Ingázunk a két dé között, hogy ez vajon még demokrácia, avagy már diktatúra. Egyszerűbb lelkek számára föl van találva az illiberális fogalom, amely tulajdonképpen nem létezik, csak annyit jelent, hogy a fiatal demokraták szakítottak megöregedvén ifjúkori eszményeikkel, megállapodtak, megokosodtak, megpocakosodtak, meggazdagodtak.
Érvek innen, érvek onnan, párhuzam Scornicesti és Felcsút között, és hogyan is lenne ez diktatúra, amikor leírtad, hogy diktatúra, és semmi bajod nincs belőle, csak kiröhögünk. De a megvásárolt „közszolgálati” médiumokban soha sehol egy bíráló szó a vezérről se a vezérkarról, csak ájult seggnyalás, ellenben vannak ellenzéki pártok, demokratikus választások, ellenzéki önkormányzatok.
Akkor nézzük, kik a rendszer barátai: az összes szélsőségesen nacionalista, korrupt, demagóg, diktatórikus népvezér a nagyvilágból. Ellenben benne vagyunk az Unióban meg a NATO-ban, ahol számít a demokratikus minimum. És akkor beszéljünk a szédületes iramban gazdagodó rokonságról meg a kiválasztott kevesekről. Erre: a hazai (magyar érzelmű) burzsoázia megteremtése a cél. Oroszbarátság? Kényszerű függés energiahordozók terén. Akkumulátorgyárak közmeghallgatás nélkül. Nem mindig tudja az egyszerű nép, hogy mi a jó az országnak. Nyírő, Wass Albert, Demeter Szilárd? Minden rendszer megválasztja a maga értékeit.
Hosszan lehetne sorolni a propaganda állításaival s azok viszonyával a valósághoz, mindenesetre egyedül vagyunk mind az Unióban mind a NATO-ban szélsőséges véleményünkkel, valamint látszólagos külön-utasságunkkal.
A címben feltett kérdésre meg kell találni a választ. Ceausescu és még néhány közismert komcsi diktátor egy idő után hitte, hogy ő különleges képességekkel rendelkezik, szereti a nép, és minden földi gazdagság egyszerűen megilleti zsenialitása okán. Mondjuk ki, hülye volt. Ám nem feltételezzük Magyarország jelenlegi vezetőiről, hogy hülyék lennének.
