1.
Mindig megdöbbenek, mikor a könyvesboltban a vevő így szól:
– Kérek egy regényt.
Mintha a patikába valaki azzal a kívánsággal rontana, hogy az isten szerelmére, valami orvosságot. Mindegy, hogy szódabikarbóna, hajkenőcs vagy mofrium.
A segéd komolyan vallatja:
– Önnek?
– Nem nekem.
– Hány éves az illető?
– Tizenöt.
– Fiú? Leány?
– Leány.
Erre a segéd csalhatatlan ösztönnel a polcra nyúl, onnan kivesz egy könyvet, mely pont tizenöt éves leánynak való.
Csodálatos, ezt én nem tudnám ily biztosan.
Ábécé a prózáról és regényről, In: Új Idők, 1928. április 7.
2.
Egy asszony térdepel az aszfalton, a belvárosi könyvesbolt kirakata előtt.
Karját kitárja, beszél a könyvekhez:
– Jaj, Goethe jaj, Schiller.
Karján rézszám, a rikkancsnők rézszáma. Folytatja a magánbeszédét, emelt hangon, még mindig térden.
– Istenem, Goethe, Schiller. Nekünk is ilyen volt. Éppilyen. Diszkötésben. Eredetiben. Hajadonfőtt hajlong, akár az oltár előtt.
Tragédia, in:K. D.: Én, te, ő,
