Idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy Lőrincze Lajosnak állandó nyelvhelyességi műsora volt a magyar rádió főműsor-idejében, és százezrek hallgatták, hogy vajon a fogóddzon vagy a fogóddzék a helyes felirat a villamoson. Boldog kádári békeidők!
Most. Nézem a közúti tömegszerencsétlenség első videóját, a másik pályán közelíti meg a helyszínt a fedélzeti kamerás sofőr, vélhetően kamionnal, aránylag magasból látjuk az összetört autókat, lángoló kasznikat, menekülő embereket. Elfordítja a kamerát, oldalról látjuk a szerencsétlenséget, lassan araszolnak a katasztrófa mellett, nem kapcsolták ki a mikrofont, egy női és egy férfihang kommentálja a látványt. Nem idéznék belőle, csak azzal érzékeltetem a szókincset, hogy több mint felét ki kellene sípolni, ha leadnák a tévében. Köztük az a szó, amelyet Simicska emelt be a közbeszédbe, Orbánt minősítve.
Véleményes, hogy szemforgatóan elítélő szavakkal elhatárolódunk-e a hazai nyelvhasználat pillanatnyi állapotától, vagy érzékeltetjük a szakadékot a nyilvánosság (templomba járó országvezetők képmutatása) és a valós helyzet között. Különösen annak ismeretében, hogy nyilvánosságot kapott az országos végrehajtói kamara és az országos bírói hivatal (OBH) vezetője között lezajlott telefonbeszélgetések néhány mondata hasonló nyelvi bravúrokkal fűszerezve.
Mielőtt nemzeti gyászba borulnánk édes anyanyelvünk példátlan romlásának láttán, sajnos, van egy rossz hírünk. Nem magyar sajátosság, hanem világjelenség, amiről beszélünk. A youtube remek videói alapján állíthatom, hogy az angol, német, román és orosz anyanyelvűek is gyakran emlegetik a szülőanyával folytatandó nemi kapcsolat, a férfi nemi szerv köznyelvi megfelelője, a nőági felmenők prostituált szakmai múltja, valamint az utódok létrehozására szolgáló biológiai aktus eredeti jelentésétől némileg eltérő (indulati) formáit. Azt hiszem, más nyelvekben hasonló a helyzet.
Van egy hivatalos, köznyelvnek nevezett nyelvváltozatunk, amelyet idegenek között és hangulatilag közömbös helyzetekben használunk, s van egy másik, amelyet szűkebb családi, baráti, szakmai, szurkolói körben, s ez utóbbi a nagy többség esetében trágár elemeket tartalmaz. Nincs ezzel semmi baj, csak akkor, ha elvétjük a szituációt, és közkinccsé válik a belső használatra szánt szókincs és gondolkodásmód.
Végül egy vicc a témához kapcsolódva:
A falu fölött magasodó kastélyban gyermek születik, telnek az évek, s nem mutatják meg a közösségnek, s mindenféle pletykák keringenek. Majd nemzetközi hírű, akadémikus logopédus érkezik a kastélyba, s fél év múlva a gyermek sétát tesz a faluban. Betérnek a kovácsműhelybe is, ahol megszólal: – Játszódhatnám kicsinyég a kalapáccsal? Mire a kovácsmester: – Játszódjál te, kisfiam, a jó édesapádnak a f…..ával!
