Független és kormányzati sajtó, vidéki és fővárosi megmondó, blogoló és híradó mind azon töprenkedik, hogy mit is tehetne a törpe, szétszabdalt, összegyurcsányozott, Márki-Zaytalanított ellenzék a Fidesz kétharmados újabb győzelme után. Kicsit kényelmetlen fölesküdni az eltörölni szándékozott alaptörvényre, beülni a kormánytöbbségű bizottságokba, folyamatosan leszavazni mindent, ami így is kétharmados többséggel törvényesül. De hasonlóan rossz érzés lehet lemondani a havi másfélmillás fixről csak azért, hogy a New York Times megírja a tizenötödik oldalon, mennyire tökös legények vagyunk.
A Fidesz megint eljátszhatja, hogy ő van középen, s tőle jobbra meg balra egymással ellenséges törpe pártok törekednek ellene. Összefogni képtelenek, világnézeti ellentétek szabdalják őket, és nem találnak társadalmi réteget, amelyet képviselhetnének. Korábbi monomániás ügyeik (az egészségügy, közoktatás helyzete, a korrupció, az elhibázott külpolitika) nem igazán mozgatják meg a lakosság Nagykörúton kívül élő többségét. Annyiban változott a helyzet, hogy ezeket már nem lehet a falra festeni valós fenyegetésként, hogy le tudnák bontani a kerítést, vagy el tudnának törölni bármilyen NER-vívmányt.
Nincs mit tenni.
Vannak vélemények, amelyek szerint az infláció, az eladósodottság, az EU-s szankciók, az elszabaduló energiaárak majd maguk alá temetik a csak kommunikációban erős kormányzatot.
Mások szerint a diktatúrák egyik jellemzője, hogy egyre erősebb, egyre kegyetlenebb eszközökhöz kénytelenek nyúlni az uralom fenntartásához, és ez növeli a belső feszültségeket, és forradalomba torkollik.
Megint mások éhséglázadásokat vizionálnak.
Vagy jön egy aszteroida, és elpusztítja az egész vircsaftot.
Építkezni kell, esetleg új pártot alapítani, polgári értékrend szerint élni, távol a politika szennyétől, művelni kertecskéinket, és bízni abban, hogy nem ég ránk az oroszbarátság bélyege.