Egykori főiskolásként és egyetemistaként, majd később a tanári oldalt is megtapasztalva, kijelenthetem, hogy vizsgaidőszakban mindig így volt.
A felnőtt életben időnként elcsodálkozunk diplomás emberek butaságán, helyesírási ismeretein, vagy akár azon, hogy mennyire hisznek összeesküvésekben, oltásellenességben vagy politikai pártok első emberében. A felsőfokú végzettség nem garancia semmire, pedig de jó lenne.
Ifjú vizsgázóként naivan rácsodálkoztunk olyan esetekre, amikor csoportunk valamely tagja utolsóként vonult be a professzori szobába, s kitűnő érdemjeggyel vonult ki, miközben mindannyian örültünk, ha elégségessel sikerült abszolválni a megméretést. Rossz napja volt az öregnek, hiába minden. És voltak időnként vizsgázók, akik apukával jelentek meg, s az apuka a vizsga előtt kis ideig tárgyalt a tanár úrral. A felnőttek világa tele volt elvtársi kapcsolatokkal, például a jelentkezési lapon meg kellett jelölni, hogy valamelyik szülőnk nem tagja-e a partizánszövetségnek. S voltak csoporttársak, akik nem velünk egy napon, vagy éppen egy másik bizottság előtt szigorlatoztak.
Vizsgáztatóként természetesen jönnek telefonok, baráti beszélgetésekben egyszercsak arra terelődik a szó, hogy az illető baráti köréből egy tanítványom éppen készül a vizsgára. Ilyenkor vénkisasszonyosan fölsikoltottam, mint akinek füle hallatára valami nyomdafestéket nem tűrő szó repült el a levegőben, hogy álljunk meg egy pillanatra, mielőtt nevek hangoznának el. Mert azt sem akartam, hogy úgy nézzek a diákra, mint akinek protekcióra van szüksége. Ennek híre megy, és elfogynak az ilyenfajta megkeresések. De természetesen voltak olyan esetek is, amikor jobb jegyet adtam a megérdemeltnél, mert az ösztöndíj feltételeihez az az osztályzat hiányzott…
Ez a mostani végrehajtó-botrány oldalvizén kiderült vizsgaügyintézés viszont túlmegy minden határon. Amikor meg sem jelenik a vizsgázó, s a telefonon egyezkedő „nagyon iskolázott” emberekben fel sem merül, hogy valahol rögzíthetik a beszélgetést, hogy ők annyira benne vannak a hatalomban, hogy korlátlanul belenyúlhatnak sorsokba, magántulajdonba, becsületbe. Ez a legerősebb ellenérv a hosszas, megmerevedő hatalmi struktúrákkal szemben.
