Szegény Lebovics Viktória kolléganőm láthatólag betegen (taknyosan, talán lázasan, orra-füle bedugulva, igen zilált állapotban) fordított tegnap. Borzasztó rossz érzés volt hallgatni, szinte csak a felét fordította és azt is csak körülbelül. Putyin például kétszer is mondta a „Donald” nevet, ő egyszer sem fordította. Még azt is kihagyta, amikor az orosz elnök „Viktort” dicsérte.
Azt mondják a nyilván egyszersmind futballszakértő kommentelők szakmányban, hogy itt valamiféle ármány történt. Ez csakis belső, titkos utasításra történhetett. (A tájékozottabbja ugyanis elvetette azt a verziót, hogy a Deutsch-csal közös nyelvtanár volt, tehát a nyelvtudás hiánya, mindennek az oka.) Hogy valamiféle sajátos magyar belpolitikai érdek vezérelte, hogy szakmailag így leszerepeljen. Hát, ha volt ilyen, akkor azt az oroszok csírájában elfojtották, ugyanis közel egyidőben megjelent az orosz követség honlapján a csonkítatlan szöveg – magyarul.
Innen kívánok Vikinek mihamarabbi gyógyulást! (A botcsinálta kremlinológusoknak meg egy kissé több emberséget). Én is ültem már ilyen hajnali gépen nem adekvát állapotban. De nekem aztán csak ücsörögnöm kellett a nagyok mögött, s elég volt bambán kinézni a fejemből. Igaz, kisebb kárt is okoztam. De legyünk reálisak! Igazán olyan életbe vágóan fontos információktól fosztotta meg ez az amúgy igen kiváló szakember a magyar nagyérdemű közönséget?!
(Elnézést kérek Vikitől e fotó újramegosztásáért, de a becsület többet ér.)
