Ebből akár lehet is valami. Kapkodás látható az elmúlt hetek rablógazdálkodásában, és olyan mértékű arrogancia, ami még a megszokottnál is rikítóbb. Világos – nem csupán a forint mélyrepülése és a jegybanki tehetetlenség miatt -, hogy az ország az államcsőd szélén tántorog (voltaképpen az államcsőd már be is következett, csak nem mondják ki). És miközben az árak az egekbe szárnyalnak, benzinhiány van, összeomlik – a már rég összeomlott egészségügy és közoktatás után – a „rendvédelem”, a szemétszállítás, a vasúti közlekedés, az üzemanyag-ellátás, a vízellátás, a vízgazdálkodás stb., stb. – az állam minden fillérérért lehajol, a huncut piculát is kilopja a zsebünkből, megzabálja a gyerekünk ebédjét, a macskánk vacsoráját, megvonja a felnőttpelenkák (és más gyógyászati segédeszközök) tébétámogatását, felszámolja a KATA-t, cinikusan beleröhög a pedagógusok képébe, és közben önti a pénzt a hadseregbe, saját terrorbrigádokat szervez a legcsóróbbakból (akik, úgy gondolja, ezért lojálisak lesznek a végsőkig), megemeli a saját fizetéseit (holott még a legostobább hívei sem hiszik, hogy Orbán abból a havi rongyos ötmillióból él), és kétségbeesve próbál mindent „külső körülményekre”, mindenekelőtt a háborúra hárítani (nem, Magyarországon MÉG nincs háború, itt háborús narratíva van).
Ráadásul nincs igazi társadalmi szelep. Bedugult, eltömődött. A kormánypárt túlnyerte magát, az „ellenzék” teljesen hiteltelenné vált. Nincsenek „fehérsapkás nők”, hogy eltereljék a figyelmet az aktuális problémákról, nincsenek hős „ellenzéki” képviselők, hogy az emberek helyett eljátsszák a hattyú halálát a Kunigunda utcában, vagy bárhol. A Fidesznek nem igazán kellett a kétharmad (rendeleti kormányzás van, ami a végtelenségig meghosszabbítható), de elemi szüksége volt egy olyan „ellenzékre”, ami a spontán elégedetlenséget, hovatovább a népharagot a megszokott politikai medrekbe terelheti. Ezt elkúrták. Úgy jártak az „ellenzékkel”, mint Themisztoklész Gore Vidal pazar regényében, a Teremtésben: bár az athéni hadvezért a perzsák lefizették, de olyan szarul harcoltak, hogy a görögök egyszerűen képtelenek voltak elveszteni a szalamiszi csatát (hogy ki volt itt a perzsa, és ki a görög? esetleges). Márpedig szelep nélkül az események bármerre fordulhatnak. Lehet, hogy most még nem igazán, de hónapokon belül. Szerintem amúgy ősszel, mikor beállnak az első hidegek.
A legfontosabb talán az, hogy a lázongások általánossá váljanak: hogy az emberek felismerjék, nem egy-egy szektor, egy-egy réteg problémáiról van itt szó, hanem mindannyiunkéról: hogy a NER totális rablógazdaság, és néhány kliensrétegen kívül mindenki csak veszít rajta. Hogy a NER rablóbányászat: addig csinálják, fejtik a bányát, ameddig tudják, a lopott tőkét biztonságba helyezik, és ha itt az idő, lelépnek. És hogy minél több ember számára világos legyen, hogy a NER parlamentjében bohóckodó „ellenzék” is a NER integráns (sőt elengedhetetlen) része. Ha Orbán helyében lennék (nem lennék), most körbeküldeném a világon a honvédségi kormányrepülőt, hogy azonnal hozza haza Ibizától Miamiig a nyaraló „ellenzéki” képviselőket és politikusokat: itt az idő, hogy komolyan megdolgozzanak a pénzünkért. Itt az idő a NER megvédésére azzal, hogy úgy tesznek, mintha támadnák, és rábeszélik az embereket, hogy hagyják rájuk ezt a feladatot. De ha haza is jönnének: ki hinne már nekik? Alig valaki.
Csak így lehet megszabadulni ezektől, nem petíciókkal, nem szimbolikus gesztusokkal, politikusok üres szónoklataival, pártzászlók mögött engedelmesen vonuló „tüntetésekkel”. Valódi állampolgári engedetlenség kell, bojkott, szabotázs, blokádok, folyamatos jelenlét. Ez nem a választási színjáték: itt, a valóságban mi vagyunk a többség. Ha ezt felismerjük, félig már nyert ügyünk van.
„Egyszerű dolog, de nehéz nyélbe ütni” – írta Brecht. Itt tartunk.
