Janet Flanner, aki az első világháborúban Hemingway-jel együtt volt haditudósító, később pedig Párizsban az író baráti köréhez tartozott, nemrég Párizs tegnap volt (Paris was yesterday) címen jelentette meg visszaemlékezéseit. Könyvében megelevenedik a húszas évek Párizsa, a művészet fővárosa, a Hemingway Vádorünnepéből is jól ismert környezet és hangulat. Az alábbi részletben Janet Flanner egy személyes élmény kapcsán eleveníti fel a Hemingway-legendát.
„Mindketten arra törekedtünk, hogy minél előbb híres írók legyünk. Ernestnek sikerült, s amikor New Yorkban kiadták első könyvét, ő lett a külföldön élő amerikai írók vezére. Emlékszem, a stílusa meghökkenést keltett s már akkor felfigyeltünk arra, hogy valamennyi hősét – akárcsak őt – különös férfiasság jellemzi, akár legjelentéktelenebb cselekedeteikben is.
Ami pedig a stílusát illeti: úgyszólván az érzékeivel írt; ez volt az ő különös tehetsége. Kizárólag az övé, teljesen egyéni és mégis mennyi amerikai írót megkísértett ez a stílus! Regényei megismertették Amerikával az európai világot, a természetet és persze a szenvedélyesen szeretett spanyol bikaviadalokat, a toreádorokat és az afrikai szafarit. Legerősebb szenvedélye volt a nagyvadra való vadászat; egyik levelében bevallotta nekem: azért szeret vadászni, mert szeret ölni. (Jellemző, hogy négy felesége mindenikét beavatta a vadászat titkaiba, legalább egy szafarin részt kellett venniük).
Amikor végül vadászfegyverével véget vetett életének, látványos élete utolsó melodrámáját rendezte meg. Még Párizsban kiderítettük, hogy körülbelül egyidősek lehettünk, amikor apáink öngyilkosok lettek. Ezt a különös véletlent, ezt a „történelmi ismétlődést” nagy érdeklődéssel, kutató szenvedéllyel beszéltük meg a Deux Magots kávéház egyik csendes kis asztalánál, ahol mindig szívesen ültünk, ha komoly beszélnivalónk akadt. Mint idősebb, racionálisabb és hitetlenebb, én úgy véltem, az öngyilkosság a szabadságért elkövetett tett, gyakori és elfogadható, mert megszabadít minden megalázó földi köteléktől, amennyiben nem önreklámozásból születik. Akkori vitánk megállapodással fejeződött be; kijelentettük, hogy ha valaha is egyikünk végez magával, a másik ne gyászolja, hanem gondoljon arra, hogy a szabadság éppen olyan fontos a halálban, mint az egész élet folyamán.
Évekkel később aztán természetesen nem hittem, hogy Ernest groteszkül ható halála véletlen volt, mint ahogyan azt hivatalosan feltüntették, hogy aztán egy év múlva, magasabb megfontolásból ugyancsak hivatalosan megcáfolják a hírt. A végzetes fegyverdörrenésben fel kellett ismernem, hogy ez volt az ő utolsó tette a szabadságért.
Halála mégis rendkívül megrendített és elszomorított, mivel fényt derített utolsó éveinek a szenvedéseire, rádöbbentett arra, hogy az az ember, akit a fájdalmak iránti sztoicizmusáért nemegyszer csodáltam, hatalmas küzdelmet vívott öregkorában a betegséggel, a félelemmel, hogy szellemi képességei fokozatosan gyengülnek. Nem a haláláért gyászoltam Hemingway-t, hanem azért, hogy leroncsolt, szenvedő lénye menekült a halálba.”
Az őszi „évnyitás” – a „rentrée” – várható eseményeit ismertetve a francia sajtó arról tájékoztat, hogy a következő két hónapban mintegy 120 regény jelenik meg a francia könyvpiacon. A regény újabb felvirágzása tulajdonképpen nem új jelenség; már az elmúlt évek termése arra mutatott, hogy a regény átvészelte a válságot, az írók megszabadultak a formabontás kényszerétől, újra visszanyerte jogait a hagyományos szerkezetű elbeszélő próza. A regény iránti fokozott érdeklődést tanúsítja, hogy az irodalmi kiadók mellett (köztük az első helyen áll a Gallimard, 25 regénnyel, utána a Seuil és a Grasset következik 10-10 regénnyel, majd a Julliard, a Denoél és a Laffont kiadó) olyanok is jelentetnek meg regényeket – például a Fayard vagy a nemrég alakult Édition Spéciale –, amelyek eddig kizárólag történelmi tanulmányokat vagy dokumentumirodalmat adtak ki. Szintén figyelemre méltó jelensége az idei ősznek, hogy a 120 regény szerzője közül mintegy 40 elsőkönyves fiatal, vagy legalábbis a regény műfajában kezdő.
Megjelent A Hét III. évfolyama 37. számában, 1972. szeptember 15-én.