Midász fríg királynak szamárfüle volt.
Afelől megoszlanak a vélemények, hogy mi volt ennek a pontos oka. Midász pásztora, Marszüasz szatír dalnoki versenyre hívta ki Apollónt, és a királyt kérték fel döntőbírónak, ami persze felveti az összeférhetetlenség gyanúját. Midász Marszüaszt ítélte jobbnak. Bátorság volt ez tőle, ostoba gőg, vagy részrehajlás? Ahogy tetszik.
A feldühödött Apollón mindenesetre eléggé sportszerűtlenül járt el: Marszüaszt megnyúzta, Midásznak pedig szamárfület növesztett.
Senki sem packázhat az istenekkel.
Kis testi hibáját a király határozottan hátránynak érezte saját politikai marketingje szempontjából, ezért állandóan sapkát hordott (örök témát adva ezzel a frígiai ellenzéknek), de borbélya óhatatlanul tudott a hétpecsétes titokról. És persze eljött a pillanat, mikor már nem bírta magában tartani. A sajtóhoz nem fordulhatott (mert nem volt még sajtó), kiment hát a mezőre, ásott egy gödröt, és belesuttogta: „Midásznak szamárfüle van!”. A gödör fölött azután kinőtt a sás, és levelei minden fuvallatra Midász szamárfüleit híresztelték az arra járóknak.
Ez volt a sás szerepe.
Ovidius szerint Midász végül szégyenében megmérgezte magát.
A történet persze úgy is folytatódhatna, hogy Midász felégette a mezőt, felégette teljes országát, csóvát vetett a világra, viaszt öntetett az emberek fülébe, hogy ne halljanak, és kócot tömetett a szájukba, hogy ne beszéljenek. És utána letartóztatta a borbélyt, miközben alattvalói – fülükben viasszal, szájukban kóccal – lelkesen integettek. Ezekkel a fecsegőkkel csak a baj van.
Ez egy másik történet lenne. Durvább, kétségbeesettebb. Realistább. Modernebb.
A balfék Midász helyett egy szörnyetegről szólna. Egyvalami biztos – lenne történet. Történet mindig van. A világ nem egy okostelefon, hogy néhány mozdulattal kitörölhessük memóriájából a számunkra kínos képeket.
Bár, ha nagyon igyekszünk, ideig-óráig még az is menni fog. Minden csak elhatározás kérdése.
A szerző facebook-bejegyzése 2026. március 27-én.