Tanulságos, jó hangulatú ünnepségen köszöntötték a hetvenéves filozófust, egyetemi tanárt, publicistát. Az esemény bensőségesnek a szónak „családias” jelentésében nem volt nevezhető, hiszen a budapesti Rumbach utcai zsinagógában százak gyűltek össze – tanítványok, barátok, ismerősök –, hogy kifejezzék tiszteletüket az ünnepeltnek. (A nyitó képen: az ünnepeltnek szülinapi torta is jár…)
Gábor György meghatottan köszönte meg barátainak, kollégáinak, tanítványainak, családtagjainak – „egyszóval mindenkinek” a megbecsülést, amiben a „zsinagóga lélegzet-elállítóan szép terében” részesítették. Nagy derültséget keltett, amikor azt is elárulta, hogy a meglepetésnek szánt tanulmánykötetről mégis sikerült idő előtt értesülnie, mert tévedésből ő is megkapta azt az e-mailt, amely a nyomdaköltség átutalásának esedékességére emlékeztetett.
Az is megfordult a fejében – fejtegette tréfálkozva –, hogy el sem indul otthonról az ünnepségre, hiszen „egyszerűbb lett volna enélkül az életünk…” Aztán mégis eljött, ám belépve a terembe megrettent a hatalmas tömegtől. „Csak nem a temetésemre jöttek ennyien?”
Remek humorú, lendületesen fiatal ember Gábor György, s annyiban igazat kell adnunk neki, hogy a hetven év még nem olyan sok idő; legalábbis a „bátor megöregedéshez” – goethei értelemben – egyelőre kevés. Ráérnénk ünnepelni húsz év múlva is, ám ez a „röpke” hetven év nagyon is megérdemli, hogy megálljunk a nagy rohanásban, és méltassuk a hatalmas tudományos, oktatói teljesítményt. Nem szólva a szerteágazó publicisztikai munkásságról, a sok ezer cikkről, a blogírásról.
Gábor György – vagy ahogyan a legtöbben ismerik/szólítják: Gábor Gyuri – már tinédzserként filozófusnak készült, a bölcsesség szeretete irányította lépteit a budapesti tudományegyetemre. 1972-ben, érettségi után föl is vették, ám ősszel a tanévkezdéskor kiderült, mégsem indítanak filozófiaszakot. Tessék valamilyen más szakot választani! Csak kétéves késéssel, miután „átszervezték” a tanszéket, vehette föl a filozófiát, addig helyette a magyar irodalmat választotta.
Életkoránál fogva e sorok írója jól emlékszik a hatvanas évek végére, a hetvenesek első felére, amikor a hazai filozófusok, sőt filozófus egyetemi hallgatók is afféle veszélyes és gyanús elemeknek számítottak. Mert például nyilatkozatban ítélték el az 1968-i csehszlovákiai bevonulást, „botrányos” cikkeket írtak egyebek mellett a pluralizmus szükségességéről és bírálták a kanonizált, egyedüli üdvözítőnek számító marxizmust. Ilyen szellemi közegben végezte felsőfokú tanulmányait Gábor György, s lett azok befejezésével először tudományos kutató, majd egyetemi oktató – az ország számos intézményében. Tanított Miskolcon, Szegeden, az ELTE-n, a Corvinuson, a Színművészeti Egyetemen. Három éve a Freeszfe Doktori Tanácsának tagja, 1998 óta pedig az ORZSE (Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem) egyetemi tanára, ahol egyebek mellett vallás- és filozófiatörténetről, a judaizmusról, a zsidó-keresztény hagyományokról, a XX. századi politikai messianizmusról tart előadásokat, szemináriumokat.
Mint a születésnapi ünnepségen megtudtuk, tanítványai nem egyetemi hallgatók, hanem kérdezők. Nem a hallgatás, hanem a kérdések lendítik ugyanis igazán előre a tanítást, a megismerést. Ha nem tudunk válaszolni a kérdésre, ez nem ok a sértődésre (ahogyan ez a porosz oktatási modellben meggyökeresedett), hanem törjük a fejünket, hogy megtaláljuk a helyes (vagy átmenetileg helyesnek vélt) felelelet.
Köszöntőjében Kiss Henriett, a Rumbach igazgatója azt hangsúlyozta, hogy Gábor György nem csupán filozófiai, vallástörténeti ismereteket ad át, hanem irodalom- és zenerajongó lévén esztétikai iránymutatást is kaphatunk tőle. Annak a hagyománynak a képviselője, amely egységben látja és láttatja a kultúrát a tudománnyal, s arra int: legyünk nyitottak a világra, próbáljuk jobban, mélyebben megérteni a világot – a múltat és a jelent egyaránt.
Fenyves Katalin–Vörös Kata (szerk.): A Mindenség megismerése – Tanulmányok a 70 éves Gábor György tiszteletére.
Gábor György témái „köszönnek vissza” a Mindenség megismerése című, köszöntő kötet lapjairól is. A harminchét tanulmány szolgált kiindulópontul ahhoz a kerekasztal-beszélgetéshez, amely plasztikusan érzékeltette az ünnepelt szerteágazó és sziporkázó szellemiségét.
A születésnapi kötetről és Gábor György munkásságáról Balázs Gábor eszmetörténész, Borbély Gábor filozófus, Gyáni Gábor történész, Gyenge Zoltán filozófus és Heller Mária szociológus beszélgetett.
A szerkesztő megjegyzése
Gábor György (Budapest, 1954. február 6.) filozófus, habilitált egyetemi tanár, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársa, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára.
Beszélő szerkesztője, rovatvezetője (1993–1995)
Balkon szerkesztője (1995–1996)
Világosság szerkesztője (1996–2002)
Mórija-könyvek szerkesztője (Kiadja az Országos Főrabbi Hivatal – Universitas Kiadó – 1999-2001)
Saeculum-könyvek (kiadja a Jószöveg Műhely Kiadó – 2003-tól)
Publikációinak száma az önálló kötetek mellett, – tanulmányok, esszék, cikkek, kritikák – megközelíti a hatszázat. A kisajátított Isten országa. Szakrális politikai szimbólum – szimbolikus politikai szakralitás címmel mintegy ötvenoldalas tanulmányt írt Orbán Viktor valláskultúrájáról és egyházpolitikájáról a Magyar Bálint által szerkesztett, 2013 őszén megjelent Magyar polip című kötetbe. (Wikipédia)
Gábor György sziporkázóan szellemes, végtelenül kulturált és tanulságos szövegeivel az Új Hét Esszé és Vélemény rovatában is gyakran találkozhat az olvasó.
Gábor György: A Rumbach zsinagóga lélegzetelállítóan szép terében
Nekem még sosem volt olyan szeretetben és megbecsülésben részem, annyi csodás baráttól, nagyszerű kollégától, kedves ismerőstől, oktatójukként mindannyiukra büszke, remek tanítványaimtól és imádott családtagjaimtól körülvéve, mint amiben tegnap részesülhettem a Rumbach zsinagóga lélegzetelállítóan szép terében.
Köszönöm a meglepetéskötet két szerkesztőjének, Fenyves Katalinnak és Vörös Katának fantasztikus munkáját, a kötet harminchét szerzőjének a tanulmányait – Bacsó Bélának, Balázs Gábornak, Basics Beatrixnak, Borbély Gábornak, Boros Gábornak, Bozóki Andrásnak, Csepeli Györgynek, Csorba Lászlónak, Dobos Károlynak, Fazekas Csabának, Fényes Balázsnak, Fenyves Katalinnak, Fleck Zoltánnak, Frölich Róbertnek, Grajczjár Istvánnak, Gyáni Gábornak, Gyenge Zoltánnak, Hajdu Istvánnak, Karasszon Istvánnak, Karsai Lászlónak, Komoróczy Szonjának, Konrád Miklósnak, Lackó Sándornak, Ludassy Máriának, Molnár Juditnak, Örkény Antalnak, Peremiczky Szilviának, Rényi Andrásnak, Rugási Gyulának, Schweitzer Gábornak, Schwendtner Tibornak, Tamási Balázsnak, Toronyi Zsuzsannának, Vajda Mihálynak, Valastyán Tamásnak, Vörös Katának, Weiss Jánosnak, Zsengellér Józsefnek –, akik hihetetlenül komoly és értékes dolgozataikkal egymást múlták felül, s olyan Festschrifttel ajándékoztak meg, amely színvonalát tekintve – nyugodtan mondhatom – páratlan; köszönet a Mazsihisz elnöksége nagyvonalú támogatásának és az OR-ZSE vezetőinek, köszönöm Kiss Heninek, a Rumbach zsinagóga igazgatójának mellbeverően szép szavait, dr. Grósz Andornak a kedves és őszinte laudációját, köszönet illeti a panelbeszélgetés résztvevőit és a beszélgetés roppant felkészült moderátorának, Heller Máriának a munkáját.
Köszönöm a tabula gratulatoria csodás névsorát, köztük olyanokkal, akiktől rengeteget tanultam és rengeteget tanulok.
Köszönet a sok-sok kedves ismerősnek és érdeklődőnek, akik megtiszteltek jelenlétükkel, figyelmükkel és szeretetükkel. Köszönöm, hogy annyian kérték az aláírásomat a kötethez, jóllehet valójában nem nekem, hanem a fenti harminchét nagyszerű szerzőnek kellett volna dedikálnia.
És külön köszönet a figyelmességért, a remek diabetikus csokoládétortáért!
Amiben tegnap volt részem, az felejthetetlen, egyúttal akkora muníció, amely a legvacakabb pillanatokban is bőven elég lesz a „csak azért is” folytatáshoz.
Gábor György Facebook-bejegyzése 2024. március 31-án.
