Mint a szocializmus szülötte és intézményei által nevelt gyermek, mindenféle családi és környezeti hatások mellett, nagy adagban kaptam a hivatalos ideológiát. Felnövekvő iskolásként aránylag korán, és logikailag helyesen, elgondolkodtatott néhány kijelentés. Ha ugyebár ez a miénk a legfejlettebb, legemberségesebb, legélhetőbb társadalmi berendezkedés, akkor hogyan lehet az, hogy mások, jelentős politikusok és nagyhatalmak nem ismerik föl ezt a kézenfekvő igazságot. A két nagyhatalom szembenállása mindenki számára veszélyes, miért nem tudnak kölcsönös előnyökkel csökkenteni a feszültségen? És a béke jelszava miként fordul önmaga ellentétébe a politikában.
Nem állítom, hogy egy korai Fukuyama ébredezett bennem, sőt a „mi és ők” megkülönböztetésben inkább az „itt” dominált, ebben kellett élni, utat találni, alkalmazkodni. Generációsan az előttünk jártaknak volt tapasztalata más berendezkedésekről, tudtak összehasonlítani, egymáshoz mérni minőségeket, érzéseket. A rendszerkritika a felnőtt gondolkodással ébredt komoly értékrenddé. És nagy reményekkel aktivizálódtunk a rendszerváltás idején.
Meg szeretném érteni a jelenlegi nemzeti konzultációs és demagógiától terhes választói magatartást. Abban látok hasonlóságot a kádári aranykorral, hogy beleragadva az egyféle igazság vallásától a kormányzati propaganda szajkózásáig terjedő gondolkodás kényszerpályájába, az álláspontot meghatározza az egyén elkötelezettsége. Hitlertől Sztálinig működtek azóta jól kielemzett rendszerek, amelyekben milliók hittek, és hajlandók voltak akár a harctérre is kimenni a vezér és az igazság küldetésében. Az összeesküvés-elméletek virágzása hasonló kisemberi nézőpontot jelez: vannak a hatalmasok, ők játsszák a játszmákat, nekünk az marad, hogy igazodjunk, jól mérjük fel a helyzetünket és ne rontsunk a sorsunkon.
A diktátorok pályafutását tekintve nekünk mintha mázlink lett volna a kommunista legvidámabb barakkban, ahol a hivatalos doktrínától éppen annyira távolodtunk el, amennyi még nem számít ellenséges magatartásnak, és mintha a jelenlegi is a pontos határok át-átlépegetésével kísérletezne folyamatosan, sokkal nyíltabban.
