Így év vége felé megszaporodnak a mögöttünk hagyott időről szóló értékelések, megszólal a tudós, az elemző, a celeb meg az influenszer. Mindenki okos és lényeglátó, valamint a szépségkirálynőket megszégyenítő módon óhajtja a világbékét.
És óhatatlanul előkerül az orosz–ukrán háború itt a közvetlen szomszédságban. És ha már a megosztottság nemzetünk történelmi hagyománya és alapkarakterológiai jellemzője, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy kormánypárti és idegenszívű sokaságra oszlik a magyarság a háború megítélésében. Az teljesen egyértelmű, hogy ki hatolt be a másik ország területére, kinek a fegyverei oltják ki csecsemők, gyermekek, civilek, ártatlanok életét. Hogy ki az agresszor, és ki az elszenvedő.
Mégis megy a maszatolás. Mintha Kismagyarország érdekei nem esnének egybe az Unió többi államának határozott állásfoglalásaival. A világtörténelem nagy tanulsága, hogy az erősebb győz a végén, mint az USA Vietnamban, vagy az oroszok Afganisztánban.
Érdekes még, hogy az Ukrajna mellett kiállók egyértelműek és magabiztosan ácsolnak erkölcsi alapelveken nyugvó álláspontot, addig a másik oldal kereskedelmi, gazdasági, történelmi és biztonsági érvekkel igyekszik valami látszólagos középen maradó, önérdektől vezérelt bizonytalanságot megfogalmazni.
Nincs azokkal semmi baj, akik teljes mellszélességgel beleállnak valamelyik véleményoldal álláspontjába. Rendíthetetlenül. Ám van egy aránylag széles réteg, amelyik a közönségből él. Koncerteket ad, előadásokat tart, avagy csak a Youtube-ra tölt föl közérdeklődésre számító tartalmakat. Az elkötelezett kivételektől eltekintve, itt a közönség megtartása, esetleg gyarapítása a cél, miért is kéne megosztani a rajongókat pár tízezer halott, néhány millió menekült, rommá bombázott házak, utak és erőművek kérdésében. Higgyen mindenki abban, amiben akar, szurkoljon annak, aki számára rokonszenvesebb, vagy akit a tekintély kijelölt számára.
S akkor olyanokat lehet mondani, hogy túl kevés vagy túl sok az információ ahhoz, hogy állást foglaljunk. A politikamentesség mint magatartásforma lehetne az ideáltipikus véleményvezéri hozzáállás a háború kérdéséhez, de ez pont ugyanaz, mint a szépségkirálynők világbéke-óhaja.
