Csak ámulok, hogy miféle világérzést sugall a vadászati világkiállítást megelőző sajtóhangulat. Vérengzés, kitömött állathullák, beteg lelkű gyilkolászat, úri passzió meg urizálás. Egy identitását kereső újgazdag réteg elhibázott vállalkozása.
Mondjuk, van is benne valami. Politikai rendszerünk legnagyobb ingyenélője, a nemlétező kereszténydemokrata párt első emberének hobbijára költünk vagy hetvenmilliárdot, mert megteheti az illető. Több tonna szarvasagancsból készül a bejárat, és várhatóan meglátogatják a kiállítást különböző uralkodóházak képviselői, valamint diktátorok. A világ vadász elitje. Az úgynevezett fejlett világ képviselői és politikusai inkább titkolják, ha valami ilyesfajta szenvedélyük van. Mostanában nem divat.
Valamelyest érzik ezt a kiállítás szervezői is, mert próbálják a hangsúlyt a természet szeretetére és megóvására áttolni, miszerint a vadász a legnagyobb természetvédő, a leginkább érdekelt az érintetlen vadvilág megőrzésében, de közben természetesen tartózkodik a vadzöld politikai nézetektől. De valami megbicsaklott. Érzik.
A romániai medvehelyzet az egyik legjobb szemléltetés. A nyugathoz zárkózni kívánó országban már van olyan erős a természetvédelem, hogy nem engedik az aranyos mackókat csak úgy lemészárolni a gazdasági haszon bűvöletében, miközben a túlszaporodott populáció sok-sok településen már emberéleteket fenyeget. És nem találják a megoldást.
Van még a dolognak egy érdekes párhuzama, áthallása: 1971-ben szintén Magyarországon volt a vadászati világkiállítás, és az akkori uralkodó osztály reprezentánsai (az egyetlen párt vezetői) voltak a legnagyobb vadászok. Kádár János sokáig tartotta a rekordot az elejtett dámszarvasagancs-trófea világranglistán, és még most is hetedik az 1972-ben elért eredménnyel, valamint a gímszarvas listát is megnéztem, amelyen még mindig előkelő helyen szerepelnek Todor Zsivkov és Nicolae Ceausescu urak. Hiába, bizonyos fajta dicsőségek nem múlandóak. Talán ez hajtja a mai urakat is.