Olvasgatom a benzinkúton kapott számlát, mint jutalomosztás után a fizetési cetlit. Rajta van, mennyit tankoltam, mennyit fizetnék, ha piaci áron számolnák, mennyit pengettem most, és az is, mennyi a kettő között a különbség.
Tízezreket spórolok meg, hálásan gondolok pártunkra és kormányunkra, mert ha csak minden munkanapon autóznék (mondjuk) ezer kilométert, akkor még egy nyugdíj összegét megkapnám, csak azért mert magyar állampolgár vagyok. Plusz még: magyar rendszám van az autómon. Ez már bonyolultabb kicsit, mint levélben szavazni a szomszéd ország parlamenti választásain.
Megsaccolni sem tudom, hogy ez mekkora teher a közös költségvetésünknek, mert az utak, autópályák tele járművekkel.
Feltűnik még, hogy a külföldiek számára kiszámolt díjtételben 334 Ft az euró. Miközben azon hüledezünk, hogy az infláció, begyűrűzés és gazdasági bénázások nyomán a 400-at közelíti. Hogy is van ez? Duplán megvágjuk a külföldit? Kellett neki idejönni!
Amikor egy-két évtizede parlamenti erővé kezdtek válni a zöldek Európa nyugatibb felén, csak hüledeztünk, hogy micsoda kemény programokkal sújtanák a szegény lakosságot, ha kormányra kerülnének. Azonnal, írták, duplájára emelnék a benzin árát, sokszoros környezetvédelmi adókat szednének be a szennyező multiktól, bezárnák az atomerőműveket meg a szénerőműveket… El is borzadt tőlük a józan szavazó.
Ellenben arra is rámutattak, hogy a kapitalista világberendezkedés hosszú távon tarthatatlan. Föléljük a Föld erőforrásait, elszennyezzük a bolygót, unokáink (de lehet, hogy már gyermekeink) számára egy lakhatatlan bolygót hagyunk örökül.
A jövőbe vetett katasztrófa-előrejelzések nem voltak túl hatékonyak, a zöldek mint politikai erő sehol nem erősödtek meg annyira, hogy kompromisszumok nélkül nekiállhattak volna megvalósítani elképzeléseiket.
És ezért az emberiség rátért az évezredek óta bevált megoldásra. Háború, éhínség, járványok – és máris duplájára emelkedett a benzin ára…
