Ennyi a cím. Rendőrségi hír, botrány, bűncselekmény. Megtudjuk, hogy amikor lecsapott a rendőrség, akkor a fiúk nem értették, hogy mi is ezzel a baj. Ugyanis kaptak hetente vagy ötvenezer forintot, szállást, és az élelmezésükről maguknak kellett gondoskodni.
Én igazán nem értem, a fiúkhoz hasonlóan. Ugyan a szállás korábban állatok óljaként épült, de sokuk számára jobb körülményeket jelentett, mint az otthoni vacok. Ugyanis Kelet-Magyarország elmaradott régióiból toborozták a fiatalokat, és azok tudhatták, milyen feltételekkel vállalnak munkát. Bizony, az építőiparban a nyári napokon addig megy a munka, ameddig világos van, és otthon még ilyen lehetőségek sem adódnak. A közmunkához betöltött tizennyolc éves kor kell, a napszám meg vagy adódik, vagy nem, de hasonló bérekkel jár, a bejelentési, adózási kötelezettségeknek ott sem felelnek meg a munkaadók, és szociológiai tanulmányokból tudjuk, hogy a munkaszervezők lenyúlják a fizetség egy részét, s a maradék nagyobbrészt az uzsorások kezében landol.
Nagyjából az történt itt, amit az állam művel a legkiszolgáltatottabb rétegekkel, megalázó bérekkel szervez közmunkát, és a családi pótlék meg a segélyek összege is úgy van megállapítva, hogy az éhenhaláshoz sok, az emberi élethez kevés. De az állam olyan, hogy nem tűri a konkurenciát.
Megemlítendő, hogy a tankötelezettség leszállítása tizennyolcról tizenhatra hozta létre ezt a helyzetet. Mire betölti a tizenhatot a szociokulturális hátrányokkal sújtott fiatal, addigra eredményesen megutálja az iskolarendszert, a nyolcosztályt talán nem is abszolválja addig, s ezzel kizárja magát a továbbtanulás lehetőségéből. A legális munkaerőpiac pedig tizennyolc éves kortól számol velük.
És még hozzá kell tenni, hogy a fiúk, ugyan sok fizikai munkával és szakképzettség nélkül, de kábé annyit kerestek, mint egy kezdő tanár vagy segédápoló.
