„Ittál má’ rossz pájinkát, koma? – Ittam. – Oszt mijen vót? – Jó!”
Hát kb. így foglalható össze népiesen az az egész népnemzetileg kevert kotyvasz, amit a
Nemzet Vátesze adott elő azon a forrón erjedő hőgutai napon a minap. Azoknak a gyanútlan és a hőségtől elbódult agyú, csíkikalapos székely atyafiaknak, akik vártak valami megváltást arról, hogy ugyan mikor jön már vissza a kötelező magyar arrafelé.
Merthogy erre vártak mind, ne is titkolgassuk, mint ahogy ők se nagyon titkolgatják. Meg hát persze, hogy erre is megy ki az a játék, amit a játékmester, aktuálisan már sokadszorra animál arrafelé. No, megkapták. Sok örömük azért nem lehetett benne, de legalább megtudhatták, hogy „az apa férfi, az anya nő”. Ezt a ritka felismerést sokan meg is tapsolták, kivéve azokat a még többeket, akik inkább a háttérben, az árnyékban söröztek. (Egyik kezük ugyanis foglalt volt.) Ment ott is a szókavarás, mint napokig mindenfelé a polhitsátrakban és a polmartplészeken.
Olyan sajtó és szellemi oligarchák virtuálásával, mint Bayer Zsolt, Deák Dániel, no meg Kövér doktor és Gulyás Gergely, hogy csak a legkitűnőbbek említtessenek meg. Akikhez képest Hugh Hefner nem más, mint egy ócska niemand.
De nemzeti Igazlátónk azt is tudomásunkra hozta (amit az atyafiak azért nem teljesen
értettek kristálytisztán), hogy aszongya „nem akarunk kevert fajúak lenni”. Ami némi
elbizonytalanodást okozott azoknak a körében, akik jóízű kevert házasságban élnek évtizedek óta ottan. Már hogy akkor erről mit is kéne nékik népnemzetileg gondolni. (Hogy akkor ezentúl verjük-é az asszonyt, vagy se?) Ez akkor és ott nem derült ki egészen világosan, mindenesetre a harmadik sör után már csökkent az ellenséges hangulat, és elkezdtek a fajok összébb melegedni egymással.
Azután az is világossá lett, hogy a Nyugat halódik, meg hogy annak úgyszólván vége, és csak mi vagyunk azok, akik – mint Atlasz – vállunkon visszük tovább ezt az egész kerek világot. Aminek ugyan szinte minden szegletéből ki akarunk maradni, amiből persze tudható, hogy az nem egészen lehetséges, de az atyafiak (meg mink es) hajlamosak voltunk mindezt készségesen elhinni. És leszünk is egészen addig, míg meg
nem érkeznek az első közműszámlák a fűtési szezon elején. Valamint arról is értesülhettünk, hogy a háború ’legoptimálisabb’ ellenszere a béke, ami legegyszerűbben úgy érhető el, hogy mindnyájan a háborúzó felek közé állunk. (Ha lőnek, hát lőjenek, de mi ott állunk). Ez már aztán olyan elbizonytalanodást idézett elő a sokat megbírt hallgatóságban, hogy erősítésként bizonyos tudatmódosító ingredimentumok is előkerültek, amiről a helyi csendőrség lelkes örömmel számolt be.
Végül megtudhatták az atyafiak (meg mink is) azt, hogy 2030-ra kifizetők helyett befizetők leszünk, és azontúl mi rendeljük a zenét, ami pont annyira elbűvölően és lenyűgözően csapongó szárnyalású rapszódia lőn, mint az, hogy „holnapra megforgatjuk az egész világot” és hogy „Fabulon a bőre őre”.
Forrás: Újnépszabadság
