltött lőporból állnak.
A szétrohadó orosz gazdaság sértetlen gyáraiban továbbra is vígan elő tudja állítani ezeket a lőszereket akár a világ végéig is. No nem annyit, amennyi elég lenne egy stratégiai áttöréshez, Kijev bevételéhez, Berlin vagy Párizs megleckéztetéséhez. De pontosan eleget tudnak gyártani ahhoz, hogy Putyin egy örök háborúvá „fokozza le” a konfliktust, ha mást nem tud kihozni belőle, közben meg továbbra is szilárdan kezében tartsa a hatalom gyeplőit ott, ahol neki igazán számít, Oroszországban. Észak Korea és Irán gazdasága az évtizedek óta hatályban lévő szankciók terhe alatt is képes relatív modern fegyverek előállítására, a rezsim stabilitása pedig biztosított a belső elnyomó apparátus csizmája alatt. Észak-Koreában a nyomor és elnyomás ellenére sincsenek lázadások, Iránban pedig eddig mindig leverték őket.
Teljesen mindegy, hogy a haladó, szabadon gondolkodó elit, mennyit elménckedik a szankciók közép- és hosszútávú hatásáról, a morális felsőbbrendűségünkről, az ügyünk igazáról, az az orosz védelmet nem fogja sem ma, sem holnap áttörni és egyetlen életet sem ment meg. A frontokat könyörtelen erő-, és technikai fölény töri át, az ellenséges tüzérséget repeszgránátok hallgattatják el, az aknazárat aknamentesítő járművek számolják fel, nem gazdasági szankciók. Hány ukrán fiatalnak kell még meghalni ahhoz, hogy a Nyugat megértse, ez elsősorban egy tűzérség és tömeg által vívott háború, ahol most van szükség lőszerre és ágyúra, nem a szankciók hatására majd valamikor szétrohadó orosz gazdaságra? Az másodlagos, ha nem harmadlagos.
Az elmúlt időszakban egyre több nyugati megfigyelő kezdett foglalkozni a kollektív Nyugat haditermelésbeli hiányosságaival. Megdöbbentő, hogy Nyugaton (talán Dél-Koreát leszámítva) képtelenek vagyunk relatív olcsó, kevésbé komplex és tömeggyártott fegyverek előállítására. Márpedig az ukrán-orosz háború egyik már most megfogható tanulsága ez. Közel egyenlő felek között a tömeg az, amely képes döntő előnyöket generálni a harctéren. A technikai fölény csupán ideiglenes, harcászati szintű eredményeket generál, amelyet tömeg hiányában nehezen lehet stratégiai eredményekre váltani. A tömeget pedig relatív olcsó, nagy számban előállítható eszközökkel lehet létrehozni. A háborúkat babbal, lőszerrel és üzemanyaggal nyerik meg, tartja egy ősi dakota közmondás. Jelen pillanatban 18 hónapig érlelt sajtunk, kézműves módszerekkel előállított lőszereink és 20 litres kannákba csepegtetett és szállított üzemanyagunk van.
Oroszországot egész eddigi történelme során csak úgy lehetett legyőzni és hazakergetni, ha katasztrófális veszteségeket okoztak a hadseregének. Egy autokrácia csak az erőből ért, és Oroszország mindig is az volt valamilyen formában. Aki ezt nem képes megérteni, az vagy nem akar győzni, vagy történelmi, hadtudományi analfabetizmusban szenved.
Legalábbis az én száraz hadtörténelmi és haditechnikai irodalmon csiszolt elmém ezt így látja. Tévedek? Lehet.
Apropó, ez a fajta szekunder kérdéseken, gumicsontokon való állandó rágódás jellemző a magyarországi ellenzék egy jelentős részére is. Ennek az attitűdnek köszönhető többek között az is, hogy Magyarországon az ellenzéknek szinte esélye sincs a narancs színű vésszel szemben. A populisták sem adnak releváns válaszokat az igazi problémákra, de egyszerű, és a társadalom egy kritikus szegmense számára érthető módon kommunikálnak. Lehet, hogy okosabbak, humánusabbak, haladóbbak vagyunk, de ez még soha nem nyert háborút.
A szerző Facebook-bejegyzése 2023. augusztus 12-én.
