Rákosrendezőn a sorompó mellett („Tíz percen túl is zárva tartható”, hirdette rajta a szigorú felirat) volt egy roppant lepukkadt büfé, egy rozoga házikó. A nagyobbik (akkor még egyetlen) lányom, aki igen rossz evő volt, mindig kért ott sonkás-sajtos zsemlét (eléggé sokat jártunk arra Nógrádra menet, onnan jövet). Rémes vizes zsemle volt, benne olcsó krémsajt meg egy röhejesen vékonyka szelet gépsonka, de az öt-hatéves Rebeka valamiért imádta, mi meg örültünk, hogy legalább valamit jó étvággyal eszik. Otthon persze nem sikerült leutánozni ezt a gasztromerényletet – a kisgyerekek sokszor olyanok, mint a macskák, semmi logika, vagy éppen valami teljesen más logika, mint amit megszoktunk és normálisnak tartunk.
Nos, ez egy tök lényegtelen történet, mondhatni, senkinek semmi köze hozzá. Csak azt akartam felvezetni vele, hogy nyalja ki a seggem a pofánkba röhögő Lázár is, meg a parkokról szónokoló, valójában yuppie-lakóparkokat tervező Karácsony is. Az arab befektetők meg dugjanak fel maguknak egy-egy 300-500 méteres felhőkarcolót, és annak a tetejéről jódlizzanak a dunai szélbe. Ezek el akarják venni a zsemlékeimet.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. január 21-én.