Az átkosban keringett egy legenda, ami akár igaz is lehetett, amely szerint Elena Ceauşescu túlzottnak találta az 1984-es Los Angeles-i Olimpiára utazó román küldöttség létszámát, és utasítást adott, hogy csak azok utazzanak, akiknek a jelenlétük a rendezvényen feltétlenül szükséges. Miután már minden nélkülözhető személyt kihúztak, a „kettes számú kabinet” lakója még mindig elégedetlen volt, és maga vette kezébe az ügyet. Minden egyes kiutazó esetében magyarázatot kért, hogy miért kell neki feltétlenül jelen lenni a sporteseményen. Így eljutott a kormányos nyolcpár-evezősökig. Miután elmélyülten tanulmányozta a listát megkérdezte, hogy miért ülnek kilencen a hajóban, ha csak nyolcan eveznek? Mondták, neki, hogy a kilencedik a kormányos, ő diktálja a ritmust. „De a kormányos evez?” „Ő nem evez.” „Akkor kifelé!” – döntött a pártfőtitkár mindenható felesége.
Úgy tűnik, Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, amúgy a Nemzeti Liberális Párt egyetlen sikerpolitikusa úgynevezett költséghatékonysági erőfeszítéseinek inspirálója Elena Ceauşescu lehetett.
Ez már akkor kiderült, amikor a Várad és a nagy múltú Familia nevű kulturális lapokat hozzácsapta a megyei könyvtárhoz, mintegy felére csökkentve a szóban forgó kiadványok szerkesztőgárdáját.
A kezdeti sikeren fellelkesülve a megye ura szintet lépett, és most összevonni készül a Szigligeti Színház, a Maria Királynő Színház társulatait, valamint a Filharmóniát. Az új intézmény természetesen sokkal kisebb létszámmal működne, mint amennyivel a három önálló intézmény, mert egyetlen adminisztrációs osztály bonyolítaná a gazdasági ügyek intézését.
Bolojan legvitatottabb javaslata az, hogy csak az úgymond vezető színészekkel kötne meghatározatlan időre szóló munkaszerződést, a többieket csak egy évre szerződtetné. A tervezett intézkedés nyomán – amelyről a hónap végén fog dönteni a tanácsosi testület, ahol a többség Bolojant támogatja – a bihari sajtóban és a közösségi médiában tiltakozási hullám bontakozott ki, amelynek eredményessége viszont a már említett politikai erőviszonyok miatt igencsak kétséges.
Az eset kapcsán érdemes megfogalmazni néhány észrevételt.
Ahhoz, hogy a kultúra be tudja tölteni társadalmi funkcióját, legalább két dologra van szüksége: szabadságra és autonóm működésre. Ilie Bolojan épp ezeket készül megvonni a megye legfontosabb kulturális intézményeitől. Kizárólag gazdasági szempontok szerint megítélni művészi teljesítményeket több mint ostobaság: bűn.
Megítélésem szerint a megye első számú vezetőjét nem csak és nem elsősorban takarékossági szempontok motiválták. A Várad kulturális lap és a Szigligeti Társulat önálló entitásként való megszüntetése, valamint a Filharmónia igazgatójának, Meleg Vilmosnak (aki amúgy az RMDSZ nagyváradi szervezetének az elnöke) a leváltása olyan gesztusok, amelyekkel a tanácselnök helyi RMDSZ-nek akart keresztbe tenni. Ismeretes, hogy Bolojan és a Szövetség helyi vezetői között évek óta nagyon feszült a viszony. Ennek jele az is, hogy Bolojan nagyváradi polgármesterként nem az RMDSZ, hanem a teljesen súlytalan (újabban a Fidesz által is magára hagyott) Erdélyi Magyar Néppárt soraiból választott magának magyar ügyekben illetékes tanácsost. Fölöttébb aggályos viszont, ha a pártok helyi szintű rivalizálásának a megye kulturális intézményei látják kárát.
Ugyanakkor az is elgondolkodtató, hogy a Nemzeti Liberális Párttal koalícióban lévő RMDSZ hallgat az esetről. Nem hallottam róla, hogy a nemrégiben létrehozott hetente ülésező koalíciós egyeztető tanács napirendjére a Szövetség felvette volna a bihari tanácselnök bornírt intézkedéseinek a megvitatását.
Felvetődik a kérdés, hogy a nemzetiségi érdekvédelem szempontjából milyen haszna van a koalíciós tagságnak, ha még arra sem futja, hogy legalább véleményt mondjanak egy olyan közigazgatási döntésről, amely a bihari és egyszersmind a romániai magyar kulturális intézményrendszert fenyegeti.
