Százhét éve halt meg Ady Endre. Ezt hagyjuk is, hiszen hivatalos vélemény van róla, hogy Ady Endre nem volt jelentős költő (ami a Feljelentések Országában nehezen megbocsátható), ivott, paráználkodott, és teljesen fals, beképzelt véleményeket fogalmazott meg önmagról és a mindenkori közállapotokról.
Ady Endre sorsával viszont meglepő párhuzamokat mutat kortársa, a méltatlanul elfeledett Marady Endre élete és munkássága. Marady Endre egyidős volt Ady Endrével. Példaszerű házasságban élt, verseit munkaidő után írta – tisztviselő volt a Királyi Szabadalmi Hivatalban, emellett pedig lelkes filatelista –, alkoholt csak jeles ünnepeken – karácsony, mindenszentek, Ferenc József születésnapja, minden péntek délután – fogyasztott, de csapongó gondolataira akkor is zabolát vetett (bár reményei ellenére a zabola szárba sose szökkent). Verseiben a józan, dolgos hétköznapok dicséretét zengte, amiért a kritikusoktól kiérdemelte volna a „magyar Hésziodosz” elnevezést, ha a kritikusok felfigyeltek volna szorgos művészetére, és nem a belvárosi kávéházakban tosszák el az idejüket céltalan, lila fecsegéssel és feketekávék mértéktelen fogyasztásával.
Marady Endre alapélménye az idő (amit, ez költészetének jellemző stílusjegye, sokszor akkor is nagybetűvel írt, ha az nem a mondat legelején szerepelt), valamint hosszabb versciklust szentelt az Újházi tyúkhúslevesnek (A Sárga Sáfrány). Itt idézett versében másik kedves témája, az általa bravúros eredetiséggel a maradás metaforájaként használt vasút összetett szimbólumrendszere bukkan fel játékos, mégis komoly formában.
Marady Endre 1919. január 27-én (éppen azon a napon, mikor túlértékelt kortársa belehalt léha életének folyományaiba) Rákosrendezőnél felszállt a Vác felé tartó személyvonatra. Utoljára Göd-alsó közelében látták, ahogy a párás ablakra ujjával szivecskéket rajzolt. Vácra sosem érkezett meg. Eltűnése máig megoldatlan rejtély – egyes lelkes rajongói (a Marady Haladók Köre) még több mint egy évszázad után is úgy várja megérkezését, mint a britek Arthur király visszatértét Avalon szigetéről. Ők minden év január 27-én kimennek a váci állomásra, ahol a 2/A vágány peronján órákon keresztül várakoznak a menetrend szerint 10 óra 27 perckor a Nyugati pályaudvar felől érkező személyvonatra. Mindeddig hiába.
Marady Endre: Az eltévedt vonat
Vak lüktetés, az eltévedt vonat
Rőt gőzerővel kúsznak a percek
Kivágott erdők, ó-nádasok.
Eszelős, hajdani menetrendek.
Érd-alsó alatt elalszik a váltó
Beledermed egy semmi-irányba.
A sínek tövén nyűtt ország szunnyad
Szájára szárad vektortalan álma.
Csupasz akarat és csupasz hősök
Jólöltözötten is pucér királyok.
Egyvérű arcok, mind ismerősök:
Kijárt utak, rút rög-valóságok.
Vak lüktetés, az eltévedt vonat
Ős pőrekocsik, begőzölt mozdony.
Pár óra még, és révbe ér.
Restiben rossz bor, hogy sírva vigadozzon.
Végül befut, bár nem törve: késve.
A poros peronon az utasok leszállnak.
Újak indulnak az elvtévedésbe
És észre sem veszik: nem mennek. Állnak.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. január 28-án.
