Márki-Zay Péter előválasztási sikere annak tudható be, hogy a magyar választók jelentős hányada azt szeretné, ha teljesen lecserélődne a politikai gárda. A szavazókat az eddigi elit leváltásának ígérete motiválja.
Míg Romániában úgy tűnik, minden politikai manőver csak arra elegendő, hogy egyre jobban elmélyüljön az ország válsághelyzete, addig Magyarországon megmozdult valami. Nem a föld, ahogy poétikusan a címben felvezettetett, hanem a szavazók, a polgárok döntöttek úgy, hogy itt az ideje egy antiestablishment szavazattal támogatni azt a jelöltet, aki a pártpolitikán kívülről robbant be: a hódmezővásárhelyi polgármestert, Márki-Zay Pétert, aki ennek köszönhetően nagyon simán megnyerte az előválasztás második fordulóját.
Rendszerváltásra szavazott, aki MZP-re szavazott
Ez nemcsak magyarországi, vagy össznemzeti léptékben mérve fontos történés, az elemzők szerint egy általános európai sodorba is illeszkedik. Országról országra változik ugyan, hogy az antiestablishment milyen ideológiai köntösben jelenik meg. Van ahol a radikális baloldali politikai alakulatoknak sikerült összefogniuk a rendszerrel elégedetlen polgárokat, ilyen a Sziriza Görögországban vagy a Podemos Spanyolországban. De az olasz Vaffanculo mozgalomból kinövő Öt Csillag, a magát középre pozicionáló politikai alakulat is a pártokrácia-ellenességgel szerezte meg azoknak a voksát, akik nem a képviseleti, hanem a közvetlen demokrácia hívei. Szlovákiában Matovič pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (szlovákul Obyčajní ľudia a nezávislé osobnosti, OĽaNO) is elit- és korrupcióellenes kampánnyal nyerte meg a 2020-as parlamenti választásokat.
Ez a sokféleség egyértelmű üzenetet hordoz: a választók mozgatórugója nem az adott politikai erő vagy jelölt ideológiája, hanem az establishmenttől való különbözősége. És igen, Márki-Zay és a Mindenki Magyarországa Mozgalom célja is konkrétan a „rendszerváltás”.
Ez pedig nagyon nem jó hír Orbán Viktornak, hiszen a teljes Fidesz-arzenál az elmúlt időszakban Karácsony Gergelyt és Gyurcsány Ferencet lőtte, és egy olyan politikai harcra készült fel, amelynek a forgatókönyvét a legapróbb részletekig kidolgozták, és amelyben a kormányzó pártok állnak szemben a jól ismert ellenfelekkel. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter rezzenéstelen arccal állt be jósnak, és mondta, hogy Karácsony fogja megnyerni a választásokat, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója meg azt mondta, előre el van döntve a választás, ezt pedig az mutatja legjobban, hogy Márki-Zay nem nyerheti meg, s ezzel nem lehet ő a “baloldal miniszterelnöke”.
Márki-Zay aztán behúzta a győzelmet, és ezzel minden papírforma borult. 220 ezer új második fordulós szavazó jelent meg az urnáknál, akiknek az első adatelemzések alapján nagyjából a háromnegyede a hódmezővásárhelyi polgármesterre szavazott. Különösen az ország azon területein volt tetten érhető az áttörés, ahol különböző okok miatt a NER nyomasztó hatása kevésbé érvényesült, és a szervezett politikai, pártos mozgósítás mellett a spontán szavazás is felfutott. Kik szavaztak? Nem, nem csak a hat pártot támogató polgárok, Márki-Zaynak sikerült megszólítani azokat a pártpreferencia nélküli, Orbán-ellenes, antiestablishment szavazókat is, akik igenis, rendszerváltás akarnak, és megtalálták jelöltjüket MZP személyében. Az eredmény már közismert: Márki-Zay Péter lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.
Ennek következtében Magyarországon nemcsak a Fidesznek kell újrakezdeni a matekezést, és új terveket kieszelnie, hanem az ellenzéknek is, ugyanis a hódmezővásárhelyi polgi győzelme számukra is egy pofonnal ér fel: éspedig azt mutatja, hogy az előválasztáson résztvevőknek nem csupán Orbánból, hanem annak ellenzékéből is elege van, az establishment maga kapott egy hatalmas gyomrost.
Az ellenzéki pártok helyzetének elemzését egy másik alkalomra hagynám, mert bőven merülnek fel kérdések a hogyan továbbot illetően. Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy mihez kezd a kormánypárt egy olyan ellenjelölttel, amelyen nagyon nehéz fogást találni.
Az LMBT-zés, a brüsszelezés, a migránsozás nem valószínű, hogy meghozzák a kívánt eredményt. Ezzel a jelölttel szemben a bevett gyurcsányozás is inkább mosolyogtató. MZP kommunikációs technikája a fragmentált, de határozott beszéd, amely eddig Orbánnak a védjegye volt, legalább annyira hatásos, mint a mostani miniszterelnöké, ráadásul ő nem fél kilépni az establishment paneleiből, és ezzel nagyon sokat tud nyerni. Éppen emiatt van gondban a Fidesz, mert nem erre készült, főleg úgy nem, hogy MZP egy felfutó pályán van, az előválasztás volt az, ami megadta a slungot hozzá. Le kell venni tehát a Gyurcsányos és Karácsony Gergelyes plakátokat, és újakat kell nyomtatni helyettük. És ezzel gyakorlatilag nevén kell nevezni és Orbán Viktorral egy szintre kell emelni az ellenfélt.
Hiszen Orbán és Márki-Zay között olyan sok ideológiai különbség nincs: mindketten gazdaságilag jobboldaliak, keresztény, családcentrikus politikusnak tartják magukat. A legmarkánsabb ideológiai különbség tulajdonképpeni geopolitikai közöttük: Orbán egyre inkább a keleti autokráciákat, vagy szemiautokráciákat látja követendő mintának, míg Márki-Zay elkötelezett atlantista, a nyugattal, az unióval és az Egyesült Államokkal szoros szövetségben képzeli el Magyarország és a magyarok jövőjét.
Mit jelent mindez az erdélyi magyarokra nézve?
Persze nincsenek illúzióm arra vonatkozóan, hogy velem egy anyanyelvű honfitársaim mekkora hűséggel viseltetnek Orbán Viktor felé, de annyi mégiscsak jó hír nekik, hogy két jobboldali jelöltre adhatják le a voksaikat. Ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a fideszes mainstream revolvermédia ámokfutása után hajlandók lettek volna a Karácsony-Jakab-Dobrev hármasból bárkire leszavazni.
Ha Karácsony Gergelyre egy fél mondat erejéig kitérhetnék, akkor csak amiatt volna, hogy leírjam, ő volt az egyetlen, aki felismerte Márki-Zayban a potenciált. A budapesti főpolgármester volt az egyetlen vezető politikus, aki pár bizonytalankodó nap alatt felismerte a közelgő földrengést, és ennek megfelelően is cselekedett; még ha ez számunkra, külső szemlélők, elemzők, újságírók, bizonytalanná vált szavazók számára is megmagyarázhatatlan bénázásnak tűnt csupán. Nem az volt.
Egyszóval az erdélyi kettős állampolgároknak is van amin elgondolkodniuk, mielőtt szavaznának. Márki-Zaynak szemmel láthatóan célja, hogy meghaladja a jobb és bal felosztást, retorikája szerint be akarja temetni azokat a szakadékokat, melyek nemcsak az elmúlt tizenkét, hanem az elmúlt harminc évben képződtek, így várja, és számíthat is a baloldali szavazatokra, hiszen a baloldaliaknak egyrészt amúgy sincs kire szavazni, és ha nem akarnak újabb négy év Fidesz-kormányt, akkor befogott orral kénytelenek MZP-re húzni az X-et, másrészt meg amúgy is a legbaloldalibb valamirevaló reálpolitikus, a budapesti főpolgármester vidéki kollégáját támogatja.
Másrészt Márki-Zay számíthat a jobboldali szavazatokra is, ezekből eleve több van az ellenzéki oldalon, és számos olyan lakos van ma Magyarországon is, akiknek elege lett a Fidesz-oligarchák rendszeréből, és akiknek szimpatikus (lesz) a korrupcióellenes üzenet.
Ami még fontos: az elmúlt időszakban így-úgy minden jelölt elmondta a határon túli magyarokkal kapcsolatos elképzeléseit, sőt, év elején még azon ment a vita, hogy vajon sikerül-e a hat pártnak megegyezni ebben a kérdésben is. Az nem sikerült ugyan, a Demokratikus Koalíció ugyanis az elmúlt években meglehetősen felpörgette ellenünk a gyűlöletkampányt, azt azonban tudni lehetett, hogy a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum mind az eddig megszerzett jogok és a támogatások meghagyása mellett foglalnak állást.
MZP győzelme azt is mutatja, hogy a gyűlöletretorika legalábbis ideiglenesen megbukott, és nem csupán úgy lehet győzelmet aratni, ha kettéosztjuk a társadalmat, és az egyik oldalt ellenségnek kiáltjuk ki. A polgármester tegnapi győzelmi beszédében külön kiemelte, hogy az ő programjában nem ellenségek sem a bevándorlók, sem a romák, sem a zsidók, sem a határon túli magyarok, sem a melegek.
Erdélyben, ahol szintén hajlandó minden közbeszédet elsöpörni a gyűlölet, nagy tanulság ez mind a politikai osztálynak, mind a választóknak: nem lehet az ellenségképzést valós társadalmi párbeszédek és politikai teljesítmények rovására a végtelenségig futtatni, és közben a saját malmunkra hajtani a vizet. Ez a politikusok dolga. A választóké pedig az, hogy eldöntsék, részt vesznek-e egy másik ország sorsának alakulásában, s ha részt vesznek, mi kell nekik, egy jelölt, aki önkormányzati szinten bebizonyította, hogy különböző politikai ideológiákat összefogva lehet közösen dolgozni, és akinek nevéhez semmilyen korrupciós botrány nem tapad, aki a politikai pártok vezetőit két év alatt gyakorlatilag félresöpörte, s aki jelenleg alkalmasnak látszik arra, hogy megtisztítsa a közéletet a Fidesztől kezdve az ellenzékig, vagy pedig lehet választani a fennálló rendet is, amennyiben eltekintünk attól, hogy a családtagok és gyerekkori barátok mennyire gazdagszanak, és mennyi mindenkit kell gyűlöljünk már ahhoz, hogy megfeleljünk az egyre szűkülő magyarságdefiníció kívánalmainak.
Márki-Zay annak a reményét testesíti meg, hogy ismét mindenki magyarnak tekintheti magát, akkor is, ha nem Magyarországon született, akkor is, ha nem magyar anyanyelvvel született, akkor is, ha a saját neméhez vonzódik, ha nő, de nem feltétlenül a családanyai szerep a prioritás számára, akkor is, ha más a bőrszíne, ha más, vagy nincs vallása.
Hát erre ébredtél, olvasó, ez az első hétfő, hogy komoly reménnyel lehet élni arra nézve, hogy új szelek fognak Magyarországon fújni. Az elkövetkező időszakban fel fog pörögni a kampány, és meg fognak próbálni minket is beállítani a Fidesz szavazói futószalagjára. Meg fogják próbálni felfokozni a gyűlöletet. Én már meguntam gyűlöletben élni. És ti?
A Transindex cikke 2021, október 18-án.
