Tisztelt Miniszterelnök úr!
A sajtóból értesültem róla, hogy Ferenc pápa szeptemberi budapesti látogatása során nem kíván Önnel találkozni. Ha Ön az előző Eucharisztikus kongresszus idején, 1938 májusában már miniszterelnök lett volna, Pacelli bíboros, vatikáni államtitkár, a későbbi XII. Pius pápa biztos örömmel találkozott volna Önnel, hiszen a kormányzó a pályaudvaron várta a pápai legátust, és az megérkezése pillanatában kezet rázott a magyar államfővel.
Természetesen ez csak afféle gondolati játék, hiszen ahhoz, hogy Ön miniszterelnökként üdvözölhesse a bíborost, legkésőbb 1905-ben kellett volna születnie, ma már 116 éves lenne, és aligha lehetne életben. De ennél az időbeli eltolódásnál is súlyosabb akadálya lenne, lett volna a találkozásuknak, hogy Ön alacsony származása miatt a Horthy Miklós nevével jelzett előző illiberális korszakban aligha emelkedhetett volna olyan magasra, hogy személyesen üdvözölhesse a pápai legátust.
Hiszen magának Horthynak az esetében is csak a különleges történelmi körülmények tették lehetővé, hogy kisnemesi származása ellenére fölébe került a jobbára arisztokrata politikusoknak.
Ugyancsak a történelmi körülmények számlájára írható – vagy előnyének tudható be -, hogy ma gyűjtőfogalomként „történelmi egyházakról”, „keresztény egyházakról” beszélünk. 1938-ban a vatikáni államtitkár, bár diplomataként kezet rázott Horthyval, magában a kálvinista magyar államfőt eretneknek tekintette, akivel a pályaudvaron igen, de a mennyországban biztosan nem fog találkozni. Az Eucharisztikus kongresszus alkalmából rendezett körmeneten Horthy nem volt jelen, az államfői családot a kormányzó katolikus felesége képviselte.
A katolikus-református szemben állás elevenen élt még az 1950-es években is. Az ötvenes évek végén, első éves egyetemista koromban, voltak olyan faluról jött évfolyamtársaim, akik elmondták, kisiskolás korukban a papjuk figyelmeztette őket, a világért be ne lépjenek a református templomba, mert aki oda belép, elkárhozik. Gyerekkoromban többször is elmondták, a református templom tornyán azért van buzogány (valójában a betlehemi csillag jelképe), mert az ördög azzal üti le azoknak a lelkét, akik oda járnak.
Amikor az országgyűlés arról vitázott, hogy március 15-ike vagy augusztus 20-a legyen-e Magyarország hivatalos állami ünnepe, én március 15-e mellett érveltem, egyebek közt arra hivatkozva, hogy István király napja összekapcsolódik a szent király tiszteletével valamint az ereklye-kultusszal, és ezek a tradíciók az ország református lakossága számára idegenek, míg március 15-e mindenki számára ünnep, aki egyetért a felelős kormányzással, a törvény előtti egyenlőséggel, a sajtószabadsággal.
Meglepetésemre képviselőtársam, M. Kiss Sándor református lelkész nyomban szót kért: kijelentette, ebbe ne szóljak bele, ehhez semmi közöm, neki pedig mint református lelkésznek semmi baja a Szent Jobb tiszteletével. Furcsálltam a felszólalást, mert addig azt gondoltam, mindenhez közöm van, amiről az országgyűlés vitázik, de ekkor rá kellett jönnöm, hogy a képviselők között is van, aki egyenlőbb.
Orbán Viktor egyébként nemcsak azért számított volna a hagyományos pápabéliek szemében eretneknek, mert kálvinista, hanem azért is, mert elsőszülött gyermekét egy John Wesly irányzatát követő metodista lelkész keresztelte meg. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, amely az angolszász országokban nagy tiszteletnek örvendő John Wesly elvei alapján jött létre, az Ön pártja parlamenti többsége révén megfosztotta egyházi jogállásától, így tehát, közvetve az Ön döntése nyomán, leánya kívül rekedt azon a keresztyén közösségen, amelynek a keresztség révén a tagjává lett. (Hacsak nem tért át időközben valamelyik „történelmi egyház” hitére.)
Akárhogy van is, Ferenc pápa bizonyára nem az eretneksége miatt kerüli a találkozást Önnel.
Politikai hívei, Erdő Péter bíboros érsek, valamint Semjén Zsolt a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke azzal próbálják rávenni elhatározása megváltoztatására a pápát, hogy Magyarország keresztény ország, Orbán Viktor pedig, részben a migránsok távoltartása révén, részben pedig a történelmi egyházak kiemelt támogatásával azért küzd, hogy továbbra is keresztény ország maradjon.
I. Ferenc francia király viselhette „a legkeresztényibb király” ragadványnevet, Franciaország tarthatta magát az egyház legidősebb leányának, de az efféle besorolásoknak a szekularizált világban nincs értelmük: egy országnak nincs vallása. Egyes országokban van államvallás, az Egyesült Királyság uralkodója egyúttal az anglikán egyház feje, de Magyarországon államvallás sosem volt, nem is lehetett, hiszen a katolikus egyház nem nemzeti egyház, a protestáns egyházak pedig mindig kisebbségben voltak.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 54,76 százaléka mondta azt, hogy valamelyik keresztény felekezethez tartozik, 18,18 százalékának nincs semmilyen felekezeti kötöttsége, 27,16 százaléka pedig nem válaszol az erre vonatkozó kérdésre. Fontos adat az is, hogy a teljes népességen belül azoknak az aránya, aki a két legnagyobb vallás (római katolikus, református) egyikéhez kötődnek, 2001 és 2011 között 67,8 százalékról 48,7 százalékra csökkent. Ezeknek az adatoknak az alapján legfeljebb annyit mondhatunk el, hogy a 2010-es években Magyarország lakosságának mintegy fele kereszténynek vallotta magát.
Ami pedig a migrációt illeti, a Fudan egyetem építésén dolgozó cégek alkalmazottai, az induló egyetem oktatói és kutatói végül pedig az egyetem hallgatói olyan méretű betelepülést jelentenek, amely felülmúlja a migránsok létszámát. Nem is beszélve arról, hogy migránsok nem akartak és nem akarnak Magyarországon maradni, a kínai egyetem kutatói és diákjai ellenben huzamos időre tervezik a magyarországi tartózkodásukat. Kína a terjeszkedését nem fegyverekkel, hanem telepítéssel akarja megoldani. Ezt a célt szolgálta az 1990-es években, kínaiak a volt szocialista országokban a kínai állam támogatásával üzleteket, éttermeket nyitottak, és olcsó kínai árúk tömegét hozták és hozzák be az országba. A migránsokhoz egy dologban hasonlítanak: ők sem keresztények.
Ferenc pápa úgy véli, hogy üldözött, menekülő emberek feltartóztatása, kiszolgáltatása üldözőiknek, menekülő emberek, köztük gyerekek fogva tartása, éheztetése embertelen, keresztényietlen cselekedet, hiszen Jézus és családja is Egyiptomba menekült, ott rejtőzött el, amikor az Evangélium szerint Heródes legyilkoltatta a két évesnél kisebb gyerekeket. Ráadásul a menekülők elűzése a Genfi Egyezményt is sérti, amelyhez 1989-ben Magyarország a volt szocialista országok közül elsőként csatlakozott.
Az Eucharisztikus kongresszus alkalmából Budapesten szentmisét pontifkáló pápa biztosan nem akar olyan emberrel találkozni, aki menekülőket szolgáltat ki üldözőiknek, aki semmibe veszi a szerződéseket, amelyeknek Magyarország a részese.
Ahhoz azonban, tisztelt Miniszterelnök úr, hogy egy fényes, nagy feltűnést keltő ünnepség részese lehessen, nincs szükség Ferenc pápára. Belváros-Lipótváros önkormányzata 2014-ben adta el az úgynevezett déli Klotild palotát. A vevő a török milliárdos Özyer családi vállalkozás, amelynek feje Süleyman Özyer. A kivitelező a műemlék épületek korszerűsítésében tapasztalatokkal rendelkező Laki cég, a kétkezi munkát főként Ukrajnából érkezett vendégmunkások végezték.
Amikor 2020 tavaszán életbe léptek a kijárási korlátozások, reggel hétkor a műszakba érkező dolgozókat gyorshőmérővel ellenőrizték, nincs-e lázuk, és máris mehettek dolgozni. Az embereken védősisak volt, maszkot nem láttam, de a távolságtartásra sem volt mód, hiszen az emberek együtt tolták a sittel teli kocsikat, együtt pakolták ki az emeletről daruval leeresztett faldarabokat. Ebédszünetben az a földön ülve, háttal egymást támasztva fogyasztották el a kenyeret, felvágottat. Az ablakomból figyelve az építkezést, töprengtem, vajon mikor jut eszébe valamelyik főnöknek, hogy odatettessen az embereknek egy hosszú asztalt meg két padot. De nem jutott eszébe senkinek sem.
Közben az építkezés a befejezéshez közeledik. Éjszakánként az egykori Belvárosi Kávéház étterme ki van világítva, már a belső berendezésen dolgoznak. A friss hírek szerint a hatalmas épületben szálloda nyílik, már neve is van: Matild Palace Luxury Collection Hotel. A Matild eredetileg egy pesti vicc: a Klotild palota mellé kellett egy Matild palota. Csakhogy Klotild létezett, Szász-Coburg-Koháry Klotild hercegnő, József Károly főherceg (József nádor fia) felesége. A hajdani Kígyó téren három telek volt a császári-királyi család tulajdonában, két telekre Klotild főhercegnő építette az ikertornyokat, harmadikra maga Ferenc József építtetett egy irdatlan nagy házat. A három épület 1899 és 1901 között épült, mindháromban bérlakások voltak, úgy is hívták őket, hogy királyi bérpaloták.
Özyer úrnak megtetszett a pesti bon-mot, és igazából Matild palotának nevezte el az új házát. Annyiban is ragaszkodott a hagyományhoz, hogy a tulajdoni lapon az épület társasházként szerepel, tucatnyi tulajdoni lap rögzíti, hogy az önkormányzat lakásokat adott el a vevőnek. Valójában a szállodának 130 szobája van, az átlagár egy éjszakára 154 ezer forint. A reggeli 39 Euró. A 130 szobából 19 úgynevezett fejedelmi lakosztály, közülük is kiemelkedik a három szintes koronás torony lakosztály, amely közvetlenül a 48 méter magas tornyot ékesítő főhercegi korona alatt helyezkedik el. A szállodában számos étterem, bár található, az egyik az 1901-ben megnyílt Belvárosi Kávéház hangulatát idézi, itt esténként kabaréműsor szórakoztatja a közönséget. A tető alá rejtve van még egy titkos italbár is, amely a The Duchess (Hercegnő) névre hallgat.
Az elmúlt években az Özyer család neve eltűnt a híradásokból. Már aggódtam, hogy a milliárdos családi vállalkozás netán tönkrement. Hamarosan kiderült azonban, hogy erről szó sincs. Csupán alakult egy Melis Kft. elnevezésű vállalkozás, amely a beruházással kapcsolatos ügyeket intézi, ügyvezetője a család egyik tagja.
Tisztelt Miniszterelnök úr!
A friss sajtóhírek szerint a Matild Palota megnyitására júniusban kerül sor, de annyi nyitási dátum volt már (a legutóbbi 2021 márciusára ígérte a vendégek fogadását), hogy néhány hét halasztás senkinek sem fog feltűnni. Augusztus 29-én lesz a mohácsi csata 495. évfordulója. Süleyman Özyer nem szultán ugyan, de egy nagy szultán nevét viseli. Szinte bizonyos, hogy a Matild Palace megnyitására Budapestre érkezik. Önnek fontosak nemzeti hagyományaink. Utolsó nemzeti királyunk, Szapolyai János, három évvel a mohácsi csata után, a mohácsi csatamezőn találkozott a győzedelmes szultánnal. A magyar trón várományosa a szultán segítségét kérte a másik király, Habsburg Ferdinánd ellenében. A szultán minden megígért, királyunk kezet csókolt a nagy keleti uralkodónak. Szulejmán olyan kegyes volt, hogy felállt trónjáról, és három lépést tett Szapolyai felé, majd ékes kaftánokkal és gyönyörű lovakkal ajándékozta meg magyar barátját. Ettől a jövendő király annyira meghatódott, hogy ismét kezet csókolt a szultánnak.
Néhány nappal később a török sereg kiverte a németet jó Budából, a szultán átadta a Szapolyainak a szent koronát is meg Budát is. Igaz, tíz év múlva visszajött, és akkor mégis elfoglalta a várost, de addig János királynak volt tíz jó éve, aztán meg is halt. Magyarország pedig 1541-ben elvesztette szuverenitását, és csak a trianoni diktátummal kapta vissza, bár területe kétség kívül kisebb lett.
Tisztelt Miniszterelnök úr! Engedjen meg egy jóindulatú tanácsot. Ne huzakodjon se Sorossal, se a folyton akadékoskodó Ferenc pápával, se a német politikusokkal. Ott van Önnek a milliárdos Süleyman, az megvendégeli Önt meg a barátait. Disznótoros talán nem lesz, a sertéshúst a moszlimok ki nem állhatják, de a híres mesterszakácsuk isteni báránysültet csinál majd, és augusztus végén mézédes görögdinnyét is kaphat. A titkos italbárban hazai és külhoni italokat kóstolgathat, megállapíthatja, hogy a magyar pálinkának nincsen párja, megnézhet néhány jelenetet az angol magyar 6:3-ból, a koronás torony márványasztalán lejátszhatnak egy gombfoci meccset Szijjártó Péterrel. Azt biztosan Ön fogja megnyerni.
A pápa pedig misézgessen csak a Hősök terén. Ki törődik vele? Eb ura fakó!
Tisztelt Miniszterelnök úr! Hallgasson rám! Akkor is milyen jól érezte magát, amikor 1989-ben nálunk bulizott az ötvenedik születésnapomon.
Tisztelettel üdvözli:
Kőszeg Ferenc
Forrás: Újnépszabadság