Az augusztus 20-i ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás. A nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret először ünnepélyesen megszentelik, majd felszelik, és végül szétosztják a darabjait. A hagyomány szerint az aratás után Szent István napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Mivel új búzából sütni először augusztusban lehetett, ezért a hónapot az új kenyér havának is nevezik.
Ezen a napon országszerte aratóünnepeket tartottak, ahol az aratás befejeztével az aratók búzakalászból és mezei virágokból aratókoszorút vagy búzababát kötöttek és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték. A mulatságon ettek, ittak és általában tánccal zárult az aratóünnep.
Az új kenyér vallásos hagyománya is a népi aratóünnephez kapcsolódik, azonban eredetileg nem augusztus 20-án rendezték, hanem a középkori Magyarországon július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották. Ezen a napon aratási felvonulást tartottak, melyen a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. Első útjuk a templomhoz vezetett, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére.
1899-ben Darányi Ignác földművelésügyi miniszter rendeletbe foglalta az akkorra kissé feledésbe merült aratóünnep felújítását. Egyre több ünnepi mozzanat kapott helyet a rendezvényeken, többek között a kenyéráldás is. 1922 körül már volt, ahol az aratóünnepet a Magyar Kenyér ünnepének nevezték.
Ez az ünnep a második világháború után kapott új dátumot. 1945-ben az Országgyűlés meg akarta változtatni az augusztus 20-i ünnepnap jelentését, ezért megtette azt az egykori aratóünnepeket, aratóbálokat idéző új kenyér ünnepévé. A politikai erők ezzel próbálták ellensúlyozni a Szent István nap szakrális jellegét. Ezzel szándékoltan szembemenve a rendszerváltás után, 1991-ben az Országgyűlés a nemzeti ünnepek közül kiemelte augusztus 20-át és állami ünneppé nyilvánította, de a jeles napnak továbbra is fontos mozzanata maradt a kenyérszentelés.
Napjainkban augusztus 20. ötvözi Szent István kultuszát, az államalapítás emlékét, valamint az aratás befejezésével az új kenyér ünneplését – így foglalja össze az ünnep fejlődését egy közkézen forgó ismertető.
De vajon az új kenyér jó kenyér-e? Nyilván, amit az ünnepre sütnek, az a kenyér igazi kenyér. De ezzel mintha vége is lenne a kenyér ünneplésének. Annak idején a parasztok a búzát életnek hívták, és a belőle sült kenyérből soha egy morzsányi sem ment kárba. Talán az egyetlen étel volt, amiből semmit sem volt szabad kidobni. Miért? Mert valóban az élet volt, sokszor életmentő. Ha csak egy darabot kapott is egy koldus vagy egy szegény napszámos, már életet mentett. Semmiképpen sem dobták ki: ha másképpen nem volt már fogyasztható, akkor a száraz kenyérhaját vizezték, vagy a maradékot a jószág kapta meg, esetleg a háziasszony morzsát készített belőle. Akkor nem jutott minden háztartásba zsemlyemorzsa ám!
De kenyérnek nevezhető-e mindaz, amit ma kenyérként, kenyérnek árusítanak? Biztos van közöttük olyan is, de a többség nem kenyér, csak valamiféle sütőipari termék. Annak idején a pékek nem is engedtek ki a kezük közül ilyesmit, pontosabban be sem vetették a kemencéjükbe. Miért? Mert adtak magukra.
Büszkék voltak a munkájukra, és azon versengtek – ilyen a nemes versengés – , hogy kinek a portékája a jobb, ízletesebb.
Ma, ami kijön a kemencékből, többnyire csak sütőipari produktum, kis búzaliszt töméntelen adalékokkal. Kenyér címén valami zacskóba csomagolt, gumiszerű, hamar penészedő, ízetlen áru kerül a kosárba. Mindez a Magyar Pékszövetség, a minisztériumok, a NÉBIH, a mindenféle hatóság és társadalmi szervezet csendes asszisztálása mellett zajlik.
Egyáltalán, pékszövetségnek lehet-e nevezni egy olyan szervezetet, amelyik csak a bekerülési költségekről tud állandóan sopánkodni? Még nem láttam tőlük egyetlen olyan számítást, amely azt elemezte volna: mi lenne, ha valóban igazi kenyeret sütnének. Van egy olyan nagyon sötét sejtésem, hogy akkor nem forogna az üzlet, mert nem kellene naponta, kétnaponta ezért a valamiért, amit nem igazán tudok kenyérnek nevezni, a boltba menni. Lehet, hogy a KENYÉR drágább lenne, de nem tömnének adalékokkal, nem kerülne ennyi romlott áru a szemétbe, és jobb ízűen ennénk. Mert ami az asztalra kerül, az többnyire minősíthetetlen.
A jelenlegi pékszövetséget inkább sütőipari szövetségnek nevezném, mert a pékszövetség megnevezésre azok lennének inkább jogosultak, akik az igazi kenyeret állítják elő.
Ha élhetek egy javaslattal: az új kenyér ünnepe ne csak egy napra szóljon! Már csak azért sem, mert akármilyen is az időjárás, az ország kenyérgabonája minden évben megterem. Akkor pedig használjuk is fel, ahogy kell.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. augusztus 19-én.
