– Mester – kérdezte egy tanítvány Szo-ci Opata apátot, a híres zen-tanítót –, hogyan legyünk tökéletesek?
– Mondj le az igényeidről, kedvesem.
– Miféle igényeimről? – kérdezte a tanítvány. – Itt ülök egy ócska, vékony pokrócba burkolózva, mert amikor a kolostorba érkeztem, elvettétek a szép ruhámat. Mezítláb vagyok, mert lehúztátok a lábamról a kényelmes, szőrrel bélelt, meleg papucsomat, amit atyámtól kaptam búcsúzóul, mikor ide indultam. Azt mondta, a papucs kemény fatalpa jól jön majd a sziklás himalájai utakon. Baromi hideg van a kolostorban, mert csak az apáti fülkét fűtjük éjjel-nappal, és korog a gyomrom, mivel napi egy csésze dohos rizst kapok, pedig egész nap a raktárakban segítek a parasztoknak lepakolni a rengeteg jakvajat, babot, húst, kölest, mogyorót, single malt skót whiskyt, amit a völgyből hoznak. A múltkor rágurult a lábamra egy óriási boroshordó – jut eszembe, bort sem láttam már hónapok óta -, erre levágtátok két lábujjamat, mert nem volt gyolcs a bekötözéséhez. Gondolod, Mester, hogy itt ülnék, és téged kérdezgetnélek, ha lennének még igényeim?
– Add fel a vágyaidat is.
– Egyetlen vágyam a tudás – hogy miért? Hiszen ezért kérdezlek, Mester. Hogyan lehetnék tökéletes?
Erre a Mester levette a papucsát (kényelmes, szőrrel bélelt, meleg papucs volt, jó kemény fatalppal), és baromira tarkón vágta vele a tanítványt.
– Ez a válasz, Mester? – kérdezte kábán a tanítvány, ahogy a fejét rázva magához tért.
– Francokat! – röhögött a nagy Szo-ci Opata. – Egyszerűen csak jólesett. Most tökéletesen érzem magam.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. június 21-én.
