Akár egy shakespeare-i dráma is lehetne. Adva van egy tehetséges rendező – Vidnyánszki Attila –, aki a rossz oldalra áll (eladja lelkét a Gonosznak), és tönkre akarja tenni azt, ami éppen a lényege a művészetnek (az övének is): a szabadságot. Tehetséges rendező ellen fellázad a saját fia és a szakma, a leendő színház- és filmművészek elfoglalják az egyetemüket, ha úgy tetszik testükkel védik az elvet, az egyetemi autonómiát.
Gonoszt ez a dolog megzavarja. Nem tud rá hatékony választ adni. Az eddigi kommunikációs klisék – Soros-Gyurcsány-migránsok – nem működnek, erőszakot mégsem lehet alkalmazni (bár egy Jaruzelski tábornokot idéző gépesített lövészezredest, Szarka Gábort bevetettek, ám ő tankok nélkül nem sokat tud tenni), fenyegetés és ígérgetés sem oldotta fel a konfliktust, a jogi eljárás hosszadalmas és bizonytalan kimenetelű. A diákok hazai pályán verhetetlenek, rokonszenvesek, nagyon nagy a társadalmi támogatottságuk (persze könnyű nekik: igazuk van), a magyar és külföldi művészek, színházak, nemzetközi szakmai szervezetek óriási többsége szolidáris velük. Október 23-án több tízezer embert vittek az utcára, mindenkinél hitelesebben idézve meg ’56 szellemét.
Valahol itt tart most, a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet. Patt. Megítélésem szerint napjainkban ez a második komolyabb repedés az Orbán-kormány teremtette központosító rendszeren. (Az első a Telex internetes portál megjelenése, amelyik azt bizonyítja, hogy a „magyaremberek” el tudnak és akarnak tartani legalább egy független internetes újságot, nem nézik tétlenül a teljes magyar sajtó bedarálását és propagandagépezetté alakítását.)
A történet paradoxonja az, hogy a diákok kényesen ügyelnek arra, hogy egyetemfoglalásukat ne lehessen pártpolitikai célokra felhasználni (nem engedtek mikrofonjukhoz politikusokat, megköszönték nekik, hogy távol maradtak tiltakozásuktól), így lehetőséget adtak a kormánynak arra, hogy tárgyalásos úton rendezzék a konfliktust úgy, hogy ebből a Fidesz, vagy Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter különösebb presztízsveszteség nélkül jöjjön ki.
Ezzel szemben a kormány kezdettől fogva politikai akcióként kezelte a diákmegmozdulást. Jól jelzi ez azt, hogy az Orbán Viktor vezette kabinet csak vagy-vagy megoldásokban tud gondolkodni, az általa meghirdetett nemzeti együttműködés rendszere épp a nemzeti együttműködésre képtelen. Ezzel a kormány saját magát szorította csapdába, hiszen a dolgok mai állása után ebből a helyzetből már csak vesztesen tud kijönni, a kérdés mindössze a veszteség mértéke lehet. A tiltakozó diákok a magyar és nemzetközi közvélemény rokonszenvét már megnyerték. Ezek után bármit tesz is a kormány, az már nem tudja megváltoztatni a történet narratíváját: erkölcsös fiatalok állnak szemben az önkényes kormánnyal.
Két megoldás lehetséges. A shakespeare-i forgatókönyvnek jobban megfelelő szerint a Gonosz nem tűrheti, hogy packázzanak vele, erővel, vagy fondorlattal elveszi a diákoktól az egyetemet, megtorol és példát statuál, ám ezzel aláássa saját hatalmát, megőrül, vesztébe rohan („Ötszáz énekli hangosan. A vértanúk dalát”). A másik lehetséges fejlemény – ez inkább az antik drámákra jellemző – a Gonosz belátja, hogy tehetetlen és ezért minden mocskot a Tehetséges rendezőre ken, majd látványosan feláldozza azt. Erre a forgatókönyvre is utalhat a Népszava információja, miszerint tegnap Vidnyánszki Attila külön megbeszélést folytatott Orbán Viktorral.
Utolsó jelenet: Tehetséges rendező megvilágosul és óva inti a művészeket attól, hogy valaha is a Gonosszal cimboráljanak, majd elbukik. Függöny.
