Hogy ez nem demokrácia? Dehogynem! Kemény diktatúrákban vezérek – például Ceausescu – ilyesmit nem mondtak, hisz nem volt ellenzék. Kövér László szerint viszont, ha van, az nagy baj, amire a „szerveknek” figyelni kell. (Feltehetően főként arra, nehogy megnyerje a választásokat.) A történelmi kijelentés visszhangjáról cikkek, bejegyzések, nyilatkozatok, közlemények szemelvényeiből „nyitott” (azaz bővülő, frissülő) összeállítást készítettünk. Fontos megjegyzés: korunk e nagy politikai gondolkodója nézeteit  egy – a magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok jelenlegi és korábbi vezetőinek tartott – zárt ajtók mögött elmondott beszédben fejtette ki, ezzel máris feladattal bízva meg őket: kideríteni, hogyan szivárgott ki az ő nemzetbiztonságot értő megnyilatkozása.

Itthon: Kövér László: A világ azoké, akik teleszülik | hvg.hu

Bősz Anett: Nem akarunk újabb pártállamot

Kövér méltatlan arra, hogy egy magát legalábbis papíron demokráciának nevező ország házelnöke legyen.

Kövér László egy most kiszivárgott hangfelvétel szerint azt közölte a titkosszolgálatokkal, hogy mi, az ellenzék vagyunk a legnagyobb nemzetbiztonsági veszély az ország számára, és hogy számít rájuk, mármint a magyar titkosszolgálatokra abban, hogy Magyarországot megvédjék a magyar ellenzéktől. Kövér László számára láthatóan nem történt meg a rendszerváltás. Ugyanazokat a pártállami reflexeket produkálja, mint a kommunista rezsim funkcionáriusai. A most kiszivárgott hangfelvételeken a házelnöktől, Magyarország második legfőbb közjogi méltóságától (vagyis inkább méltatlanságtól) hallható kijelentések alkotmány-és törvénysértőek, a többpárti képviseleti demokráciával szemben a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést fejezik ki. Kövér László méltatlan arra, hogy egy magát legalábbis papíron demokráciának nevező ország házelnöke legyen.

Minden, a pártállamot a háta mögött tudni akaró, a plurális demokrácia mellett elkötelezett állampolgár szerint tűrhetetlen az a pártállami tempó, amivel Kövér és a Fidesz Magyarországot ismét egyetlen párt kizárólagos hatalmának akarja alávetni.A kommunista pártállami rendszernek leáldozott, nem akarunk újabb pártállamot, az ennek álmát dédelgető újkommunista vezetőknek pedig semmi keresnivalójuk felelős pozícióban.

Magyar országgyűlési képviselőként visszautasítom, hogy a magyar szolgálatokat a Fidesz ellenem és a magyar ellenzék ellen használja. Az ellenzék Magyarország része. Jobb helyeken ezt követően az egész kormány távozna. Én mindent megteszek a változásért és erre hívok mindenkit. Nem akarunk pártállamban élni.

(MTI-OS)

Egységes ellenzék: Kövér a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdított – Távozzon tisztségéből!

Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre a Direkt36 által szombaton publikált, 2020 februárjában készült hangfelvételen. Megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés és a Fidesz választmányi elnöke a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt a törvényes rend, a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdít, amikor a legsúlyosabb nemzetbiztonsági veszélyként azonosítja az ellenzéket, tőlük várva annak „elhárítását”.
Kövér szavai a Pegasus-gate közvetett bizonyítékát is jelenthetik, amikor a magyar állam által megvásárolt, terror- és bűncselekmények elhárítására kifejlesztett izraeli kémszoftvert az ellenzéki tér szereplőinek – politikusok, újságírók, médiatulajdonosok, civilek, aktivisták – megfigyelésére használta fel. Legyen világos: beszédével Kövér
László több millió, az Orbán-rezsimmel szemben álló magyar polgár ellen is uszít.
     Mi, az egységes ellenzék követeljük, hogy Kövér László haladéktalanul adjon magyarázatot arra, kinek a megbízásából és milyen célból tartott a totális állam kiépítésének szükségességére irányuló politikai beszédet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt, és mandátuma kiterjedt-e arra, hogy a hallgatóságot az
ellenzék elleni cselekvésre biztassa. Követeljük azt is, hogy Orbán Viktor és kormánya foglaljon állást, azonosul-e a Kövér-beszéddel, egyetért-e annak megállapításaival.
Ismét és nyomatékkal követeljük továbbá, hogy az Orbán-kormány adjon számot arról, milyen célból vetette be a Pegasus-szoftvert ellenzéki
szerepelőkkel szemben, mire és milyen okból utasította a szolgálatok
vezetőit.
     Az elmúlt harminc év legmocskosabb hazai botránya, a Pegasus-gate eddig nyilvánosságra került ténysorai alapján Orbán Viktor és kormánya méltatlan Magyarország polgárainak képviseletére, ahogyan Kövér Lászlónak sincs helye a magyar közéletben.
A nyilvánosságra került hangfelvétel alapján felszólítjuk Kövér Lászlót, még ma mondjon le házelnöki tisztségéről!
 Mi, az egységes ellenzék képviselői a kormányváltás után elszámolunk az Orbán-kormány valamennyi aljas, mocskos, korrupt ügyével, és igazságos, szolidáris, zöld Magyarországot építünk!

 DK
 Jobbik
 LMP
 MMM
 Momentum
 MSZP
 Párbeszéd

Budapest, 2021. november 27.

(MTI-OS)


Szent-Iványi István: Botrány

Kövér László nem először hívja fel magára a figyelmet indulatos, gyűlölködő kijelentéseivel. Ezek a kijelentések már eddig is felvetették azt a kérdést, hogy maradhat-e a Ház elnöke, képes-e vezetni a Magyar Országgyűlést elfogultság és részrehajlás nélkül?
A most nyilvánosságra került beszéd már egyértelművé teszi, hogy erre a posztra méltatlanná vált. Eleve problematikus, ha egy politikus az ellenfeleiben látja a nemzetre leselkedő legnagyobb veszélyt, de két közjogi méltóság pozíciójában ez teljességgel elfogadhatatlan és kizárt.
A köztársasági elnökét és a parlament elnökét kötelezi az intézmény méltósága, ők nem vehetnek részt a pártpolitikai küzdelmekben, nekik az a feladatuk, hogy részrehajlás nélkül őrködjenek a demokrácia és a jogállamiság szabályainak betartásán.
Kövér esetében ez eddig is nagyon kétséges volt, most már egyértelművé vált, hogy erre a feladatra alkalmatlan, az intézmény tekintélyét porrá rombolta. Távoznia kell!

A szerző Facebook-bejegyzése 2021. november 27-én.

Veczán Zoltán: Nem, kövér nem azt mondta

Ebből nem lesz új „köteles beszéd”, viszont így is van min elgondolkodni.

Lássuk akkor, mi is történt.

Kövér László mondott egy beszédet, nem most, még tavaly februárban. Valamiért most került elő.
A titkosszolgálatiaknak elmondott beszédében felvázolta, hogy az ország végletesen megosztott, egymást kizáró világmagyarázatok mentén szerveződik, nagyjából arról beszélve, hogyvan egy patrióta-szuverenista, és egy globalista-nyugatos vonulat, amely legkevesebb száz éve kettészakítja az országot.
Kövér beszédének vonatkozó részletei így hangoznak szóról szóra:
„Nem szeretnék a mai találkozónkon ünneprontó módon beleragadni az aktuálpolitika mocsarába, de ki kell mondanom, hogy a magyar politikai osztálynak nincs egységes állam- és nemzetértelmezése, hanem alapvetően két – egymást gyakorlatilag kizáró – állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül.
Nem az elmúlt tíz vagy harminc évben gyökereznek ennek okai, hanem időben jóval messzebb nyúlnak vissza. Azonban a történelmi okok részletes kifejtése meghaladná az én ünnepi beszédem időkeretét, ezért azt javaslom, itt és most fogadjuk el tényként, adottságként mindazt, amivel sajnos magunk is mindannyian szembesülhetünk.
A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik.
Tisztelt Kollégák!
Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”
Még egyszer:„Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”
Vagyis nem azt mondta, hogy az „ellenzék” jelent nemzetbiztonsági kockázatot, ahogy egyes médiumokban megjelent címadások állítani próbálják, hanem „a politikai helyzet”, „az egységes állam- és nemzetértelmezés” hiánya, a megosztottság.
Nyilván nem marad kívülálló Kövér: elmondja, hogy ő az előbbi értékrendet vallja, mert véleménye szerint az utóbbi hívei az ország nehéz helyzetét katasztrófába fordító antantbarát Károlyi-kormány pacifista hadügyminiszteréhez méltó linderbélai örökséget vallják magukénak, amely a nemzeti érdekek, a haza érdeke fölé helyezi a mozgalmi érdekeket (ez pedig a megemlített példa háttere); ezzel szemben sorolja a patrióták eredményeit, az ünnepi beszédekre jellemző pátosszal, majd rátér a titkosszolgálati munka jellegének megváltozására, kimondatlanul a nagy technológiai mamutvállaltok és pénzügyi érdekcsoportok által jelentett új fenyegetésekre célozva.
Még egy bővített mondat volt, amikor arról beszélt, hogy a politikai oldal egyik (értelemszerűen a baloldali, liberális) része „az európai uniós és NATO-tagságunkban az elődeik által több, mint száz éve megkezdett, s általuk is immár harminc éve folytatott osztályharc internacionalista segítséggel történő, számukra kedvező lezárásának lehetőségét látják”.
Ez természetesen markáns politikai kinyilatkoztatás, amivel lehet egyetérteni meg visszautasítani (amit az egyik oldal a legtermészetesebb normának gondol, az a másik számára erőszakos beavatkozás, simán elképzelhető, hogy például a Momentum vagy a DK politikusai tényleg azt gondolják, hogy a nagyobb jó érdekében érdemes az EU mellé állni a magyar kormánnyal szemben). Ugyanakkorazt is mondja: „Az önök szakmájában a lojalitás nem eszmei nézetazonosságot kell jelentsen a politika képviselőinek egyik vagy másik táborával”.
És pont, megköszön, elköszön, függöny le.
Imígyen a Telex, az Index, a HVG és a 444 címadását (s persze a tökegyforma címekre óramű pontossággal következő összellenzéki hiriget) nehéz másnak nevezni, mint hazug hangulatkeltésnek – ráadásul az olvasó megtévesztve kattintva várja a nagy botrányt, mert az tényleg kellemetlen lenne, ha igaz lenne.
Erre gyakorlatilag ugyanazt hallja Kövértől, mint amit Tölgyessy Péter volt SZDSZ-elnök egy könyvbemutatón a minap mondott az ország megosztottságáról, a baloldal és a nyugat – a kommunista diktatúra első két évtizedét leszámítva – százéves összefonódásairól.
Azt is hozzá lehet tenni nyugodtan, hogy a világ összes félperiferiális országában körülbelül ugyanez a leosztás – developmentalista, önstigmatizáló-önkolonializáló, nyugatorentált oldal versus szuverenista, patrióta, esetenként nacionalista oldal, ezek helyzettől függően mérsékelt vagy szélsőséges verziói.Ebből új „köteles beszédet” kreálni már csak ezért sem fog sikerülni, cserébe legalább azokhoz is elvitte a házelnök gondolatait, akik amúgy valószínűleg berzenkedve vagy ásítva kattintottak volna tovább, ha csak simán kiteszi valaki ezt a szöveget az internetre. (…)
Egy szóval: vihar a biliben.
És két kínzó kérdés marad a végére: vajon hogyan került ki ez a beszéd az illetékes körökön kívülre – és a történtek hogyan rímelnek Kövér fenti gondolatsorára?

(Mandiner)


Gábor György: Kövér Lászlónak elég a politikai gyűlölet és a jól megszokott katatónia

ermészetesen mindig a „belső ellenség” a legveszélyesebb, az ellenség „ötödik hadoszlopa”, amelynek körét – magától értetődő módon – a diktatúra hivatott kijelölni: lehetnek ezek ellenzéki politikai csoportosulások (a Szovjetunióban például a trockisták, a zinovjevisták, a tábornokok – lásd tábornokper stb., idehaza például Rajk és bandája, Nagy Imre és bűntársai stb.), kulákok, a klerikális reakcióhoz sorolt papok, lelkészek, egyházi személyek, nyugat-barát árulók, az imperialisták hatalmát szolgáló provokátorok és ügynökök, zsidók, cionistának kikiáltottak, orvosok, értelmiségiek, de lehetnek etnikai alapon megnevezettek a nemzetiségiek köréből (a Szovjetunióban ezek voltak például a lengyelek, a csecsenek, a krími tatárok, idehaza a németek, a „svábok” stb.).
Az állambiztonsági szervek legfőbb feladata a „nép belső ellenségeivel” való leszámolás, a megtorlás különféle formáinak és módozatainak alkalmazása.
Kövér László is tudja, hogy kik a legveszélyesebbek – ehhez neki persze nem szükséges semmilyen bizonyíték, elég a politikai gyűlölet és a jól megszokott katatónia –, s ezt mint megkérdőjelezhetetlen, minden kétség felett álló objektív bizonyosságot azonnal meg is osztja az illetékes szervekkel, eligazítást adva további teendőikhez. A nemzetbiztonsági szolgálatok előtt elmondott beszédében ugyanis rámutatott, hogy az ellenzék a legnagyobb nemzetbiztonsági veszély a mai Magyarországon. És a szolgálatok ennek megfelelően teszik is a dolgukat, célszemélyként tekintve a nemzetbiztonságilag kockázatos személyeknek minősített újságírókat, közéleti személyeket, mindazokat, akik az Orbán-rezsimtől eltérő politikai nézeteket vallanak, akik – special thanks to Kövér László – tőről metszett utódai Kun Bélának, programjuk a nemzetárulás, s akik a „moslékkoalíció” részét képezik.
A Pegasus tehát így kaphatta meg valódi funkcióját, szerepét, értelmét: a belső ellenség ellen permanens harcot kell vívni, s le kell leplezni valamennyiüket. Kövér László a joguralom (rule of law) dühödt ellensége, aki úgy gondolja, hogy a közhatalom és speciálisan ő, mint az országgyűlés elnöke nincs alávetve a jogszabályoknak, mintha csak a hatalommal felruházottak a jog felett állnának.
Kövér Lászlónak még ebben a förtelmes magyar politikai közéletben sincs helye, kiváltképp „harmadik közjogi méltóságként” (valójában totális méltatlanságként). Nem az én dolgom megmondani, hogy a jelenlegi helyéről hová kell kerülnie: erről legelébb több pszichiáter szakvéleménye hivatott dönteni.

(Facebook)


Fekete-Győr András: Kövér László házelnöknek, továbbításra

Önnek azonnal távoznia kell a hivatalából!

„Mivel a tavaszi választásokig még nem, utána pedig már nem tud a házelnöki pulpitusról abúzálni és pénzbüntetéssel sújtani, mint országgyűlési képviselőt, így jelen levélben fordulok Önhöz.

A mai napon az egész ország megtudhatta a Direkt36 birtokába jutott felvétel alapján, hogy Ön, mint az egyik közjogi »méltóság« saját elborult politikai nézetei mentén okította legalább egyszer, tavaly februárban a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőit az Alkotmányvédelmi Hivatalban. Ez a tény önmagában is felháborító, hiszen semmilyen jogalapja nincs, hivatalából adódóan nem kötődik közvetlenül a szakszolgálatokhoz, így teljességgel érthetetlen mégis milyen módon, milyen indokkal tart Ön eligazítást.

Arról nem is beszélve, hogy a szóban forgó beszédének tartalma teljesen egybevág a hónapokkal később kirobbant Pegasus-botránnyal. Ezek szerint elképzelhető, hogy Házelnökként, a szükséges nemzetbiztonsági engedély nélkül, csak azért, mert Orbán Viktor egyetemi pajtása volt, Ön tudhatott a Pegasus megvásárlásáról és használatáról? Továbbmegyek, elképzelhető, hogy a hivatalos, miniszteri szintről érkező megfigyelési parancsokat, Ön szóban, sajátos retorikájával is megerősítette? Sarkallta Ön a titkosszolgálati vezetőket, hogy kifejezetten politikai célzatból, a Fidesz által eszkábált jogszerűségi álca mellett hallgassanak le újságírókat, politikusokat, üzletembereket?”

(Facebook)

Békési Joe rajza: „Mivel mi, nemzetiek vagyunk a nemzet, nyíltan kijelenthetem, ki ellenünk van az nemzetellenes