A Modern időkben Chaplin az utcán lődörög (válság van, munkanélküli éppen), mikor egy teherautó húz el mellette. A teherautón hosszú gerendák, a végükön a túlméretes szállítmányt jelző vörös zászló. A zászló leesik, de Chaplin – az örök lúzer, a rendes kisember – felkapja, és kiabálva, a zászlót lengetve a teherautó után rohan.
Nem veszi észre, hogy a merőleges utcából hirtelen tüntető tömeg fordul ki, és sorakozik fel mögötte. És – mintegy varázsütésre – Chaplin ott lépked a tüntetés élén, kezében a vörös zászlóval. Mikor a tüntetést szétverik a rendőrök, persze főkolomposként őt is lecsukják.
A Fidesz náci marionettfigurái afféle inverz Chaplinként viselkedtek. Megbújtak a szabadságról elnevezett híd tövében, és mikor arra haladt az őket amúgy magasról leszaró menet, de még biztonságos távolságban volt, megkérték szépen az őket védelmező rendőröket, hogy az útra kiállva készíthessenek néhány szelfit, mintha a Pride útjában állnának, mint dacos végvár az török áfium ellen. Ha már szarrá alázták őket (ha már szarrá alázták magukat), legalább a látszat hazugsága ott legyen a telefonjaik memóriakártyáin.
Megpróbáltak szőröstűl-bőröstűl lenyúlni a show-t, és végül ennyi jutott. Szívesen lopnának többet is, ahogy Nagy Testvérük, a Fidesz, de nem ezt a szerepet osztották rájuk.
Nevezhetnénk akár börleszknek is, mint Chaplin zseniális filmjét. Csakhogy pont az ellentéte. Chaplinnél nevetünk (nem rajta, vele és magunkon, meg a rémes világon) és közben elgondolkodunk. Novákon, Budaházyn és ezen az egész szánalmas, maroknyi panoptikumon csak röhögni lehet és szánakozni – nem igazán provokálnak gondolkodást. De azért egyvalamit ne felejtsünk: rémes emberi sorsok állnak az egész mögött. Persze, nem a vezetőkre, a bérelhető zsebführerekre gondolok: ők ebből élnek, akárcsak gazdáik: frusztrációkkal, félelmekkel és ostobasággal operálnak, a kétségbeesésből gyűlöletet kovácsoló lélekkufárok, munkaköri kötelességük, hogy büszkén viseljék az arcukon száradó fekáliát. Hanem azokra a szerencsétlenekre, akiket megvezetnek, az aprócska, önmaguk levében fortyogó emberekre, akiknek nem marad más, mint hogy egy „Übermensch” feliratú pólóval, torz moráljukkal hadonászva üvöltözzenek és mutogassanak mindenféle ocsmányságot a nekik (és részben önmaguk fabrikálta) ketrecből, hogy ettől azt higgyék: élnek.
Nézhetjük komédiának legott, de attól még tragédia ez: a „mindig téves csatatereket” belengő áporodott hullaszag.
Waterloo
– Felség! Vesztettünk!
– Ugyan már! Ott a jobbszárnyon, nézze, marsall, hogy vágtat a lovasság…
– Azok Wellington lovasai, Felség.
– A Gárda meghal, de sosem adja meg magát…
– A Gárda már megadta magát, Felség.
– Legalább a poroszokat megvertük?
– A poroszok most vertek ki minket Plancenoit-ból.
– Nos, remek, marsall! Hirdessék ki, hogy ez volt a mestertervem!
A szerző Facebook-bejegyzései 2025. június 29-én.
