Bernád Ágoston: Korunk Évkönyv – 1974

Beszélgetés Rácz Győzővel, a Korunk főszerkesztő-helyettesével és Veress Zoltánnal, az évkönyv szerkesztőjével

BERNÁD ÁGOSTON: Korainak tűnik, hogy hagyományokról beszéljünk, hiszen csak egy év telt el azóta, hogy az első évkönyvet lapozgatni kezdte az olvasó. Mégis, az az osztatlan hazai siker és külföldi elismerés, amely a 73-as Korunk-évkönyv megjelenését kísérte, feljogosít bennünket arra, hogy hagyományteremtést lássunk a szerkesztőségnek ebben a – távlati jelentőségét még fel sem mérhető – kezdeményezésében. Egy évkönyv: seregszemle, önarckép és – egy kissé – programígéret. Nemcsak a folyóirat részéről, de a folyóiratot éltető közösség művelődési életének fő tendenciáiról is. Nos, ebben az értelemben, újból és újból felmerül a kérdés: milyen sajátos funkciót töltenek be évkönyveitek a hazai művelődésben, a Korunk-hagyomány és a kortárs Korunk-arcél kettős kötelezettségének vetületében?

RÁCZ GYŐZŐ : Valóban, egy újra és újra felmerülő kérdésről van szó. Első évkönyvünk megjelenésekor éppen A Hét hasábjain fejtettem ki, hogy évkönyveinkkel hézagpótló szerepre vállalkoztunk. Az elsővel arra, hogy korképszerű betekintést nyújtsunk a romániai magyar írók és tudósok műhelyébe. Ilyen jellegű könyv ugyanis nálunk még a 73-as évkönyvünk megjelenéséig nem látott napvilágot. A hazai és a külföldi siker, amelyről említést tettél, azt bizonyítja, hogy munkánk nem volt eredménytelen, pedig akkor is meg írtam és most újra hangsúlyozom, hogy több, nemzetközi rangú humán- vagy reáltudományokkal foglalkozó szakemberünk kimaradt az első évkönyvből, elsősorban terjedelmi okok miatt. A múlt évi vállalkozásunkra tehát inkább az a megjegyzésed illik, hogy „önarckép és egy kissé programígéret”, mint az, hogy „seregszemle”. Ha majd módod lesz áttekinteni idei, második évkönyvünk szerzőinek névsorát, azt hiszem, te is, aki pedig jól ismered a hazai magyar szellemi élet képviselőit, meg fogsz lepődni, mennyi olyan szerzőt találsz, akinek – ha az említett kiadványunk terjedelme nem húsz ív – feltétlenül az első évkönyvben is szerepelnie kellett volna. Az első seregszemle tehát objektív okok miatt csak részleges volt.
Ezek után jogosan kérdezhetnéd, hogy miért nem tartottuk meg az idén is a körképszerű jelleget. Mindenekelőtt azért, mert a romániai magyar szellemi életnek voltak és vannak olyan „fehér foltjai”, amelyeknek bemutatása éppen a „Korunk-hagyomány és a kortárs Korunk-arcél kettős kötelezettségének vetületében”, a mi megítélésünk szerint ma fontosabb, mint a körképszerű vállalkozások folytatása. Mondom, ez egyelőre szerkesztőségünk álláspontja a hagyományokhoz való viszonyunkról; várjuk olvasóink bíráló vagy elismerő megjegyzéseit. Amiben azt hiszem, már most sem kételkedhetünk, az az, hogy munkánk minőségétől részben függetlenül, maga a tematika, amelyet elemzünk, szerves része annak a feladatkörnek, amelyet te is Korunk-hagyomány jellegűnek neveztél. Ebben az értelemben engedd meg, hogy befejezésül első kérdésedre, véleményeddel ellentétben, azt mondjam: nekem már nem tűnik korainak a Korunk-évkönyvek hagyományairól beszélni, legfennebb arról van szó, hogy ez a hagyomány csak egyéves, de biztos, hogy hagyomány már, és remélem, idők múltán is emlegetni fogják, hogy ez a hagyomány 1973-ban kezdődött, nem hamarabb és nem később. Nézd el nekem, hogy erről a kérdésről ilyen kategorikusan és ilyen elfogultan beszélek.

B. Á.: Valóban, az eddigi eredmények alapján, teljesen jogos ez az „elfogultságod”… Nos, az imént mutattál rá arra, hogy az első évkönyv tanulmányai a hazai magyar tudományosság műhelyeibe vezették el az olvasót. Kortárs keresztmetszetét adták jelenlétünknek, alkotó részvételünknek ország és világ tudományos életében, a legkülönbözőbb szakterületeken. Milyen új tartalmi rendezőelv vezette a szerkesztőt most, a második évkönyv tárgyi-szerkezeti megtervezésekor, a második kötet milyen új tematikát ígér?

R. Gy.: Első kérdésedre válaszolva említettem, hogy miért mondtunk le idei évkönyvünkben a hazai szellemi élet keresztmetszetét nyújtó vállalkozás folytatásáról. 74-es évkönyvünkben mindenekelőtt a romániai magyar sajtótudomány és sajtótörténet kérdéseit elemezzük. Irodalomtörténészként és szerkesztőként nyilván te is jól tudod, hogy művelődési életünknek ezt a vonatkozását nemcsak azért érdemes tárgyalnunk, mert monografikus igénnyel még nem dolgozták fel, hanem azért is, mert haladó hagyományaink, a román–magyar közös múlt sokfelé ágazó és ma is sok aktuális jelentőségű problémáját tartalmazza.
Ami a rendezőelv kérdését illeti: Veress Zoltán problémafölvető bevezető tanulmánya után Jordáky Lajos sajtótudományi és sajtótörténeti tanulmányát közöljük, majd a legjelentősebb romániai magyar sajtótermékek, vállalkozások és területek problémáit térképezzük fel – összefüggésben az egész hazai sajtó fejlődésével. Sajnos ezúttal is el kell mondanom, hogy – elsősorban terjedelmi okok miatt – vállalkozásunk ezúttal sem kimerítően monografikus jellegű.

B. Á. : A 74-es évkönyv tehát sajtótörténetünk köréből választotta törzsanyagát. Az alcím történeti jellegű tájékozódásról „árulkodik”… Nos, mi indokolta tárgyválasztásotokat, s ez a tárgyválasztás hogyan függ össze a Korunkra annyira jellemző „kontemporán-prospektív” szemlélettel, tendenciával?

VERESS ZOLTÁN : Mint már Rácz Győző is mondotta, a témaválasztást elsősorban a sajtótörténet mint tudományos kutatási terület viszonylagos elhanyagoltsága indokolta. Magyarán: alkalmat teremtettünk néhány szerző számára, hogy előadja, amit eddigi sajtótörténeti vizsgálódásaiból leszűrt – és néhány más szerző számára, hogy beássa magát sajtó történetünk „kásahegyébe”. Ha az előbb Rácz Győző szükségesnek tartotta megemlíteni, hogy első évkönyvünkből sok olyan szakember kimaradt, akinek jelenléte indokolt lett volna, én most arra szeretnék rámutatni, hogy viszont az első évkönyv szerzői között van néhány, akinek a jelenléte éppen itt volna rendkívül indokolt, mivel már „letették a garast” a hazai magyar sajtótörténet kutatásában – de úgy gondoltuk, hogy kiadványunkban, amelynek terjedelme meghatározott, nem közlünk tanulmányt ugyanattól a szerzőtől két egymást követő évben. Úgy érzem, az évkönyv vesztesége, hogy nem szerepel benne például Balogh Edgár, Benkő Samu, Tóth Sándor és más „első évkönyvesek” – nyeresége viszont az, hogy itt a sajtótörténeti vizsgálódásokban jó néhány náluk kezdőbb, fiatalabb kutató is helyet kapott. Pontosabban: ez talán nem is az évkönyv nyeresége, hanem szellemi életünké, amelyet az évkönyv, úgy látszik, jelentékenyen aktivizál.

B. Á.: Ez minden bizonnyal így is van. Most pedig előzetesként, a tanulmányokról, az évkönyv szerzőiről mondanál néhány szót! De kérlek, ne feledkezz meg előző kérdésemnek arról a vonatkozásáról sem, amely a történetiség és a kortársi jövőbe tekintés összefüggéseinek megvilágítását igényli.

V. Z.: Tekints el attól, hogy név szerint említsem az egyes tanulmányok szerzőit: inkább a tanulmányok felfogásáról, belső rendezőelvéről beszélnék. Szerzőink általában nem egyes régi sajtótermékek „kismonográfiáját” írják meg, hanem jelenségeket, folyamatokat, sajátos tematikákat vizsgálnak. Körülírások helyett, azt hiszem, jobb néhány példa. Egyik szerző a hazai magyar természettudományos szakirodalomnak a sajtóban való jelentkezését követi nyomon, különös tekintettel az éppen száz éve indult Erdélyi Múzeumra, egy másik szerző az ismeretterjesztő közírás hazai sajtóbeli sorsát vizsgálja, egy harmadik a mezőgazdasági, egy negyedik az orvosi időszaki kiadványokról ír – s ugyanígy kerülnek szóba az 1849-es székely hadilapok, a színházművészettel foglalkozó sajtótermékek, a családi képeslapok, a diáklapok stb. is, mindenekelőtt pedig a romániai s ezen belül főleg a magyar nyelvű munkásmozgalmi sajtó. Persze, ezzel nem merítettem ki az egész tematikát, de hát a többit meglátjátok majd az évkönyvben. Most pedig hadd térjek vissza egy, az első kérdésedben megfogalmazott problémára. Ezeknek az említett tárgyköröknek a vizsgálatát azért tartjuk fontosnak, hogy lássuk a fejlődés erővonalait: hogy jobban megismerjük azt, amit folytatnunk kell: hogy tisztábban lássuk, milyen feladatokat kell vállalnia a múlt sajtója és a jövő sajtója (és rádiója-televíziója) között élő, működő, megjelenő mai sajtónknak.

B. Á.: Ez valóban igen gazdag, változatos anyag, a hazai magyar sajtótörténet különböző területeiről. Ahogy mondottátok, a teljesség, a részletes monografikus feldolgozásigényes feladata nélkül. De így, egyhelyütt mégis impozáns kultúrtörténeti „információszolgáltatás” a dolgozatok egymásutánja, s további feladatok, kutatások irányjelzője… Végül pedig, s talán legtürelmetlenebbül: mikor vehetjük kézbe az 1974-es Korunk-évkönyvet?

R. Gy.: Bármilyen furcsának is találod a válaszomat: ez most már főleg a nyomdán múlik. Ha minden az elképzeléseink szerint történik, legkésőbb december hónap utolsó harmadában megjelenünk. Tehát még mindig optimális időben. Évkönyvünket hűséges olvasóinknak ajánlott szilveszteri ajándéknak is szánjuk, akiknek az évkönyvhagyományok folytatásában nyújtott támogatását ezúton is a Korunk egész szerkesztősége nevében megköszönöm.

B. Á.: Köszönöm én is nyilatkozatotokat A Hét s a rövidesen megjelenő évkönyvetek olvasói nevében.

Megjelent A Hét IV. évfolyama 51. számában, 1973. december 21-én.