Illetéktelen (10): Vakcináció és oltakozás

A jó hír az, hogy a Word szövegszerkesztőm mindkét címbeli szót pirossal aláhúzta, nem ismer ilyen magyar szavakat. Úgy gondoljuk, hogy a közelmúltig ezek a szavak nem léteztek a magyar nyelvben, bár az olvasónak nem okoz nehézséget a megértésük, hiszen találkozott már velük. A magyar nyelv épül, gyarapodik, alkalmazkodik a világ változásaihoz.
A vakcináció bizonyára létezett az orvosi, járványügyi tudományos diskurzusban, most csak azért tanultuk meg szélesebb körben, mert helyzet van, ahogy a nyelv, mi is fejlődünk. Az oltakozás viszont valami tájnyelvi megoldásnak tűnik, mintha egy régies, ma már kevéssé használatos szenvedő képző járulna az olt szóhoz (lásd: bont – bontakozik, merít – merítkezik). Mindenesetre nem tűnik a hivatalos nyelvi formának, akárcsak a nyunyóka szóalak. Hogy játékos és divatot teremtő érdeklődésünk mit kap fel, és terjeszt a vírusnál is gyorsabban, az még rejtély.
Veszelszki Ágnes nyelvész Karanténszótár címmel már tavaly júliusban megjelentetett egy négyszáz szóból álló gyűjteményt a januártól júniusig keletkezett covid-szavakból (hogy alkossunk is egyet azon melegében).
A nyilvánosság nyelvi megosztottsága is megmutatható ezen a két kifejezésen, vannak a szakmájuk, tudományuk virológus képviselői, akik tanítgatnak nekünk fehér köpenyes műszavakat egyik oldalon, a másikon egy körzeti orvosi életpályába belenagymamásodott tisztifőorvos, aki közel hozza, megszelídíti, a mindennapjainkhoz ezt a fenyegető rémet, amitől megóvhatjuk magunkat néhány egyszerű szabály követésével. És természetesen mindkét nyelvi forma képviselői nagyokat tévednek, amikor a jövőt jósolgatják, de ez már nem nyelvi kérdés, hanem csak a jövőbe látás korlátozottsága.
Mintha nyelvészkednénk.
Úgy tűnik, már csak a nyelv az egyetlen, ami minden magyar számára közös, minden más táborokra választja szét a nemzetet. Természetesen a nyelv is idomul a pártokhoz és nézetekhez, de egyelőre még értjük a másik oldalt, ha meg nem is.