Krasznahorkai László egy amerikai folyóiratnak adott interjúban osztotta meg gondolatait a magyar kormány orosz-ukrán háborúban képviselt álláspontjáról. 

Fotó: Valuska Gábor

Február 24-én közölt interjút a The Yale Review Krasznahorkai Lászlóval, amit Hari Kunzru brit regény- és újságíró még Donald Trump amerikai elnök beiktatásának hetén készített e-mailben.

A beszélgetés apropóját az amerikai folyóiratban megjelent Angyal szállt el felettünk című elbeszélés adta, de szóba került az orosz-ukrán háborúban képviselt magyar álláspont, és az is, hogy nincs értelme egy beláthatatlan jövőben hinni, fontosabb a jelennel foglalkozni. 

„Hogyan lehet egy ország semleges?”

Kunzru elsőként a kialakult geopolitikai helyzetről kérdezte, hogy európai és magyar állampolgárként, aki sokáig Németországban is élt, mit gondol az orosz-ukrán háborúról.

Krasznahorkai félelmét fejezte ki és elszomorítónak látja a magyar kormány álláspontját.

Teljesen elborzaszt a helyzet. Magyarország szomszédos országa Ukrajnának, és az Orbán-rezsim példátlan módon lép fel – amire nem nagyon volt még példa a magyar történelemben”

– mondta Krasznahorkai.

Majd kifejtette, hogy szerinte ez azért is lehet, mert eddig mindig mi voltunk azok, akiket megtámadtak és vesztésre álltak. Sosem gondolta volna, hogy a magyar politikai vezetés úgynevezett semlegességről fog beszélni ebben az ügyben. 

„Hogyan lehet egy ország semleges, amikor az oroszok megtámadtak egy szomszédos országot? Nem gyilkolják már közel három éve az ukrán embereket? Hogyhogy ez a szláv népek belügye?” – tette fel a kérdést. 

„Ez a rendszer egy pszichiátriai eset. Egy embertelen számítás vezérli: Lehet, hogy megölték a lányomat, de inkább elfogadom ezt, mint hogy bántsák az anyámat – mondta Krasznahorkai. – De bántani fogják. Mindkettőt meg fogják ölni.”

A technológia fejlődése és a háború egyaránt embertelen

Az interjúkészítő a folyóiratban megjelent novellájáról is kérdezte, amelyben a szerző az orosz-ukrán háborút és a világ felgyorsult, technológiai fejlődését ütközteti egymással. Az író szerint azért is választotta ezt a két elemet, mert

teljesen felfoghatatlannak tartja, hogy miközben emberek gyilkolják egymást, a technológia szerinte azt hiteti el velünk, hogy egy új, boldog világ vár ránk.

„Nem tudom elfogadni, hogy az emberek egymást gyilkolják. Lehet, én vagyok a pszichiátriai eset. Mindeközben a digitális világban létezik egy jövőkép, amely azt ígéri, hogy a technológia ijesztően gyors fejlődése egy szép új világot szül majd. Ez teljes őrület” – fogalmazott.

Úgy folytatta: miközben meg háború dúl, egyesek arról beszélnek, hogy hamarosan a Marsra megyünk. „Remélem Putyin és a támogatói lesznek az első utasok” – fűzte hozzá.

Az apokalipszis most történik

Az interjúban továbbá arról is beszélt, hogy a jövő nem egy nagy végső apokalipszist jelent, legalább is nem abban az értelemben, ahogyan a Szentírás tartja. Krasznahorkai szerint az apokalipszis egy régóta tartó folyamat, ami még sokáig zajlani fog.

Ezért is fontos, hogy a figyelmünket ne valamiféle ismeretlen jövő felé fordítsuk, hanem a jelennel foglalkozzunk.

Úgy fogalmazott:

A jövővel csak áltatjuk magunkat. A remény mindig a jövőhöz tartozik. De a jövő sosem érkezik meg.

Mindig az eljövetel előtt áll. Csak az van, ami a jelenben létezik.” 

Forrás: Könyves Magazin 2025. március 4.

Részlet az Angyal szált el felettünk című elbeszélésből (befejező rész)

MEG FOGUNK DÖGLENI
Örül, hogy életjeleket hall a másik raklapról, jegyezte meg fanyar hangon, és tovább fűzte, hogy kezdjük az elején, és tegyük fel a kérdést még egyszer, hogy tudniillik mi is akkor a pénz, és vágjuk is rá rögtön, hogy a pénz csereeszköz, az emberiség javarészt kis közösségben élt, és egyszer azt mondták egy nagy kerek kőre, hogy ez itt a pénz, és ez különben, így kettejük között, ebben a rohadt, bűzös, mocskos zugban igazán elmondható, hogy jobban hasonlított a kriptopénzre, mert még csak nem is mozgatták, a lényeg, hogy megegyezünk egy csereeszközben, amit a közösség minden tagja elfogad annak, egy új pénzeszközt bevezetni nem nehéz, hogyha a közösség elfogadja, hogyha hisz benne, nagyon sok helyi valuta létezett a világtörténelemben, a kérdés csak az volt, mennyit érjen egy egységnyi pénz, legyen egy birka?, egy kosár búza?, és itt lehet átugrani a kriptóra, és kifejteni, hogy ennek a valamilyen formában megjelenő pénznek a legnagyobb hitelességét saját maga adja, egy lehetőséget ad, azt mondják, hogy te használhatsz engem mint pénzt, oké, és én melyik pillanatban kezdem el
használni?, akkor, amikor a virtuális térben létező valuta kezd kitüremkedni a fizikai térbe, mikor kiakasztották az első bitcoin-automatákat, mikor már egy bizonyos boltban is tudott az ember kriptovalutával fizetni, akkor a virtuális „valóságossá” vált, és ott elkezdődött egy irreverzibilis folyamat, és itt vagyunk a második szintnél, amikor nagyon sok olyan esetben fogunk bitcoint, ethert vagy egy még biztonságosabb változatot, például egy stablecoint használni, amikor nem is tudjuk, hogy azt használtuk, mondjuk, elmegyek egy utazási irodába, és a blockchain-technológiának köszönhetően veszek egy üdülést, aztán iszom egy kávét valahol, és hazamegyek, azaz most is virtuális valutával folyik ez az egész, és nem valódi pénzzel, a virtuális pénz sokkal inkább elterjedt már, mint ahogy az emberek látják, vagy tudnak róla, az ember megtapasztalja, hogy jé, ezért az etherért vagy bitcoinért vagy stablecoinért kaptam valamit, amiért
tettem valamit, tudniillik elfogadtam mint csereeszközt, és más is elfogadta, aztán mindenki elfogadja, és akkortól megnyugszik, lecsillapodik a kriptovilág, mert most az árfolyam még elég sokszor hullámvasúton megy, a csalások és a szélhámoskodások miatt, egyszer fent, egyszer lent, még elég sokat kell üldögélni, arra várni, hogy a lezuhant árfolyam újra ott legyen, ahol megvették, de erre azt kell mondani, hogy ez már van, pénzünk van, virtuális pénzünk van, az okostelefonunkon az összes ingyenes applikáció már virtuálisan működő pénz, hiszen mi ingyen használjuk őket, de azzal fizetünk, hogy cselekszünk valamit az elvárt módon, eladom a viselkedésemet, cserében ingyen használom a szolgáltatást, a szovjet időkben is valami hasonlót akartak a kommunisták, amikor azt mondták, nem lesz pénz, mindenki cselekszik, dolgozik, és igényei szerint részesül a javakból, csak ők azon buktak meg, hogy nem volt egy egységes valuta, ami megmondta volna, milyen alapon feleltethető meg egymásnak az egyik viselkedés a többi viselkedéssel, ma már ez megvan, és meg is lesz, erre mérget
lehet venni, és most itt az ideje az összefoglalásnak, és reméli, hogy bírja még ébren a másik, emelkedett fel a fekhelyéről, mert egy ideje már nem hallatszott, hogy ott mellette még lélegeznek-e, nem aludhat el, mondta neki, még nem, hiszen most jön a legérdekesebb rész, csak figyeljen, de nem jött válasz, csend volt a zugban, és mintha odakint fölöttük is valamelyest elcsendesedett volna most, nyilván leállították a GRAD-okat, és kijött egy új szakasz Popásznáról, mert csak szórványos aknavetőtűz hallatszott, és ez olyan volt, mint a csend, úgyhogy ezt jelezte is neki, hogy nem aludni, nem aludni, mindjárt itt lesznek értük, addig még talán befejezheti, folytatta idegesen, és le nem vette a jó szemét a társáról, mondhatja?, igen?, akkor legalább intsen valahogy, pislogjon, vagy valami, mindegy, akkor is folytatom, félvakon sem tud mást tenni, mint hogy ismétel és ismétel, az ismétlés maga a tudás őszerinte, vagyis tényleg jön az összefoglalás, zárt rendszer, túl sokan lettünk, és nagyon sok folyamat erősíti egymást, ami mind egy irányba mutat, emiatt egyre gyorsabban cselekszünk, egyszerre több
embert kell figyelembe venni, amikor cselekszünk, ezért fejlesztjük az AI-t, hogy
egyszerre több emberrel villámgyorsan létesíthessünk kapcsolatot, az életünk
alapvetően más, egy döbbenetesen ismeretlen, de mégis belátható világ kapujában állunk, nem az van, hogy nyolc órán keresztül dolgozom, hanem az van, hogy a metróban két percet dolgozom, mert megválaszolok egy munkahelyi e-mailt, közben hazaérek, játszom, aztán pénzt termelek, kérdés, hogy játszottam, vagy pénzt termeltem, ezek összefolynak, száz folyamat fut egyidejűleg, és ezek egymást erősítik, aztán ott vannak az okos szerződések, ezek lehetővé teszik, hogy akár három percre legyen munkám, ma egy szerződés létrehozásához még négy nap kell, és itt is a blockchain működik, minden automatizált lesz, és teljesen, és akkor úgy fog kinézni, hogy nem kell jogász, mindkét fél tud mindent már előre, egy pillanat tört része alatt felveszlek erre a munkakörre, és mindent a blockchain meg az AI intéz el, most az van, hogy vannak a validátorok, te el akarod adni a lakásodat, én pedig meg akarom venni, de van egy közvetítő, amelyik belép a folyamatba, a jogász, ezzel lelassul az egész, és elmegy a pénz arra, hogy ez a validátor dolgozzon, ez nem így lesz, a validátor a kriptovalutába lesz beépítve, ő igazolja a blockchain segítségével, hogy te az vagy, akinek mondod magad, mind a két fél száz százalékban biztos lehet, hogy a két fél mindent tud egymásról a döntéshozatalhoz, és kész is az okosszerződés, kész, pont, a jogászokat nem kell félteni, mert ráülnek majd a blockchainre, és megmarad a pénzük, és a bankokat se kell félteni, mert velük meg az lesz, hogy létrehoznak egy saját kriptopénzt, amit a bank nyújt, és az ember azt mondja, hogy jé, ez a bank ad nekem 100000 hrivnyát, de most ez tényleg annyit ér, mint az igazi 100 000 hrivnya?!, és ott van a képernyőmön, hogy van ez a 100000 hrivnyám a bankban, és akkor én nem, én többé SOHA nem hagyom el ezt a bankot, mert az ő pénze az én pénzem, és ez így társadalmasul, és ez túlmutat azon, hogy ez egy pénz, mert egy szisztéma lesz, csak ehhez természetesen a megfigyelési rendszereket irtózatosan fejleszteni kell, ez már elindult, mégha most inkább csak diktatúrákban is, de később az egész világon szükség lesz rá, mert a bizalom kialakulásához kell egy teljes körű tudás az egyénről, viszont ezt globálisan értsd, mert akkor lehet bízni abban, hogy a másik, akivel üzletelek, az, akinek mondja magát, és azokban az adatokban, amiket ő állít, bízhatok, lehet, hogy ijesztően
hangzik, de ez lesz, nem lehet visszafordulni, elkerülhetetlen, a blockchain a megbízhatóságot emberek, vagy ahogy mi nevezzük: kapuőrök nélkül állítja elő egy pillanat alatt, a megbízhatatlant kirekeszti a társadalomból, a megbízhatót bent tartja, s egy idő után az nem tud normális életet élni, aki nem felel meg ennek a megbízhatósági követelménynek, szükségképpen megbízhatóan, ha akarod, szükségképpen jónak kell lenni, különben nem lehetsz bekapcsolva a társadalomba, na, ez milyen már, nem?, persze, akadékoskodhat bárki, hogy totális megfigyelés nélkül ez az egész nem fog menni, és tök igaza is lesz, meg hogy ez maga a totális kiszolgáltatottság, így van, csakhogy nincs más út, mert kétségbeejtően fogyni fog a víz, korlátozni kell, úgyhogy korlátozom, és ehhez tudnom kell, mennyi vizet használsz ivásra, vécélehúzásra, zuhanyozásra és locsolásra, és jutalmazol és büntetsz, azaz mindenkinek a korlátlan megfigyeltség állapotában kell lennie, dehát ezen a ponton, mondta már jóval halkabban, mint eddig, és megint átcsúszott a másikhoz, kitapogatta a kezét, és megfogta, és hideg volt, és már nem is engedte el, csak folytatta, hogy mielőtt ijesztően hangozna ez az egész, van egy fontos dolog, ami élhetővé, elviselhetővé teszi a rendszert, mégpedig a tudatosság és az önkéntes belátás, nem lehet hagyni, hogy menjenek a dolgok, ahogy akarnak, mindenkinek részt kell vennie a globális életben, mindenkinek kivétel nélkül tudnia kell, mit csinál, mennyiért, miért csinálja, mire jó ez, vagy jó-e ez neki, vagy nem, annak lesz vége, ahogy mostanában még ostoba módon hagyjuk, hogy intézkedjenek a fejünk fölött, más út nincs, egyszerűen nincs, akié a technológia, az lesz az Úr, de ő ettől nem fél, és csak szorította azt a jéghideg kezet, mert senki nem erre fog figyelni, hanem élvezi, hogy milyen kényelmes az élete, és egyben diktatórikus, magától értetődően, ahonnan már csak egy ugrás a virtuális világ, mert mindez, amit eddig ő itt magyarázott, ide vezet, a virtuális világhoz, tizenöt éve használjuk az internetet, tizenöt évvel ezelőtt, ha azt mondja valaki, hogy tizenöt év múlva valaki pénzt fog adni egy fénykardért egy játékban, egy fénykardért, amit soha nem foghat meg, mert nem is létezik a fizikai térben, akkor azt mondja ez a valaki, hogy na, ne már, ma ez a legnagyobb piac, vagy hogy olyan cipőért fogunk adni pénzt, ami soha nem lesz a lábunkon, akkor azt mondjuk, na, ne már, pedig mikor fogtuk meg utoljára a fényképeinket, nem kell megfognom, ugyanaz az érzelmi hatás, ha megnézem a telefonomon vagy a tabletemen, egyre több mindent tolunk át a virtuális világokba, pislogjunk már egyet, szorította még jobban azt a véres, jéghideg kezet, mert még beszélni kell az NFT-kről is, arról az NFT-ről, ami a nem helyettesíthető tokenek világa, és ami egészen forradalmi jövőt vetítene elénk, ha nem kellene belátni már ma is, hogy nem a jövőről, hanem a jelenről beszélünk, mert már létezik az NFT, különösen a művészet területén, ugyanis ez az NFT a digitálisan létrehozott alkotásokhoz – megint csak – a blockchain-technológián alapuló egyedi tokeneket rendel, s ezzel eladhatóvá válnak ezek a csak digitálisan létező alkotások úgy, hogy az eredetük és az egyediségük teljesen, száz százalékosan hiteles, és ez is egy nagyon eszementnek hangzó fejlemény, ő elismeri, sőt, lehet, hogy marad, lehet, hogy nem, rengeteg dologgal kísérletezünk, az egyik marad, a másik nem, és miközben az ipari forradalom pazarló életmódhoz vezetett, a digitális forradalom megakadályozza a pazarlást, mert büntetni fogja, és több gép vesz majd körül bennünket, sőt, lehet, hogy több géppel fogunk kommunikálni, mint élő személlyel, és a virtuális térnek nagyon felértékelődik a szerepe az életünkben, és még valami, mi nagyon szeretnénk halhatatlanok lenni, ha tudjuk digitalizálni, lementeni a személyiségünket, akkor ez is meglesz, mert elvileg már lehetséges, fogjuk tudni cserélni a testet, ezt már most látjuk, és a tudatot is le tudjuk menteni, a testünk bármelyik részét le fogjuk tudni cserélni, de ezek részletek, a lényeges, és megint csak ismételni tudja, hogy az utópia a legfontosabb, mert az utópia azt jelenti, hogy van egy lehetetlennek látszó irány, és egymillió utópiából nem lesz semmi, de egymillió egyből lesz, katedrálisépítés, igen, és ő nagyon reméli, elég erős dolgokat mond itt ahhoz, hogy a másik ne aludjon el, mert ébresztő, katona, ez egy T64-es hangja, most már itt vannak értük, ha ő kibírta, bírja ki a másik is, csak hallgassa meg, mit mond utoljára, mert ő utoljára azt mondja, hogy soha nem szabad feladni, mert az élet csodálatos lesz, csak egy pislogás, csak ennyit kér, csak egyszer, csak egyetlenegyszer pislogjál már.
Hogy érted.

(Szerző az ő szóbeli megnyilatkozásainak módosított vagy szó szerinti felhasználásáért, ennek engedélyezéséért ezúton szeretne köszönetet mondani Dr. Rab Árpádnak – K. L.)

Forrás: Jelenkor 2024, 67. évfolyam, 1. szám