Nehéz, ólmos másnapi reggel volt, mikor Sztálin elvtárs lassan kinyitotta bevérzett, sárgás szemét, és óvatosan körbenézett Kreml-béli szobáján.
A nagy ebédlőben érte a hajnal, fejében tompa fájdalomdugattyúkként duhogtak a tegnapi édes grúz borok, édesbús grúz dalok, a nagy Szovjetunió irányításának megannyi baja-gondja. Az asztalon üres üvegek hevertek, a poharakban pipahamu, a falról figyelő jókora Lenin-portréhoz valaki egy üveg vodkát vágott, a vodka – nem amolyan népi vegykohókban gumicsizmából főzött, találékony proletár bundavodka, hanem valódi, arisztokratikusan tiszta szesz, még a cári pincékből – kissé feloldotta az olajfestéket, és Lenin furcsán, lesajnálóan fintorogni látszott.
– Mindig is egy savanyú fatökű voltál, Iljics – dünnyögte maga elé Sztálin elvtárs, majd savanyút böffentett, és dühösen ordibálni kezdett. – Hanem rohadtul ideje lenne már itt kitakarítani!
A bárszekrényben ülő NKVD-s ezt serényen lejegyezte apró füzetébe, és azonnal tárcsázott egy titkos számot. A titkos szám a Lubjankán csörgött, ahol láttamozták az üzenetet. A láttamozó szoba iratszekrényében ülő másik NKVD-s szintén lejegyezte a láttamozott üzenetet, és tárcsázta a saját titkos számát, amely a Lubjanka egy másik szobájában csörgött, ahol az üzenetet iktatták, az asztal alatt kucorgó harmadik NKVD-s nagy örömére… és beindult a láncreakció, amely a Szovjetuniót működtető energiát szolgáltatta.
Öt perc múlva már az egész Lubjanka úgy csilingelt, csörgött, írógép-kattogott, závárzat-csettintgetett és csizmadobogott, hogy azt Kijevtől Vlagyivosztokig, Arhangelszktől Alma-Atáig meghallották az illetékes szekrényekben ücsörgők, akik mind telefonjaikhoz kaptak, csörögtek és dobogtak.
– Takarítás! Csisztka! – mennydörögte Berija elvtárs a kagylóba.
– Takarítás! Csisztka! – rikoltotta Zsdanov elvtárs egy másikba.
– Csisztka!!!! – kiabálta világgá a reggeli Pravda vezércikke. – Csisztka! Csisztka! – kontrázott rá a tíz perc múlva megjelenő Izvesztyija.
Az Izvesztyija főszerkesztőjét azonnal letartóztatták a késlekedés miatt. Őt a Pravda főszerkesztője követte, mert gyanúsan jólértesült volt. A hatalmas országon úgy zúgott át a csisztka, mint egy fellobogózott diadalmenet.
Berija elvtárs letartóztatta Zsdanov elvtársat, Zsdanov elvtárs deportáltatta Berija elvtársat; a Lubjankán, Vlagyivosztokban, Kijevben, Murmanszkban és Leningrádban dolgozó NKVD-s elvtársak vetésforgóban lőtték főbe egymást a különféle pincékben és belsőudvarokon, a Politikai Bizottság likvidálta a Központi Bizottságot, a Központi Bizottság semlegesítette a Politikai Bizottságot, és azok az elvtársak, akik mindkét bizottságnak tagjai voltak, kötelességtudóan kiugrottak dolgozószobájuk emeleti ablakán.
Az utcákon fekete rabomobilok száguldoztak, személyzetük más rabomobilokat tartóztatott fel, hogy őrizetbe vegye az azokban őrizetbe vett őrizeteseket. A nomenklatúra mint osztály felszámolta önmagát, és mindenki mást, akit csak tudott.
Délutánra a Szovjetunió egészen megtisztult, mindenki börtönben ült, táborban kényszermunkált, vagy lassan oszlásnak indult.
Sztálin elvtárs – aki egész nap hiába csengetett a takarítónőért, senki sem jött egy partvissal és egy felmosóronggyal, hogy rendet tegyen – addigra eléggé magához tért, és újra inni vágyott. A bárszekrényhez lépett, ahol az édes grúz borokat tartotta, és kinyitotta cári címerrel díszített, intarziás ajtaját. A meglehetősen részeg NKVD-s ködös tekintettel meredt rá, körülötte üres borosüvegek, kezében telefonkagyló, ami unottan foglaltat jelzett.
– A rohadt életbe! – dühöngött Sztálin elvtárs. – Mind megittad, te szukafattya?!
– Ma…maradt még eppár üveggel, drága brúderom – hebegte a részeg NKVD-s. – Tőccsek?
– Tölts, továris, a kurva mindenedet! – törődött bele Sztálin elvtárs. – Kettecskén maradtunk, és ökör iszik magában. Csak tudnám, hogy ki a büdös istennyila fog itt utánunk feltakarítani…?
(Történetek az innen is túlról. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2017.)
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. február 22-én.
