A hajdani, két háború közti Várad egyik érdekes alakját idézi George A. Petre posztumusz verseskötete, az Umbre și lespezi (Árnyak és sírkövek). A Minerva Könyvkiadó e látszólag szerény kötete mögött szinte legendás életút húzódik meg.
A Teleorman megyei ifjú – Zaharia Stancu földije és iskolatársa – tanáraival történt nézeteltérése következtében Szatmárra költözik, ahol befejezi a líceumot, majd húszévesen Nagyváradon telepszik meg. Jogot végez, és megtanul magyarul, újságíróként és költőként két évtizeden át itt szolgálja a román–magyar barátság ügyét.
Persze elsősorban román költő, akit annak idején rendszeresen közöltek a rangos irodalmi lapok, és főképpen szerénységén múlott, hogy életében mindössze két verskötete jelent meg. E könyve elénk tárja költői hagyatékának legjobb darabjait, száz és egynéhány versét és huszonegy Ady-fordítását. Ebben az életműben érdekesen keveredik a hagyományosan erdélyi, patriarkális ízű líra a modern életérzések kifejezésével. Az idő múlásával ez utóbbi mind erőteljesebben nyilatkozott meg George A. Petre verseiben; ezek egyéni hangütéssel egyesítik Bacovia és Ady lírai hangulatvilágát és formanyelvét.
Figyeljük meg az Oboseală de toamnă című versének első szakaszát: „Ploaia calcă frunze bolnave de gripă / Și eu aș dori să cînt. / Visul tremură cu canul sub aripă / Pe ramul lovit de vînt”.
Vagyis hozzávetőlegesen: az eső megtapossa a náthás faleveleket, és az álom remegve rejti fejét szárnya alá – kétségtelenül Bacoviára emlékeztető, de mégsem az ólmos esők és hangulatok költőjét utánzó képalkotás ez, hanem az önmagát nyugtalanul kereső poéta egyéni megnyilatkozása. És éppen így egyes verseiben kivetül Ady iránti rajongása, azonban a magyar költő szimbólumrendszere és képi világa az átültetéssel új funkciókat nyer. „Ape străvezii și calde / Curg pe albastre prunduri. / Paște pe cîmpia arsă / Herghelia mea de gînduri.“ A gondolat-ménes kiégett mezőn legel – érdemes lenne az ehhez hasonló gyakori képeket behatóan megvizsgálni, és felszínre hozni a költő alkotó rokonulását Adyhoz, akit a maga temperamentumával és nyelvi készségével híven és jó érzékkel tolmácsolt. Sînge și aur (Vér és arany) című kötete 1930-ban a leggazdagabb román Ady-tolmácsolás, és a közel fél évszázados fordítás mindmáig megőrizte frisseségét.
Mai szemmel és mértékkel George A. Petre költészetének értékeit két irányban érzékelhetjük leginkább, miként azt a kötet bevezetőjében V. Fanache is jelzi: szuggesztív erővel érvényesít meditatív betéteket a lelkiállapotok lírai kifejezésénél, és ugyanakkor modern szellemben újrakölti az örökölt ősi motívumokat. Tudtommal magyarul egyetlen verse jelent meg, feleségének és munkatársának, George A. Petréné, Kiss Máriának a fordításában, az egykori nagyváradi többnyelvű Aurora című folyóiratban.
George A. Petre lírikusi teljesítménye mellett maradandó érdemeket szerzett mint a román–magyar szellemi közeledés és összefogás korai és kitartó előmozdítója. Az 1922 decemberében induló Aurora szerkesztőjeként írta le ezeket a sorokat a testvériséget alapozó és sürgető időkben : „Elindultunk. Fiatalok vagyunk, ellenben Eminescu és Petőfi közös törzsébe oltott ág vagyunk. Ennek a fatörzsnek a gyökerei táplálják mind a két nemzetet. Hiszünk az idők új értelmében, egész hitünkkel ültetgetjük a testvériesülés és a kölcsönös megismerés magját. Kívánjuk, hogy ez a mag kicsírázzon és termést adjon a lelkeket elválasztó határokat nem ismerő emberi talajon“. Ezt a meggyőződését szerkesztőként és műfordítóként egyaránt tettekkel támasztotta alá. Tolmácsolta Petőfit és Adyt, közölte a románra fordított Babitsot, Karinthyt, Kosztolányit, Móriczot. És a kibontakozó romániai magyar irodalom friss terméséből felfigyelt Áprily Lajos, Bartalis János, Reményik Sándor, Salamon László verseire, Ligeti Ernő prózájára, míg az Aurora magyar nyelvű része Eminescu, Caragiale, Coșbuc, Vlahuță, Lucian Blaga, Victor Eftimiu, C. Moldovanu műveit nyújtotta olvasóinak a kölcsönös megismerés szellemében.
Műfordítói tevékenységének kiemelkedő teljesítménye az említett Ady-kötet. Ennek egy félig elégett, megszenesedett példányát őrzi az író felesége, a fasiszták nagyváradi könyvmáglyáján találtak rá, valószínű a modern barbárokat egyaránt ingerelte a forradalmár magyar költő és a román fordítás. George A. Petre vonzalma Ady iránt jelentős szerepet tölt be a román–magyar irodalmi kapcsolatokban.
Fiatalkori barátjára, az 1958-ban elhunyt George A. Petrére emlékezve mondta Zaharia Stancu: „Nagyváradon olvastam először román fordításban Ady Endre verseit. Ezek a költemények első pillanattól kezdve lenyűgöztek (…) Ady Endre volt az első idegen költő, akit őszintén megcsodáltam“. A Beke György interjúkötete számára adott válaszát alátámasztják az Umbre și lespezi című kötetében felvett fordítások, és megértetik Zaharia Stancu meghitt vallomását: „Fordításkötete, a Singe și aur (Vér és arany) gyakran jár a kezemben ma is, évente legalább egyszer újraolvasom. Olyankor egyaránt felidézem Ady Endrét és szerény fordítóját“.
Ez a szerény fordító a magyar irodalom önkéntes követe volt a román szellemiség tájain, cikkezett a romániai magyar írókról és könyvekről, a testvériségről, a közös sorsról, mely egybefűzi az egymás mellett élőket. Jelentős szerepe volt abban, hogy a harmincas években a bukaresti Azi című hetilap rendszeresen ismertette a hazai magyar irodalmi élet eseményeit, és ő maga is szoros baráti kapcsolatot tartott a magyar írókkal. Radnóti meleg szavakkal ajánlotta a költőnek kötetét, a Pogány köszöntőt: „Gheorghe A. Petrének, Ady fordítójának és a béke harcosának igaz tisztelettel őszinte híve Radnóti Miklós. Oradea, 1930. XII. 30.“; Erdélyi József pedig 1932-ben történt találkozásukkor nemcsak köteteinek dedikált példányaival ajándékozta meg, hanem rajzot is készített román költőtársáról.
Úgy gondolom, George A. Petre irodalmi tevékenysége megérdemelné a hazai irodalomtörténészek és a könyvkiadók figyelmét. A magyar irodalomról szóló cikkei, műfordításai a testvéri barátság ápolásának értékes dokumentumai is egyben tükrözik, miként érzékelte egy román író a két háború közötti magyar irodalmat. George A. Petre kötete figyelmeztet adósságunkra: a hazai magyar literatúrának is kötelessége elevenen tartani emlékét.
Annak emlékét, aki 1923. januárjában így tett hitet az emberi szolidaritás mellett: „megindulunk a magunk erejéből, egy történelmi belátástól nógatva: egymásra kell lelnünk minden áron […], és a gyűlölet szakadékán át fekszünk hídnak, hogy testünkön keresztül unokáink, elhibázott évszázadok mulasztásait egy jövendő szebb élet megalapozására jóvá téve, összeölelkezhessenek“. A szöveg magyar fordítása így jelent meg az Aurorában, a fogalmazás nehézkességei azonban nem takarhatják el a lényeget. A történelem előrehozta ezt a romantikus hévvel áhított összeölelkezést, és már a következő nemzedék számára, lehetővé tette, hogy elérje „az ének felszabadulását“ – George A. Petre egyik versének ez a címe –, a különböző nyelven kimondott költői szavak egybecsendülését.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 11. számában, 1975. március 14-én.