Elég, ha ránézünk egy világtérképre, mekkora Oroszország s mekkora Ukrajna (Magyarországról nem is beszélve). A birodalom, természete szerint, terjeszkedik, most éppen nyugat felé.
Évek óta követek több orosz nyelvű vlogot (videónapló), vagyis nem újkeletű az érdeklődésem ebben a háborús helyzetben. Valahogy úgy alakult, hogy a követett családok nem politizálnak, nem foglalkoznak a divatos témákkal, egyszerűen élik az életüket, és ezt több-kevesebb profizmussal rögzítik, megosztják. Olyan kétszázezer állandó követővel rendelkeznek, ez már oroszhonban is érték, időnként megtalálják őket különböző kereskedelmi szereplők, s a közzétett hétköznapok fizetett promóciót tartalmaznak. Ez kicsit lehangoló, de mindenki a piacról él ott is.
Most két napja a hírügynökségek arról tájékoztattak, hogy Oroszországban lekapcsolják a közösségi háló megosztó csatornáit, többek között a Youtube-ot is, nehogy már a birodalom állampolgárai máshonnan is tájékozódjanak, mint a hivatásos csatornák kínálta központi manipulált hírfolyam. Ennek ellenére tegnap és ma is raktak ki új posztokat a kedvenceim, sőt az egyikhez megérkezett a hetekkel korábban interneten megrendelt bútor. Lapra szerelve, s izgalmas képsorok készültek az összerakásról.
Nézem közben (újabb szokásként) az ukrajnai harci helyzetről szóló képi tudósításokat, s Stendhal hőse Fabrice del Dongo jut eszembe, aki tévelyeg a ködben, mindenfelé lövöldöznek, s utólag tudja meg, hogy a Waterloo-i csata résztvevője volt.
Az egyik orosz vlogger tegnap másfél perces videóban elbúcsúzott közönségétől, mert úgy néz ki, hogy leállítják a Youtube-ot. Érdekes a bejegyzés alatt megindult kommentfolyam, nagyobbrészt sajnálkoznak, hogy a kedves család eltűnik a látókörükből, mások pedig reagálnak az egyszerű ember közbevetett megjegyzésére, miszerint a háború rossz. A többség így gondolja.
És van egy hozzászóló, aki álkérdéssel indít: miféle háború? Speciális művelet. És nincs macskaköröm. Talán komolyan mondja.
