A guglinsekeresdi Bugyli büfé vezetősége ezúton közli tisztelt közönségével, hogy a söntéspultnál a kiszolgálás – borok, sörök, röviditalok és ropi – este héttől negyed kilencig szünetel, hogy a kedves vendégek nyugiban végig tudják hallgatni a teljes Carmina Buranát.
Amúgy szerintem is hangulatos, ha egy kricsmiben van élő zene.
„Színházi múltam van, Veszprémben voltam büfés.”
(Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés)
– És te mit dolgozol? – A Magyar Állami Operaház Zenekaránál vagyok szólista. – Ez nagyszerű! Milyen hangszeren játszol? – Csengőn. – Csengőn?! – Igen. A darab elején elindítom a stopperórámat, és fél óra után megnyomom a csengőt. Úgy berreg, mint egy wagneri Ragnarök! – Szétberreged az előadást? De miért? – Művészeti koncepció. Én jelzem, hogy nyit a büfé.
– Jean? – Igen, uram! – Nézze már meg nekem az újságban, hogy mit adnak ma az Operában! – Sonkás-tormás molnárkát, uram.
Mikor 1861-ben III. Napóleon külön kérésére a párizsi Opera műsorára tűzte Wagner Tannhäuserét, megkérték a zeneszerzőt, hogy illesszen egy látványos táncjelenetet is a darabba, hogy az jobban megfeleljen a francia közönség elvárásainak. Wagner hajlandó is volt erre – száműzetésben élt ekkor, és remélte, hogy Franciaországban le tud telepedni -, és a nyitóképbe bacchánsnőket írt, akik buja táncot lejtenek Vénusz barlangja előtt.
A francia Tannhäuser-előadás azonban jókora bukást hozott. Ennek részben politikai okai voltak (Wagner párizsi bemutatóját az osztrák követ felesége, Metternich hercegnő támogatta, és az országban igen népszerűtlen volt III. Napóleon és Ferenc József császár közeledése a szárd-francia-osztrák háború után), de nem ez volt a legnagyobb gond.
A gazdag polgárok és mindenféle aranyifjak rossz néven vették, hogy a táncjelenet rögtön a nyitóképbe került, mivel így ők, akik az előadások előtt még valahol megvacsoráztak, és ezért rendszeresen késve érkeztek az Operába, lemaradtak a lengén öltözött táncosnők látványáról. Azt követelték, hogy a jelenet kerüljön át a második felvonás elejére. Végül a Tannhäusert csak háromszor adták elő Párizsban, az előadások botrányba fulladtak, az úri közönség bekiabált, dobálózott, sípokat fújt. Wagner pedig úgy döntött, mégsem akar Párizsban élni.
„Az opera maga az élet”, mondta állítólag Puccini. Márpedig az életben kiemelten fontos dolog a megfelelő, kielégítő, rendszeres táplálkozás.
HAMMLET
Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés…
De hallga! Könnyű léptekkel jő a szünet
Midőn a büfébe térve mindenki magamagával
S másokkal is megvitathatja e Nagy Bökkenőt
Hogy akkor nemesb-e, vagy netán dehogy se
Hogy presszót-e, vagy fehércsokis lattét
Ha szereti: libasültet, és ha futja még rá, kuglert
S ha felfrissült és jóllakott: mi itt várjuk újra
(persze előbb használja még a vécét!)
Hogy tovább űzzük e sok zavaros gondolatot
Miket egy kövér királyfi itt esténként összezagyvál
Míg magát józanul hebegve a síkos őrületbe veti.
Egy resti a világ, s e színház itt a váróterme.
Jó étvágyat hát, de sok beszédnek sok az alja:
A vége még messze, ne számítson benne heppiendre
Vegyen valami rágcsát, úgy várjon a „többi néma csend”-re:
Majd csengetünk, ha már mindenki rendezte a számlát.
A szerző Facebook-bejegyzései 2024. március 4-én. Az összeállítást címmel ellátta: u7szerk.
