„Ha a jobboldal egy gyöngyvirág és a baloldal egy ibolya, akkor az a különbség köztük, hogy a gyöngyvirág nem gyűlöli a nemzetét” – mondta néhány éve Kövér László hobbikertész, plüssmackó és főpedellus.
Én határozottan pártolom, hogy a magyar közbeszéd váltson át valami fentebb stílbe (Kerényi pitypangja volt ennek első jele talán). A virágnyelvnek sok évszázados, szép hagyományai vannak, már a trubadúrok és hölgyeik korában is adtak ki precíz útmutatókat, hogy az egyes virágok milyen üzenetet hordoznak. Szép lenne hát egy politikai virágnyelv, a sok unt fordulat helyett illatos politikai floráliákkal.
„Mire a dévaj kösöntyűcskén megpittyed az első sziklevél, lesz költségvetés.”
„Majd ha a bazsarózsa gránátalmát ellik, akkor felvirágoztatjuk a felsőoktatást.”
„Addig fizetjük a paksi hitelt nyírfácskát nótázó barátainknak, amíg ez a kis magonc mamutfenyővé nem cseperedik.”
„Ön, kedves képviselőtársam, annyit ért ehhez, mint mocsári tátika a gregorián kórusokhoz.”
„Képviselő asszony nem látja meg saját szeme alatt a lila szarkalábat!”
„Takarodjatok vissza oda, ahol a jerikói rózsa nyílik!”
„Az ifjúság kötelessége, hogy ha kell, vérét hullassa a Hazáért, mint a fecskefű.”
„Kiűzzük innen az idegeneket, mint gilisztát a varádics!”
„Az ellenzék fonnyadt bűzaszatként püffed a parlamenti padsorokban.”
„Miniszter úr, Ön dísztöknek randa, marharépának kicsi, macskagyökérnek meg nem eléggé dorombolós.”
„Nincs a népnek kenyere? Miért nem zabálnak bábakalácsot?”
„Aki nem ért egyet velünk, leszecskázzuk és mehet a komposztba.”
És így tovább, határ a virágos rét (virágos réten szögesdrót). Persze még jobb lenne ezt az egész politikai botanikuskertet végre egyszer s mindenkorra beszántani. Pedig szeretem a virágokat.
Ja, végezetül álljon itt egy botanikai tárgyú Wikipédia-szöveg, némi aktuálpolitikai áthallással: „A Kárpát-medencében főként a nagy büdöske s a kis büdöske terjedt el.”
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. december 5-én.
