Az irodalomtanár elmondta, hogy neki X író nem tetszik. Miért? Csak! Mert nyersen ábrázol. Úgy értve, hogy kidolgozatlanok a helyzetei? Darabosak a képei? Nem, valami más. Az is lehet, hogy direkt csinálja, írónál előfordul ilyesmi. Irodalomtanárunk ízlése viszont lúdbőrözik tőle. Ami végül is az ő privát ügye.
Én ismerek valakit, akit egy sült csirkecombbal lehet kikergetni a világból. Irodalomtanárunk tanítványai otthon elmondták, hogy X írót nem szeretik. És a belőle feladott házi olvasmányt gyorsan mellőzték is. Mert az irodalomtanár irodalomórán nem szerette X írót, miközben tanította.
Most védjük meg az írót, hogy nyersesége éppen az életélmény nyerseségét tükrözi? Inkább azokat a szegény gyerekeket mentsd meg, uram az ilyen „irodalomtanártól”, aki ahelyett, hogy nyíló érdeklődésüket szélesebbre tárná a nem árcédulázott, de valódi értékeknek, ott nyitogat találomra mindenféle ajtókat a besurranó előítéletnek, ahol ő maga nincs otthon.
Hogy ki ez a tanár és hol tanít? Bocsánat, ezt nem árulhatom el. Az iskola maga ugyanis nem érdemli meg, hogy valaki csak azért ne szeresse, mert egyik tanárának a hivatásérzete kissé még nyers (értsd: éretlen).
De ha magára ismer, akkor rendben.
Megjelent A Hét II. évfolyama 47. számában, 1971. november 19-én.