Egyszer beültünk a Pipába, a Nagycsarnok mellett, inni és a világot megváltani, ebben a sorrendben. Az első csont nélkül sikerült, alaposan berúgtunk. Nemigen emlékszem, hogy kerültem haza, Kőbányára. Röpke pár óra múlva megmagyarázhatatlanul korán csengett a telefonom. Óvatosan felvettem (a fejem hasogatott, a gyomrom bukfencezett), tétován belehallóztam.
– Szervusz, Tamás Gazsi vagyok – recsegte a telefon. – Ne haragudj, kérlek, hogy ilyen korán zargatlak, de fölébredtem, és azóta nem hagy nyugodni a dolog. Ugye, nem mondtam tegnap nagy marhaságokat Pannekoek és Lenin viszonyáról?
Most már akár hajnalban is hívhatnál, Gazsi. Nem töröltem ki a számodat a telefonból. Ahogy szaporodik fogamban az idegen anyag, egyre több olyan szám van a telefonkönyvemben, amiről már nem fog felhívni senki, pedig hogy örülnék neki, ha mégis, valahogy! És egyre kevesebbet alszom. Mondhatnál akár marhaságokat Pannekoek és Lenin viszonyáról a hajnali telefonba. Vagy csak annyit mondanál, „Láttad, olvastad? Ez, kérlek, förtelmes!”. Nem is kellene visszakérdeznem, hogy mire gondolsz. Gondolhatnál szinte bármire.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. január 15-én.
