Vettünk egy IKEA ágykeretet, bizonyos NEIDEN fantázianevűt, a legolcsóbbat (27 ezer forint meg egy kicsi), mert kellett egy új ágy (épül, szépül, több tiszteletet). Csinos darab; mondjuk, az kicsit feltűnő, hogy az IKEA már a tegeződést is hagyta a francba, csak ábrákkal kommunikál, mint egy propagandaplakát.
Az ágy nem túl bonyolult, ha az ábra nem lenne, alighanem még könnyebb lenne összerakni. Csak hát a középső tartórudat elbasz… elszabták. Azok a lukak, amik a fejtámlához illesztik, jó fél centivel arrébb vannak fúrva. Erőltetem, nem megy. Ilyen műfaj ez a kurva bútor, pár milliméter is számít. Rövid vacillálás: vigyük vissza? De az ágy most kell, meg a franc akar harmincöt kilométert autózni (oda-vissza hetven), ráadásul meg az IKEA elvarázsolt kastélyában bolyongani (ahol mindig eltévedek), és az IKEA kafkai kastélyában reklamációt intézni. Felfúrjam a lukakat? De akkor oda az amúgy is bizonytalan garancia. Ilyenkor segít a YouTube, a botcsinálta mesterember jóbarátja (már ha az illető botcsinálta mesterembernek van türelme végignézni egy rakás reklámot). Ügyes indonéz szaki pikk-pakk rakja is összefelé, közben vigyorog, mintha indonéz szakinak lenni maga lenne a mennyország. Aztán eljut az inkriminált tartórúdig. Próbálja, nem illik össze. Elkúr… izé, elfúrták vagy fél centivel. Nézi, forgatja. Még a mosoly is eltűnik az arcáról. Végül fog egy bazi nagy fúrót, felfúrja. Mondjuk, így a merevítést szolgáló fémcsövecskék már lötyögnek benne, de megcsűri egy jó adag ragasztóval, aztán jóvanazúgy. Közben már megint vigyorog, bár én érzek némi bosszúságot a mosolya mögött.
Felfúrom (a leírásban „tömör fenyőfának” nevezett matéria olyan puha, hogy akár kiskanállal is kivájhatnám), a cső értelemszerűen lötyög. Mindegy, én egy fapecekkel ékelem ki, amit erre faragok egy valóban tömör deszkából, talán jobb a ragasztónál, meg még rácsavarozok az egészre egy plusz fémpántot, összefogja, jóvanazúgy. Ugrálni nem kell rajta, nem trambulin.
Azért megnézem a vonatkozó YouTube videó keltezését. Ötéves. Alatta kommentek sora panaszolja ugyanazt: elbasz… elszabták, elkúr… elfúrták a középső rudat az IKEA remek gyártósorán. Ezek szerint mindet, vagy legalábbis sokat. Ezek szerint öt év alatt az IKEA-nak nem akadt egy szakija, aki odamegy, átállítja az adott lyukakért felelős gépet, oszt’ jónapot, nézzed, proli, minden klappol. Pont leszarják, hiszen, gondolom, a vevők kilencven százaléka úgyis felfúrja, az ember találékony, annak idején feldobott valami büdös csontot az égbe, aztán – láss csodát! – űrhajó lett belőle. Különben is: ez a legolcsóbb ágykeretük ebben a méretben, aki pontos illesztésekre vágyik, vásároljon prémiumterméket (vagy rendeljen az IKEA-tól összeszerelést, majd akkor az erre hivatott munkatárs fúrja fel és csűri tele ragasztóval).
Semmi kis történet ez, olyan hétköznapi. Nem is feltétlenül az IKEA-ról szól (kicsit persze igen), hanem erről a mentalitásról. Hogy a szar is ízes, és ha az ember sokáig rágcsálja, akár hozzá is lehet szokni. Bár néha azért a legmakacsabb mosoly is elfakul.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. október 12-én.
